A brit munkaerőpiac egyre feszesebbé válik, miután a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok miatt nem érkeznek EU-s munkavállalók az országba. Sőt, a növekvő bérek mellett is egyre többen fontolgatják távozásukat. Nagy-Britanniában...
Az agrárkamarai választások bizonyították, hogy a magyar földművesek össze tudnak fogni, ha érdekeikről van szó - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán
Munkavédelmi célú, a munkába visszahelyezést és az egyszerűsített foglalkoztatást érintő módosítások jöhetnek, amelyek ugyan nem jelentenek átfogó változást, mégis több ponton módosítják a munka törvénykönyvét.
Labdarúgó-válogatottunk csütörtökön 20.00 órakor lép pályára Luxemburgban felkészülési mérkőzésen, s bár a mérlegünk impozáns a rivális ellen – tíz találkozóból tíz győzelem, 47-10-es gólkülönbség mellett –, mindenképpen intő jel, hogy a nagyhercegség alakulata a vb-selejtezők hajrájában két figyelemre méltó eredményt ért el.
Az elsőfokú adóhatóság nyugtaadási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt jogerős határozatával 600 ezer forint mulasztási bírságot szabott ki a felperes terhére, valamint elrendelte az általa üzemeltetett vendéglátóipari egység 12 nyitvatartási napra történő lezárását.
Hamarosan dönthetnek a 2015-ben megszüntetett korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, a tervezet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának csütörtöki ülésén is napirendre kerül – írja a Magyar Idők szerdai száma.
Donald Trump amerikai elnök szöuli látogatásának egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy Dél-Korea kifejezte szándékát újabb amerikai fegyverek vásárlására – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője az M1 csatorna szerdai műsorában.
Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket. Az erről szóló törvénymódosítási javaslatot a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be az Országgyűlésnek.
Kedd reggel a Kossuth rádióban Kovács László, az MSZP volt elnöke arról beszélt, hogy megszületett a megállapodás a DK-val a választási indulás részleteiről. Nem sokkal később azonban ezt több fórumon is cáfolta Gyurcsány Ferenc pártja.
Közel 25 százalékkal nőtt a Wizz Air légitársaság adózott eredménye az április 1-jén kezdődött pénzügyi évének első felében az előző évihez viszonyítva
Új készítmények és kezelések bevezetése volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár célja az onkológiai gyógyszerek rendszerének átalakításával - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a műsorban cáfolta, hogy vakliciten dől el, hogy mely gyógyszereket kaphatjá
Októberben a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt Kína importja, az export pedig a vártnál kevésbé emelkedett, a külkereskedelmi többlet így elmaradt a piaci várakozásoktól.
Ázsiai körútja részeként szerdán kétnapos látogatásra Kínába érkezett Donald Trump amerikai elnök, aki egy fehér házi tisztségviselő szerint arra kéri Pekinget, hogy függessze fel pénzügyi kapcsolatait Észak-Koreával, és tartsa magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó határozataihoz.
Az infláció pénzrontó hatása miatt kapnak a nyugdíjasok kiegészítést, és novemberben nyugdíjprémiumot is kézhez vehetnek – nyilatkozta a csalad.hu honlapnak Farkas András, a nyugdijguru.hu vezetője.
Magyarországon 70 százalékban a lakossági fűtés a felelős a téli szezon kezdetén megnövekvő szállópor-koncentrációért, mely növeli a szmog kialakulásának lehetőségét is. Ennek oka, hogy a családi házak többsége rosszul szigetelt.
Csütörtökön tartja VII. plenáris ülését a Magyar Diaszpóra Tanács Budapesten, a tanácskozásra érkező szervezetek számára már szerdán megkezdődnek a programok - tájékoztatta a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-t
Bővítené a környezetszennyező autógumik feldolgozásával készülő gumibitumen gyártását a Mol Zalai Finomítója, a jelenlegi 5 ezer tonnáról 20 ezer tonnára emelnék a zalaegerszegi üzem kapacitását - közölte a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Zalaegerszegen.
Munkajogi tanácsát szeretném kérni a következő ügyben. 8 órás főállállásom (hétfőtől-péntekig) mellett, vasárnaponként mellék állásban dolgozom 8 órában. Eddig alkalmi munkavállalóival dolgoztam vasárnaponként, egyszerűsített munkaszerződés keretében. Ezzel kapcsolatban érdeklődnék, hogy az alkalmi munkavállalói szerződésnél milyen adózási köteleze
Forradalmi változásként írják le az elemzők azt a reformsorozatot, amely néhány hónap alatt végbement Szaúd-Arábiában. Az ország szinte korlátlan hatalmú cselekvő ura Mohammad bin Szalmán koronaherceg, aki láthatóan szabad kezet kapott atyjától, az uralkodótól, hogy felülről irányítva alakítsa át a jellegében még mindig nagyon a huszadik században
Tegnap tetőzött a BÉT-en valaha látott legnagyobb őrület, a beragadt befektetők adnék az Opust és az Appeninnt, de a fránya limit nem hagyja őket. A hatás olyan brutális, hogy a négy nagypapír emelkedését eltünteti a BUX-ból. Amerikában az Amazon és a McDonald's emelkedik napok óta igen masszívan.
Esnek az európai légitársaságok a mai kereskedésben. A Wizz Air több mint 5 százalékkal került lejjebb, miután közzétette féléves számait annak ellenére, hogy kétszámjegyű növekedésről számolt be és megemelte a folyó pénzügyi...
Az elmúlt hetekben visszatért az élet az Opus piacára, és bődületes emelkedést produkált a részvény. Mint mindig, gigászi emelkedést erőteljes korrekció követ, aminek most ismét tanúi lehetünk. Az egymillió dolláros kérdés hasonló...
Jövő év április 15-ig tolná ki az elektronikus közbeszerzési rendszer kötelező alkalmazásának határidejét a Miniszterelnökség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére.
Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket. Az erről szóló törvénymódosítási javaslatot a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be az Országgyűlésnek.
A gyorsan változó vásárlói igények és az egyre élesebb verseny miatt az olaj és gázipari cégek stratégiaváltásra kényszerültek. A piaci trendek folyamatos elemzése által a MOL HR csapata innovatív ötleteket és új szolgáltatásokat kínál csoport szinten, a szervezet hosszú távú stratégiai célkitűzésének elérése érdekében. A globális Freshhh verseny é