2017. november 3. péntek

nov. 3
18:39
Megállíthatatlan: a magyar hossztávúszó a rossz időjárás ellenére is legyűrte a Gibraltári-szorost (Blikk)
A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszorosából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.
nov. 3
18:39
Példa nélküli összefogás övezi a jótékonysági adventi vásárt (hirado.hu)
A Családszervezetek II. Jótékonysági Adventi Vásárát idén december 3-án szervezi meg a Fiatal Családosok Klubja és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
nov. 3
18:41
Trócsányi: Magyarország mintegy öt millió eurós segítséget nyújt Libanonnak (hirado.hu)
Budapest minden politikai támogatást megad annak érdekben, hogy az országban tartózkodó szír menekültek mihamarabb hazatérhessenek - mondta Libanonban tett látogatását követően az igazságügyi miniszter.
nov. 3
18:42
Merkel továbbra is nehéz tárgyalásokra számít (USAracing)
Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.
nov. 3
18:42
A Nélküled után a Himnusz is felcsendült a DAC–Slovan rangadón (m4sport.hu)
Először énekelhette tízezer szurkoló a jól ismert dallamokat Dunaszerdahelyen.
nov. 3
18:45
Az októberi ünnepek megakasztották az ingatlanpiacot (Menedzsment Fórum)
De tavalyhoz képest bőven tíz százalék feletti volt a növekedés.
nov. 3
18:45
Glamping Magyarországon, avagy kempingezés felsőfokon (vg.hu)
Jurta, lombház a fa tetején, átalakított régi teher­autó – különleges helyszínek, ahol rendszerint a természet közelében és sok esetben igazi luxuskörülmények között pihenhetünk.
nov. 3
18:47
Magyar okostelefonos alkalmazás készült filmturistáknak (vg.hu)
Elkészült az első magyar városnéző okostelefon-alkalmazás, amelynek segítségével nyomon lehet követni a filmezés aktív jelenlétét Budapesten.
nov. 3
18:48
Hosszú kilométerek a 16 fokos vízben (Infostart)
A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszorosából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.
nov. 3
18:48
Döntött a bíróság az Operaház elmaradt sztrájkjáról (Alternatív Energia)
A főigazgató fenyegetései miatt nem tartották meg a megmozdulást.
nov. 3
18:48
Csak úgy röpködnek a csúcsok Amerikában (Portfolio)
Jó hangulat uralkodik ma az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek mind erősödést mutatnak tegnapi záróértékeikhez képest. Ha ez így megy tovább, nap végére a Dow új csúcson zárhat.2015 óta nem volt ilyen magasan az olaj 2017.11.03...
nov. 3
18:48
Szívfacsaró fotónovellában mutatja be Kontrát államtitkár, milyen nehéz a szavazók megszólítása (444.hu)
Magány, remény, kudarc, elszántság és végül a győzelem: hatalmas drámát írt az élet Balatonfűzfőn.
nov. 3
18:48
Szándékosan szerzett sárgát, hogy ott lehessen a pótselejteztőn, erre eltiltották (444.hu)
Hiába ravaszkodott a görög Manolasz, a FIFA ravaszabb volt.
nov. 3
18:48
Rubint Réka lefogyott anyukája bikiniben pózol lányával - Fotó (Ripost)
Schobert Norbiéknak a család a legfontosabb, így minden Alakreform táborba viszik magukkal gyermekeiket is.
nov. 3
18:48
Thomas Doll közömbös, válaszolt a pletykákra (Ripost)
A Ferencváros vezetőedzőjét folyamatosan a Hamburg csapatával hozzák kapcsolatba.
nov. 3
18:48
Kipróbált egy mintát, gyógyíthatatlan betegséget kapott a boltban (Ripost)
A nő csak az ideális rúzst szerette volna kiválasztani, de hazaérve furcsa tüneteket vett észre magán.
