Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat – mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
Szerdán a technológiai részvények Nasdaq indexe látszólag mindenféle előzmény nélkül zuhant. Egyes vélemények szerint ez már előrevetíti a következő időszak folyamatait.
A magyar hátterű Wizz Air szerezte meg az október elején csődbe ment Monarch Airlines London-Luton repülőtéren lévő résidőit, a társaság így 18 százalékkal tudja bővíteni a londoni kínálatát.
A kormány úgy döntött, megveszi a Bálna épületét a fővárosi önkormányzattól a Magyar Turisztikai Ügynökségnek - közölte Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A Bálna eladása...
Mintegy 430 millió forintnyi fejlesztési támogatást kap a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ az Egészséges Budapest Program keretében – közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön telefonon az MTI-vel.
Az OPEC és az oroszok is hajlandóak továbbra is visszafogni a kőolajtermelést, hogy stabilan tartsák, emeljék az olaj árát - a megállapodás meghosszabbításának híre önmagában emelte az árakat csütörtökön. A legnagyobb nyertesek azért az amerikaiak lehetnek, akiknek eszük ágában sincs csatlakozni a megállapodáshoz, de szépen lefölözik az ezzel elért
Lázár János a csütörtöki Kormányinfón többek között arról beszélt, hogy 1990 óta először jutott el Magyarország oda, hogy a 15 és 65 év közöttiek foglalkoztatása 69 százalékos, míg az átlagos munkanélküliségi ráta 4 százalékos.
Halálos vegyi anyagot tartalmazott az üveg, amelyet Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok kiivott a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) előző napi ülésén - közölték a holland hatóságok csütörtökön.
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
A magyarok többsége pozitívan vélekedik a napelemes rendszerekről. Legfőbb előnyüknek a környezettudatosság mellett az energiaszolgáltatóktól való függetlenséget tekintik azok a főként családi házban élők, akik szívesen belevágnának saját rendszer telepítésébe. Az érintettek jelentős részét azonban a magas belépési költségek visszatartják, bár az i
Egy kerek történet, mely az alapoktól indulva a kereskedési stratégiák kialakításáig repít, mi több képessé tesz saját kereskedési szisztémád létrehozására. A stratégia kétségtelenül hasznos, de önmagában fabatkát sem ér. Végre...
Egy év alatt 400 millió hektoliter sört gyártanak Európában – mondta el a Figyelőnek az Európai Sörfőzők Szövetségének főtitkára. Ez a mennyiség azonban nem mind az európai polcokra kerül, harmadát az Egyesült Államokba és Kínába exportálják.
Megkezdődött a visszaszámlálás. Női kézilabda-válogatottunk csütörtökön elröpül Németországba, a pénteken – nekünk majd csak szombaton – induló világbajnokságra. A szerdai edzésen, ahogy az illik, mindenki bizakodott, Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt hangsúlyozta: a cserékre minden korábbinál nagyobb teher hárul, mert a csapat nem éghet ki hár
A Magyar Posta, valamint a Mid Europa és a Warburg Pincus befektetési alapok is versenyben vannak az Urgent Cargus, a második legnagyobb román futárszolgálat megvásárlásáért - írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar.
Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest - aki idén ment nyugdíjba, kisebb emelést kap.
Több év után, 2018 márciusában ismét nagykoncertet ad a magyar rock legendás zenekara, a Piramis. Az eseményen megemlékeznek az egykori zenésztársukról, Som Lajosról, aki az egyik alapítója volt a zenekarnak.
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn azt szeretné, ha legalább 3 autógyártó még csatlakozna a királykategória mezőnyéhez az elkövetkezendő években. Tovább »
Bár Niki Lauda nemrég kizárta mindezt, Toto Wolff szerint nagyon is van esély arra, hogy a Mercedes kivonul a Forma-1-ből, ha a 2020 utáni időszakra tervezett motorszabályokat nem tartja megfelelőnek. Tovább »
A Telenor május óta kínálja korlátlan internetes csomagját, amely a cég várakozásait messze felülmúlta: négyszer több ügyfél vette igénybe az új szolgáltatást, mint azt korábban várták, és ez az üzleti eredményben is megmutatkozott.
A legnagyobb török ellenzéki erő, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) nyújtott be az elnöki rendszer bevezetéséről döntő törökországi népszavazás érvénytelenítését kérve.
A világbajnokverő Gledura Benjaminból válogatott úszó is lehetett volna. A 18 éves nemzetközi sakknagymester felnéz a nála is fiatalabb Milák Kristófra.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. igazgatóságának elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban arról beszélt, hogyan készül a cég az építőipari konjunktúra utáni időszakra, miként válnak a csomagolóipar beszállítójává, és hogyan értékelhető az idén bevezetett új működési struktúra.