2017. november 3. péntek

nov. 3
10:28
Nemzetközi foci: Kongatják a vészharangot a Realnál (Agroinform)
A spanyol sajtó nem kímélte a Real Madridot a kínos londoni vereséget követően.
nov. 3
10:30
Lassan gyűlnek az aláírások az új munkaszüneti nap ügyében (HR Portál)
Ahhoz, hogy december 24-e munkaszüneti nap lehessen november végéig 200 ezer aláírásnak kellene összegyűlnie a népszavazási kérdőíveken. Ám a dolgozók egy része még csak nem is tud a kezdeményezésről - írja a Magyar Idők.
nov. 3
10:30
1988 óta nem volt ilyen kicsi az ózonlyuk (ATV)
A Földet a Nap UV-sugárzásától védő ózonrétegen az Antarktisz felett keletkezett lyuk 1988 óta nem látott méretűre zsugorodott - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
nov. 3
10:30
Európa Liga: Okos tippel próbálkoznak a magyar fogadók (Agroinform)
Bőséges lehet a profit, ha a Tippmixpro felhasználói jól lövik be a nap mérkőzésének esélyeit.
nov. 3
10:30
Hatmillióval lopták meg az időseket több megyében (vg.hu)
Vádat emelt a Pásztói Járási Ügyészség öt ember ellen, aki betöréses lopásokkal több mint hatmillió forintos kárt okozott idős embereknek Nógrád, Heves és Pest megyében – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség helyettes vezetője pénteken az MTI-vel.
nov. 3
10:30
Az együttműködésen múlik az európai energetika jövője (NRGreport)
A következő öt évben a korábbinál kiterjedtebb együttműködésre, illetve jelentős energetikai kutatás-fejlesztési programokra lesz szükség az Európai Unióban annak érdekében, hogy a közösség sikerrel adaptálja energetikai rendszerét az új technológiák adta kihívásokhoz. A megújuló energetikai fejlesztéseknek az uniós károsanyag-kibocsátás háromnegye
nov. 3
10:32
Tenisz: Egy régi ismerős Babos Timi új párja (Agroinform)
Az egyéni játékra akar koncentrálni Babos Tímea, aki visszatér Kristina Mladenovic oldalára.
nov. 3
10:32
Paks II.: magyar jogszabályokról tájékoztatták az orosz mérnököket (NRGreport)
A magyar Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szakértője október 31-én a Roszatom Műszaki Akadémiájának szentpétervári részlegében tájékoztatót tartott a Paksi Atomerőmű 5. és 6. reaktorblokkjának tervezési követelményeiről.
nov. 3
10:33
Deutsch Tamás beszállt a zaklatási ügybe - elég alpári humort engedett meg magának (Blikk)
A Momentum és az Együtt politikusának vitájába szállt bele Deutsch Tamás.
nov. 3
10:33
Vegán lett és saját vizeletét itta a HIV fertőzött férfi, hogy meggyógyítsa magát (Blikk)
Bizarr és undorító módon próbálta meggyógyítani magát egy férfi Angliában.
nov. 3
10:33
Jogosítvány? Forgalmi? Fagyálló? - Összehangolt ellenőrzés kezdődik (Alternatív Energia)
Az akció november 8. és 10. között zajlik országosan.
nov. 3
10:33
A kedvezmények hozzájárultak a lakásépítés növekedéséhez (hirado.hu)
Az áfakedvezmények és a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) is hozzájárult a lakásépítés növekedéséhez az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
nov. 3
10:33
Gyári ízelítő fotón az új belépő Aston Martin, a Vantage (Auto Pult)
A rendkívül kívánatos és különleges sportautókat gyártó brit Aston Martin alig egy hete tette közzé vadonatúj belépő modellcsaládjának első ízelítő fotóját, amin lepel alatt, hátulról csodálható meg a Vantage finom vonalvezetése és a karosszéria teljes szélességén átívelő LED-es ‘lámpacsíkja’.
nov. 3
10:34
Darts: Darts-kánaán novemberben! (Agroinform)
Három profi tornát is rendeznek az ősz utolsó hónapjában.
nov. 3
10:35
Ezt mindenki tegye, ahova akarja: Csirkeszárny illatú fürdőbombával újít be a KFC (Blikk)
Megvenni nem lehet majd, lottósorsolással tehetik rá a mancsukat a szerencsések a KFC csirke illatú fürdőbombájára!