nov. 3
18:48
Már 2019-ben tesztelhetik a költségvetési limitet (m4sport.hu)
Újabb információk a jövő Forma–1-éről.
nov. 3
18:48
A Formula–1-ből való kilépéssel fenyegetőzik a Ferrari (HírTV)
Ezt akkor lépnék meg, ha a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
nov. 3
18:48
Tiborczék nem szeretik a nyilvánosságot (HírTV)
Az Index betekintett a BDPST Zrt. részvénykönyvébe, de a portált titoktartásra kötelezték.
nov. 3
18:50
Meglepő bejelentést tett Benkő Dániel szerelme, intim titkot árult el (Ripost)
Valami nagyon bizalmas dologba avatta be a nyilvánosságot a nem mindennapi pár.
nov. 3
18:54
Magyarország támogatja Libanont a migrációs válság rendezésében (USAracing)
Magyarország több millió euróval támogatja a migrációs válság által sújtott Libanont, és minden politikai támogatást megad annak érdekben, hogy az országban tartózkodó szír menekültek mihamarabb hazatérhessenek – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken, kétnapos libanoni útja végeztével telefonon az MTI-nek.
nov. 3
18:54
Mányoki Attila újabb nagy akadályt küzdött le (m4sport.hu)
A világhírű magyar hosszútávúszó ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.
nov. 3
19:00
Kilakoltatás rágcsálóirtó miatt (Infostart)
Rágcsálóirtószer okozott bajt Balmazújvárosban - közölte a katasztrófavédelem.
nov. 3
19:00
Napsütéses, friss őszi idővel indul a hétvége (Kripto Akadémia)
Reggelre többfelé képződhet pára, köd, délután 11-16 fokot mérhetünk.
nov. 3
19:00
Ezért ne vegye félvállról, ha bedugult az orra (WebBeteg)
A vírusfertőzés következtében kialakuló akut megbetegedés, a nátha, más néven megfázás leggyakoribb tünete az orrdugulás. Mindenki számára ismerős a kellemetlen érzéssel járó állapot, melynek biológiai magyarázata, hogy a kezdődő fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében az orrnyálkahártya megduzzad.
nov. 3
19:00
Európai elfogatóparancsot adhatnak ki ellene, erre a leváltott katalán elnök olyat mond, amire senki nem számít (Portfolio)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy "kész" indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson. "Készen állok a jelöltségre (...), kampányolni bárhonnan...
nov. 3
19:00
Művészi szintre emelték a hentergést a VS modelljei (Player)
Victoria’s Secret sztárok munkaruhában. Jó lesz.
nov. 3
19:00
Juhász segített rendbe tenni a fejeket a Vidinél (m4sport.hu)
A sereghajtó látogat a bajnoki ezüstérmeshez.
nov. 3
19:00
Szlovákiával közösen rendezne Eb-t Magyarország (HírTV)
2022-ben vagy 2024-ben.
nov. 3
19:02
Megöltek egy idős házaspárt - 42 éves fiuk a tettes (videó) (Kripto Akadémia)
"Jót lehetett vele beszélgetni" - Semmi előjele nem volt a tragédiának.
nov. 3
19:02
Erre az 5 dologra kell különösen figyelned, ha minden nőt az ujjad köré akarsz csavarni (Player)
Vannak olyan férfiak, akik ösztönösen is tudják, hogyan kell elcsavarni egy nő fejét, ám akadnak olyanok is, akiknek ez általában nem akar összejönni. Akármelyik kategóriába is tartozol, az alábbi néhány tipp biztosan hasznodra válik majd.
nov. 3
19:03
Storck beszólt az MLSZ-nek és elmondta, hol dolgozna (Sport365)
Magyarországi tapasztalatairól beszélt a volt szövetségi kapitány.
