A jövőben jobban meg kell gondolnia Donald Trumpnak, hogy mit posztol a Twitterre, bejegyzései ugyanis az elnök megnyilvánulásairól készülő hivatalos feljegyzések részévé válhatnak, legalábbis amennyiben megszavazza az amerikai törvényhozás...
Az Országgyűlés által elfogadott adóváltoztatások hatására 260 milliárd forinttal csökkennek az adóterhek, ekkora összeg marad a magyar családoknál – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvények parlamenti végszavazását követően.
Négy hétvégére átadják a Szabadság hidat a gyalogosoknak, ezért ideiglenesen a buszok és trolik menetrendjén is változtatnia kellett a BKK-nak. Az első lezárás most hétvégén lesz.
A Tesla egy részvényeseknek tartott tájékoztató keretein belül mutatta meg az első képet a Model Y-ról, ami teljesen elektromos kompakt SUV-ként érkezik a piacra.
Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt, amely a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, onnan számítva 15 napjuk van a civil szervzeeteknek, hogy lépjenek.
Édouard Philippe francia miniszterelnök kedden "hasznosnak" nevezte bevezetni az arányosabb választási rendszert a nemzetgyűlési választásokon, amelynek két nappal ezelőtti első fordulóját Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) és politikai szövetségese, a Francois Bayrou vezette, centrista Modem nyerte meg a szavazatok 32,32 százalékával, s ezzel a jövő vasárnapi második…
Elkészült a Kutyabarát Balaton Élménykalauz, amely a hozzá tartozó honlappal együtt segíti a négylábúakkal nyaralni indulókat - tájékoztatta Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarat.hu alapítója
Csodálatos párhuzamokra bukkantunk az OTP-ről készült elemzéseket böngészve, a JP Morgan ugyanis ma és szinte napra pontosan 10 éve is közzétett egy elemzést az OTP-ről, amiben kísértetiesen hasonló gondolatok, célárak és előrejelzések...
Irodalmi emlékestet szerveznek a 120 évvel ezelőtt született Hamvas Béla, író, filozófus és esztéta tiszteletére június 15-én a Várkert Bazárban - közölték a szervezők az MTI-vel
Kínában 45 ezer drónt jegyeztek be magánszemélyek a repülésbiztonsági okokból elrendelt kötelezettség érvénybe lépése óta - közölte kedden a CAAC (Civil Aviation Administration of China) polgári légiközlekedési hatóság.
Katar még mindig várja a részletes követeléseket és magyarázatot az őt diplomáciailag izoláló, Szaúd-Arábia vezette csoporttól, így még nincs abban a helyzetben, hogy diplomáciai megoldáson törje a fejét – nyilatkozta tegnap Mohamed al-Thani katari külügyminiszter az al-Dzsazira hírtelevíziónak.
Az orosz független lapok szerint a hétfői korrupcióellenes tüntetéssel Alekszej Navalnij ellenzéki politikusnak sikerült megőriznie a kezdeményezést a belpolitikában, a kormánypárti sajtó szerint viszont kudarcba fulladt az általa kezdeményezett "provokáció"
Méhek szabadultak el egy közlekedési baleset során kedden délelőtt a Vas megyei Pácsony közelében, emiatt a 74-es főút érintett szakaszán mindkét irányban áll a forgalom, a méhek befogására szakembert hívtak - közölte az MTI-vel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője
Adócsalás vádjával pert indít Cristiano Ronaldo ellen a spanyol ügyészség. A vád szerint a Real Madrid klasszisa 14,7 millió eurónyi adót nem fizetett be az államkasszába.
Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe - erősítette meg a rendőrség, miután a gyanúsítottat kihallgatták az esetről.
Logisztikai és biztonsági okokból Varsóba helyezik át a Három Tenger Kezdeményezés Donald Trump amerikai elnök részvételével júliusban megtartandó csúcstalálkozóját az eredetileg tervezett helyszínről, a nyugat-lengyelországi Wroclawból - jelentette be kedden Andrzej Duda lengyel elnök
Háromszáz százalékot meghaladó mértékben növekedett tavaly a német állampolgárságot szerző britek száma a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerint.
Elhunyt Szénich János, a Hobo Blues Band, az Edda, a Non-Stop, a Juventus egykori gitárosa. A zenész hétfőn 65 évesen, hosszan tartó betegség után halt meg.
A kiadó budapesti lakások nagyjából 10 százaléka tartozik abba a csoportba, amelyet több mint 4000 forintos négyzetméteráron kínálnak. Ezek az otthonok átlagosan havi 400 000 forintért bérelhetők ki, ennek ellenére 1-3 hónap alatt megtalálják...
Mindennap találkozhatsz a jelenséggel, ha utazol. A feminista szervezetek mellett egy tömegközlekedési vállalat is harcba szállt a viselkedéssel szemben.
Emmanuel Macron francia államfő kíméletlenül ki fogja használni brit kollégája, Theresa May nehéz helyzetét annak érdekében, hogy minél több előnyt facsarjon ki országának a brexitből
Több mint négy és félszeresére növekedett tavaly a német állampolgárságot szerző britek száma a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi adatai szerint. A kimutatás alapján 2016-ban 2865 brit szerzett német állampolgárságot...
Meg akarta mutatni neki, hogy hány szervezetet büntet a kedden elfogadott törvény. Szabó szerint Orbán „nézett értetlenül, mintha most hallana erről először”.
Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje, amely egészen augusztus 27-ig érvényben marad. Idén a fejlesztések a menetrendszerűség, valamint a kerékpárszállítás mennyiségének, minőségének javítását szolgálják - mondta Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kedden en sajtótájékoztatón.
A magyar kormány megemeli a kárpátaljai magyar pedagógusok jövedelem-kiegészítését, akik így az évi 180 ezer forint helyett 270 ezer forintos juttatásban részesülhetnek - jelentette be Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes budapesti sajtótájékoztatón