nov. 3
10:36
Új szabály: privát kérdéseket is feltehet az orvos egy kérdőív alapján (Infostart)
Olyan érzékeny információkat is kérhetnek a háziorvosok betegeiktől jövő júliustól, mint a lelkiállapotuk, a családi helyzetük vagy akár a szexuális szokásaik. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a válaszok segítenek kiszámolni a valódi ellátási szükségletek költségeit. Vannak komoly aggályok is.
nov. 3
10:36
Ismert gyógyszer miatt csapott le a GVH (Portfolio)
Jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely emiatt 105 millió forintos bírságot szabott ki. Gyors megoldás hurutos...
nov. 3
10:36
A turizmusban is erősítene Szaúd-Arábia (NRGreport)
Váratlan tervvel állt elő Szaúd-Arábia annak érdekében, hogy minél inkább függetlenítse gazdaságát az olajbevételektől. Jelentősen könnyítenék a külföldi turisták beutazását az országba és olcsó turistavízum bevezetését is tervezik.
nov. 3
10:36
Bajnokok Ligája: Ezek a (sztár)csapatok búcsúznak a BL-től (Agroinform)
Négy forduló ment le a BL csoportköréből, megnéztük, hogy az oddsok alapján mely csapatoktól veszünk búcsút.
nov. 3
10:38
Bulvár: Ennél durvább játékvezetői csalás nem sok van (Agroinform)
A spori megvárta a ziccert, majd amint észlelte a bajt, lefújta a mérkőzést.
nov. 3
10:39
Újra felragyogott Rogán szomszédjának csillaga? (Menedzsment Fórum)
A harmadik negyedévben Rogán Antal szomszédjának érdekeltségei kaszálták a legtöbbet a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderein.
nov. 3
10:40
Sportfogadás: Naná, hogy rekordot döntött egy ilyen finálé! (Agroinform)
Véget ért az MLB nagydöntője, a bukmékerek pedig elégedettek az eredményekkel.
nov. 3
10:42
Meghívták Áder Jánost a klíma-csúcstalálkozóra (hirado.hu)
A konferencia házigazdája Franciaország lesz.
nov. 3
10:42
Az M4 Sport stúdiójában bemutatta trükkjét, mellyel Pelét is lenyűgözte (m4sport.hu)
A magyar feestyler világrekordra tör.
nov. 3
10:42
Életkezdési támogatásokról is tárgyalnak ma a Parlamentben (HírTV)
Az Országgyűlés ma összesen 5 előterjesztést tárgyal.
nov. 3
10:42
Töltőállomás-hálózatot indít a Nemzeti Közművek (NRGreport)
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. „Mobiliti” néven indítja el e-mobilitás szolgáltatását és a kapcsolódó országos elektromos autó töltőállomás-hálózat telepítését.
nov. 3
10:42
Spanyol foci: Veszélyben van Zidane állása? (Agroinform)
Meglepően alacsony oddson fogadhatunk arra, hogy a Real Madrid mestere búcsúzik legközelebb.
nov. 3
10:44
„Akadjanak mindig igaz emlékezők!” (hirado.hu)
Újabb nevek kerülnek fel a Vergődő madár mögötti emlékfalra.
nov. 3
10:44
Sportfogadás: Minden napra van egy tippünk! - hétvégi magyar tippek (Agroinform)
A hétvége legnagyobb profittal kecsegtető magyar vonatkozású eseményeit keresed? Itt találod!
nov. 3
10:45
Költségvetési támogatást javasol a Magyar Hospice Alapítványnak Szabó Tímea (Adózóna)
A felnőtt hospice tevékenység támogatása érdekében módosítaná a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényt Szabó Tímea független képviselő.
nov. 3
10:48
Két sikertelen és egy sikeres kiigazítás története (Portfolio)
A rendszerváltást követő évtizedekben mindeddig három alkalommal történt jelentős kísérlet a költségvetés egyensúlyának megteremtésére, de ezek közül csak a legutolsó teremtett tartós egyensúlyt növekedési áldozat nélkül. Az...
nov. 3
10:48
Csalás?! Közvetlenül a gól előtt fújta le a meccset - videó (Sport365)
A játékvezető döntését nehéz épp ésszel felfogni.
nov. 3
10:48
Áder Jordániába megy (hirado.hu)
Az államfő ötnapos hivatalos látogatásra utazik az országba.
nov. 3
10:48
Hamilton megjelölte új kihívóját – nem Vettel az! (m4sport.hu)
Érdekes kijelentést tett a négyszeres világbajnok...