nov. 3
19:06
Vegyesen zártak az európai tőzseindexek (ProfitLine)
Vegyes kezdés után hasonlóan vegyes indexekkel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
nov. 3
19:06
Exkluzív: Jól jöhet a segítség, de nem mindegy kitől - Handicap vlog, V. rész (Agroinform)
Ha nem jönnek az eredmények, nem kell a kardunkba dőlni, inkább keresni kell a jó megoldást. Folytatódik a 63 vlogja!
nov. 3
19:06
Puigdemont kész indulni a decemberi katalóniai választásokon (ATV)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy "kész" indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson.
nov. 3
19:06
Puigdemont "kész" indulni a decemberi katalóniai választásokon (hirado.hu)
A leváltott katalán elnök barbárnak nevezte Mariano Rajoy spanyol kormányfőt, amiért "be akarja börtönözni a másként gondolkozókat".
nov. 3
19:06
Azzal vádolnak egy ausztrál minisztert, hogy magyar (444.hu)
Az ellenzék a lemondását követeli, de ő mindent tagad.
nov. 3
19:06
Mindössze 10 db készül ebből az Audi Q7-ből (Autónavigátor)
Ha valaki igazán különleges Q7-est szeretne magának, akkor itt a lehetőség. Az ABT cég nem aprózta el az Audi SUV-ján
nov. 3
19:06
Bódog: A játékosokat motiválja, hogy visszavághatnak a Balmazújvárosnak (m4sport.hu)
Kisimítaná a hullámokat a diósgyőri csapat.
nov. 3
19:12
Migránsnak öltözött az ATV riportere Kömlőn – így reagáltak a helyiek (ATV)
Migránsoknak nézett idegeneket egy idős asszony Kömlőn. Végül a polgármesternek kellett lépnie az ügyben. Az ellenzéki pártok szerint mindez a kormány gyűlöletkampánya miatt történhetett meg. A KDNP szerint pedig az ellenzéki média a felelős.
nov. 3
19:12
Fény derült Havas titkára: férfi kollégája környékezte meg (ATV)
Azt aztán senki nem gondolta volna, hogy pont Havas Henrik fog egy kellemetlen történettel előállni, mégis ez történt. A #Bochkor című műsorban az újságíró-műsorvezető mesélt az ATV kamerái előtt arról, hogy fiatal felnőttként megkörnyékezte egyik férfi kollégája.
nov. 3
19:12
Vb-selejtezőn bukott meg a doppingoló focista (m4sport.hu)
A dél-amerikai szövetség már értesítette a peruiakat.
nov. 3
19:14
Holman Dávid beadásából szerzett vezetést a Slovan (m4sport.hu)
Két magyar is kezdőként lépett pályára a mérkőzésen.
nov. 3
19:15
Az 1956-os forradalom leverésére emlékeznek Hajdúböszörményben (hirado.hu)
Ma van az 1956-os forradalom leverésének emléknapja.
nov. 3
19:18
Két város harcol a BL-döntőért (Infostart)
Isztambul és Lisszabon verseng a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020-as döntőjének megrendezéséért.
nov. 3
19:18
Jön a világranglista az atlétikában – magyar segítséggel (HírTV)
Magyar segítséggel vezet be világranglistát az atlétáknál a Nemzetközi Atlétikai Szövetség.
nov. 3
19:18
Indulna a decemberi választáson a leváltott katalán elnök (vg.hu)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy „kész” indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson.
nov. 3
19:24
Kanada szankciókkal sújt 30 orosz állampolgárt, akiknek köze lehetett a Putyin ellen forduló könyvelő halálához (444.hu)
Az intézkedés alapja "a korrupt külföldi kormányok áldozatairól" szóló törvény.
nov. 3
19:24
Katasztrofális DVTK-vereség (m4sport.hu)
A diósgyőri női kosárcsapat 23 ponttal kapott ki Zalaegerszegen.
nov. 3
19:30
Real Madrid: Nagy a baj Madridban, ha Ronaldo ilyet nyilatkozik (Agroinform)
A Blancók portugál zsenije várja vissza társait, hogy együtt mentsék meg a pocsék szezont.

Keresés