Az Európai Központi Bank jövőre befejezheti az eszközvásárlási programját a Reuters által megkérdezett közgazdászok többsége szerint, ugyanakkor kisebb részük azt várja, hogy a kötvények zsákolása kitart 2019 közepéig. Az EKB...
Szerdán ismét 312 fölé gyengült a forint az euróval szemben, és onnan egyelőre ma reggel sem tud szépíteni. Közben az euró a dollár ellenében is javított, részben ennek köszönhetően a feltörekvő devizák is jól kezdik a napot. Csütörtök...
Jó hírt közölt a Credit Suisse a részvényeseivel a közgyűlés előtt egy nappal, a tervek szerint nettó profitjának felét részvényvisszavásárlásokra, illetve osztalékfizetésre fordítaná - számol be a hírről a Bloomberg. A svájci...
Az ingatlanszektor nagysága meghaladja már az ausztrál GDP négyszeresét. Eközben a háztartások adóssága a GDP 120 százalékát teszik ki, ez az arány 1980 óta ötszörösére, a világ egyik legmagasabb arányára kúszott fel. A szakértők között erősödik a vélemény, hogy a brutális buborékokat már nem lehet kezelni, és kipukkanásuk páratlan gazdasági depres
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint többfelé 10, néhol 20 centiméter körüli hóvastagságot mértek csütörtök reggel. Budapesten és több megyében további havazásra, illetve sok esőre figyelmeztetnek.
A karácsonyi nagybevásárlás időszaka is telhet a fenntarthatóság jegyében. Bécs többféle lehetőséget is kínál, hogy a karácsony ne csak a szeretet, de az adakozás és a környezettudatosság ünnepe is legyen.
Az SK Innovation elismerte, hogy közel 205 milliárd forintból épít akkumulátorgyárat Komáromban A tervezett éves gyártókapacitás elérheti a 7,5 gigawattórát, amely durván 200-250 ezer elektromos autóhoz elegendő akkumulátort jelent Magyarország...
Ismét felgyújtotta magát egy tibeti buddhista szerzetes, tiltakozva az ellen, hogy hazája nagy részét Kína megszállva tartja - adta hírül a londoni székhelyű Free Tibet (Szabad Tibet) szervezet.
Egy kamion miatt lezárták az M1-es autópályát Nagyszentjános térségében az Ausztria felé vezető oldalon – tájékoztatott a Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Novemberben jobban teljesített a kínai feldolgozóipar, miközben a szakértők azt várták, hogy lassul a növekedés üteme októberhez képest. Kínában váratlanul gyorsult növekedése: a beszerzésimenedzser-index (BMI) 51,8 pontra emelkedett...
A DennikN publikált egy felmérést, eszerint a Robert Fico vezette Smer és a koalíciós partnereik, az SNS és a Híd-Most népszerűsége is drámaian lecsökkent Szlovákiában, a szocialisták egyenesen történelmi mélyponton vannak. Az adatok szerint az ellenzéki pártok koalíciója most megverhetné őket egy választáson, miután együtt nem érnek el 40 százalék
Cukorárcsökkenést hozhat az Európai Unión belüli túltermelés - írta csütörtöki számában a Világgazdaság, a lapnak Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének főtitkára nyilatkozott a témában.
A kínai STO Express és EKOL logisztikai társaságok jelenlétének erősítésével a Kínából légi úton érkező, elsősorban e-kereskedelmi áruk elosztó központjává válhat Budapest - közölte Hardy Mihály, a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.
Költségcsökkentésre és modernizációra szólította fel az eurózóna bankjait az Európai Központi Bank friss pénzügyi stabilitási jelentésében. A globális versenytársak továbbra is erősebbek és profitábilisabbak annak ellenére, hogy...
Ez történik, amikor a technológiai részvényeket magába foglaló Nasdaq 100 index az elmúlt három hónap legnagyobb esését könyveli el: Jeff Bezosnak, a világ leggazdagabb emberének vagyona 100 milliárd dollár alá csökkent, Mark Zuckerberg...
- Nemzetközi akcióban elfogtak három szíriai állampolgárt, és lefoglaltak csaknem százötvenmillió forint értékű készpénzt kedden - közölte honlapján csütörtök reggel a rendőrség.
Amerikai sajtóértesülések szerint nemrégiben meghallgatta Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök vejét és tanácsadóját az a vizsgálóbizottság, amely a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány orosz szálait vizsgálja
Berlinben az államfő csütörtökön este találkozik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU), a Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökével, hogy megvitassa velük, milyen lehetőség van a korábbi nagykoalíció fenntartására. Mind Frank-Walter Steinmeier államelnök, mind pedig Angela Merkel kancellár ellenzi az új választás megtartá
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) létrehozása által megkezdett struktúra-átalakítási folyamatot. Az MNB igazgatósága a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS) és a Pallas...
Az Országgyűlés ma hallgatja meg az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolóját a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2016-os tevékenységéről.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint többfelé 10, néhol 20 centiméter körüli hóvastagságot mértek csütörtök reggel. Budapesten és több megyében további havazásra, illetve sok esőre figyelmeztetnek.
Ha mindig is érdekelt, hogy nézhetett ki, amikor a brit birodalom partra tette az első hajórakomány bűnözőt Ausztráliában, nézz meg egy részt az Ázsia Expresszből!