Erős havazással búcsúzik az ősz, az ország jelentős részén komoly havazás, havas eső, más helyeken eső keseríti meg a közlekedők életét. Nézze meg fenti galériánk képeit, melyek a Pilisben, illetve Nógrád megyében készültek!
Folytatódik a i Városliget rehabilitálása és átépítése. A munkára kézzel fogható bizonyítékot talált a Ligetvédők nevű csoport, amely a következőről tájékoztatta a nyilvánosságot:
A kopt keresztények mindennapjait, szenvedéseiket és közösségüket mutatja be az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilm, amely december 18-án lesz látható a Duna televízióban
Az állami tisztviselők teljesítményértékelésével és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megszüntetésével kapcsolatos szabályok jelentek meg – más rendeletek mellett – a Magyar Közlönyben.
Több tízezer háztartás maradt áramellátás nélkül Szlovákiában a csütörtökre virradóra kezdődött erős havazás miatt, fennakadások voltak a közlekedésben is, több hágót is le kellett zárni.
Négy éve nem volt olyan alacsony a bevándorlás Nagy-Britanniában, mint tavaly és idén június között. A brit statisztikai hivatal közlése szerint a nettó migráció 230 ezer fő az országba, miközben a Brexit előtti évben még rekordnak...
A török származású német Bahtiyar Duysak külsősként dolgozott a Twitternek, és egészen november 3-ig nem adta jelét, hogy különösebben érdekelné a politika.
Nem hisz a bitcoinban az Erste Group vezérigazgatója, Andreas Treichl. A 65 éves bankvezér a Bloomberg Televíziónak azt mondta, amikor a kriptodevizákról esik szó, gyerekei "tényleg hülyének" tartják, ugyanis úgy gondolják, rengeteg...
A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű áthelyezési kvótákat az Európai Unió soros észt elnöksége által a közös menekültügyi szabályozás reformjáról benyújtott javaslatok értelmében – jelentette csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál.
Bogsch Erik, a Richter elnöke a legmagasabb állami kitüntetésben részesült A Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök, a miniszterelnök előterjesztésére, Bogsch Eriknek a nemzetgazdaság...
Az elmúlt évtizedben megkétszereződött az új HIV-fertőzések és AIDS-esetek száma Magyarországon, és ez az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint aggodalomra ad okot, még akkor is, ha hazánkban a bejelentett új HIV-fertőzések száma az uniós átlag alatt van.
Többek között jövőbeli budapesti fejlesztési terveit is ismertette a cég 30 éves magyarországi jelenlétét bemutató sajtóreggeli keretében a Skanska. Marcin Lapinski, a cég magyarországi és romániai ügyvezető igazgatója elmondta...
A rutinszerűen elvégzett minőségellenőrzések az esetek 90 százalékában fedeznek fel valamilyen hibát az összeszerelést követően a Model S és Model X típusoknál.
1920 óta a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum időszaki kiállítása az első tárlat, amelyet a Nemzeti Múzeum a határon túlról fogadott be. Itt nem az összegyűjtött anyag, a műtárgyak összessége a meghatározó, hanem egy fiktív történet a székely asszonysorsról.
A most futó Mazda6 alig több mint négy éve, 2013-ban mutatkozott be, és már nagyon korán, 2015-ben átesett egy frissítésen – ami ráadásul nem is elhanyagolható módosításokkal járt. Úgy látszik, a japánok tovább követik a tendenciát, ugyanis némi meglepetésre a sokak által jövő évre várt generációváltás helyett ismét megújították középkategóriásukat, raádásul ezúttal még alaposabban, mint korábban.…
A Rampion tengeri szélerőműpark megkezdte az áramtermelést a La Manche-csatornán. Az E.ON bejelentette, hogy üzembe helyezték az első turbinát. Az elkövetkező néhány hónap során a többi 115 turbinát is fokozatosan bekapcsolják a hálózatba.
A kezeletlen nyiroködéma (limfödéma) a krónikusan fennálló szöveti keringési elégtelenség következtében rontja a szövetekhez eljutó oxigén- és tápanyagmennyiségét. Ez számos veszélyes szövődmény (pl. vénás trombózis) veszélyét fokozza, emellett komoly bőrgyógyászati problémákat is okozhat. Melyek ezek, és hogyan kezelhetők a panaszok?
A Pew tanulmánya szerint a bevándorlás mértékétől függően 2050-re a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest a 7,4-14 százalékot is elérheti az iszlám vallásúak aránya.
A Lizard Island Nemzeti Park Ausztráliában ad otthont a Wilson's Cottage-nak keresztelt csodás épületnek, melyben egy nagyon szerencsés család él 2000 négyzetméteren.
Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter - közölte csütörtökön a román média, a politikus egy előző esti bejelentésére alapozva.
A munkaerőpiacon jelenleg négy generáció (Baby boomer, X, Y és Z) van jelen, ami különleges kihívás elé állítja a szervezeteket. A jelenlegi kutatás célja a témában eddig született eredmények feltérképezése, szintetizálása, különös tekintettel a generáció fogalmának alakulására. Meretei Barbara "Generációs különbségek a munkahelyen - szakirodalmi á