nov. 3
10:48
Először mutatta meg párját a Sztárban sztár dögös énekesnője - Videó (Femcafe)
13 hónapja vannak együtt.
nov. 3
10:54
Barátja nyakába szúrta a drogot, meghalt a budapesti férfi (ATV)
A 35 éves férfi kábítószer és új pszichoaktív anyag keverékét fecskendezte be barátja nyakába, aki a szertől azonnal rosszul lett és rövid időn belül meghalt.
nov. 3
10:57
105 millió forintos bírságot szabott ki a GVH csúsztatós gyógyszerreklám miatt (Menedzsment Fórum)
A Sandoz Hungária azt állította, gyorsan hat a készítmény, pedig csak a felszívódása a gyors.
nov. 3
10:57
Brutális büntetőkamat védené itthon az egyik szektort (Infostart)
Így a büntetőkamat mértéke több mint tízszerese lenne a jelenleg általános lehetőségekhez képest.
nov. 3
10:57
Áder János nem mindennapi találkozóra utazik (Privátbankár)
A köztársasági elnöknek királyi programja lesz a jövő héten.
nov. 3
11:00
Első ázsiai körútjára indul Trump (HírTV)
Az amerikai elnök a következő 9 napban Japánt, Dél-Koreát, Kínát, Vietnámot és a Fülöp-szigeteket keresi fel.
nov. 3
11:00
Na de mit is akar valójában a Z-generáció? (HR Portál)
Sokszor pofátlanul magas kezdő fizetés, home office - még ha nem is a hét minden napján, komplett juttatáscsomag (céges autó, mobil, laptop, internet- és telefon előfizetés, benzinkeret, sporttámogatás), túlórabér és még sorolhatnánk. Persze, nem azt mondjuk, hogy kifogytunk volna a megszeppent pályakezdőkből, de a fentebbi listát memoriterként fel
nov. 3
11:00
Újabb nagybank vezet be mobiltárcát Magyarországon (Portfolio)
A K&H Bank bemutatta mobiltárcáját, amely a mobilbankba beépített fizetési funkcióként működik. Hasonló témákról is szó lesz november 16-ai Banking Technology konferenciánkon. Az utolsó helyek még kiadók!ÁTTEKINTÉS|RÉSZLETES PROGRAM|ÁRAKJELENTKEZÉS...
nov. 3
11:03
Nőtt a spanyol munkanélküliség (vg.hu)
Októberben 1,67 százalékkal, mintegy 57 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma szeptemberhez viszonyítva Spanyolországban – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.
nov. 3
11:05
Vegyesen nyitott Nyugat-Európa (vg.hu)
Eltérően alakultak az indexek a nyitásban pénteken a vezető európai értéktőzsdéken.
nov. 3
11:06
Magyar fotós felvételét választotta a NASA (Infostart)
A NASA szakcsillagászai november 2-án magyar asztrofotós munkáját választotta a nap képének.
nov. 3
11:06
Egymást tépik a budaörsi fideszesek (Alternatív Energia)
September 14-én – némileg váratlanul – leváltották az addigi elnököt és az egész elnökséget.
nov. 3
11:06
Aki nem foglalkozik az emberei fejlődésével, az felhatalmazást ad nekik a távozásra (HR Portál)
A HR ne legyen a vállalkozás belső rendőrsége; nem kell mindent irányítania, mert nem igaz, hogy a dolgok csak akkor mehetnek, ha a HR mindig ott áll a vezető mellett, vagy megoldja a feladatot helyette - magyarázza Horváth Krisztina. Az SAP Hungary HR igazgatóját az Allas.hu kommunikációs vezetője, Szabó M. István kérdezte.
nov. 3
11:06
Nőtt a munkanélküliség Spanyolországban (ProfitLine)
Októberben 1,67 százalékkal, mintegy 57 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma szeptemberhez viszonyítva Spanyolországban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.
nov. 3
11:06
Új programot indít az OTP: egész Európában keresik a cégeket (Portfolio)
Több lábon álló nemzetközi mentorprogramot indít az OTP, jelentették be egy ma reggeli sajtótájékoztatón. Az akcelerátor programból kikerülő legjobb cégekbe be is fektetnének. "A csapból folyik a digitalizáció, ami leghatékonyabb...
nov. 3
11:06
Autósok, figyelem! Óriási ellenőrzést terveznek a hatóságok (Pénzcentrum)
Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre november 8. és 10. között. Az őszi-téli időszakban megváltozó...

Keresés