Mukics Dániel helyettes szóvivő tájékoztatása szerint az időjárás miatt elmaradt permetezéseket a Balatonnál, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is bepótolják.A Dunakanyarban ismételt kezeléseket végeznek, míg Budapesten, Baja és Mohács térségében a korábbi légi permetezések után földi technológiával is irtják majd a szúnyogokat, de a Velencei-
Sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások legfőbb prioritásairól és menetrendjéről a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti egyeztetések első napján - közölte hétfő este Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója.
Autóval ütközött Mélykút és Bácsalmás között egy Bajára tartó személyvonat a vasúti átjáróban; akár 40-70 percet is késhetnek a vonatok a Kiskunhalas-Baja vonalon - közölte a Mávinform.
Legalábbis a Hír Tv Európai Híradó című műsorának felvétele szerint az erről szóló luxembourgi sajtótájékoztatón háromszor is felemlegette, mekkora balhét, heves, személyeskedő, érzelmektől túlfűtött vitát sikerült generálni a migráció ügyében.
Több baleset történik a nyári szünidő ideje alatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Molitorisz Dániel, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ ortopéd traumatológus szakorvosa. Kassai Tamás, a kórház osztályvezető főorvosa hozzátette, a vakáció alatt több a fej- és a végtagsérülés is.
Folytatódik idén a világgazdaság fellendülése, 2,9%-os növekedés várható, ami 2018-ban 3,1%-ra tovább gyorsulhat, így 2010 óta a legjobb éve lehet a világnak - olvasható a Fitch Ratings friss globális kitekintésében. A hitelminősítő...
Egy kisebb országnyi ember hal meg évente a dohányzás miatt. Az egészségügyi Világszervezet friss felmérése alapján a 13-15 év közötti kamaszok 11%-a dohányzik. A vizsgálat egyértelműen kimutatja, hogy minél fiatalabban szokik rá valaki a cigire annál hosszabb ideig nikotin függő marad. További részletek a videóban.
A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) nyilvánosságra hozta a Forma-1-es világbajnoki sorozat 2018-ra tervezett versenynaptárát, amely szerint július végén lesz a Magyar Nagydíj.
Az Egyesült Államoknak tiszteletben kell tartania Szíria szuverenitását és területi épségét, tartózkodnia kell az egyoldalú lépésektől, és egyeztetnie kell az ottani szárazföldi hadműveleteiről Damaszkusszal - közölte hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
Az Alteo 1,1 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projektbe kezd - jelentette be a társaság hétfőn a BÉT honlapján. A közlemény szerint a cég közel 500 millió forintot nyert akkumulátoros energiatároló innovatív alkalmazási modelljének...
Elfogadta a román szenátus közigazgatási szakbizottsága hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) azt a törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünneppé nyilvánítaná - közölte hétfőn a Digi24
Orbán Viktor az alkalomból azt mondta: ha a V4-ek nem fogtak volna össze, még mindig akadálytalanul áramlanának 100 ezrek Európa felé, tovább rontva ezzel a kontinens népeinek biztonságos életét.
A bajnoki ezüstérmes Videoton a máltai Balzannal, a bronzérmes Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel, míg a kupagyőztes Ferencváros a lett Jelgavával találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában
Rómába irányították át a Croatia Arlines horvát légitársaság Zágráb-Dubrovnik járatát pénteken éjjel, mert a tengerparti üdülővárosban az erős szél miatt nem tudott leszállni a repülőgép, éjfél után pedig már nem működött egyetlen más repülőtér sem Horvátországban
Hiába a figyelmeztetés, a tragédiák, megint életveszélybe sodorta gyerekét egy felelőtlen szülő: az egyik fővárosi bevásárlóközpont parkolójában, a tűző napon hagyta babáját egy asszony.
Napokon belül a kijevi parlament elé kerül az az elnöki törvényjavaslat, amelyben Ukrajna hivatalosan agresszornak, azaz vele hadban álló félnek minősíti Oroszországot - biztosított efelől Artur Heraszimov, a Petro Porosenko elnök mögött álló parlamenti frakció vezetője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján
11 év kellett a brit Rachel Evansnek, hogy elérje a mostani hihetetlenül vonzó formáját. Nagyjából 8 millió forintot hagyott ott a sebészek pénztárcájában eddig. A 46 éves egygyermekes anya bolondul Barbieért és a létező összes rózsaszínhez köthető mesefiguráért. Szerinte egyszer rátalál majd az ő Kenje. De csak akkor lehet tartós a kapcsolatuk, ha
A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány tavaly indított gyűjtést egy új, a meglévőknél korszerűbb lélegeztető-gép megvásárlására. Az akció eredményes volt, a napokban ünnepélyes keretek között átadták az új életmentő készüléket, melyet egyéni és céges adakozásokból és az MVM Partner Zrt. 10 millió forintos támogatásának köszönhetően sike
A felekezetközi és etnikai konfliktusok dúlta Közép-afrikai Köztársaság-beli megbékéléshez vezető első állomásaként tűzszüneti megállapodást írt alá az ország kormánya, valamint számos fegyveres csoport képviselője hétfőn a Szent Egyed katolikus közösség római székházában.
Egyéves felújítás után nyitották meg újra a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumát hétfőn Budapesten. Az óbudai kiállítóhely keddtől várja a közönséget a Victor Vasarely (1906-1997) életművét bemutató újragondolt állandó kiállítással.
Szándékosan rendőrségi furgonba rohant egy autó Párizsban, a Champs-Élysée sugárúton hétfő délután, a sofőrjén kívül nem sérült meg senki - közölte a helyi prefektúra
A sörkedvelők biztosan szörnyülködve emlékeznek arra az esetre, amikor egy sörösrekeszeket szállító kamion borult fel nemrégiben, melynek a rakománya az úton tört darabokra. Az eset most megismétlődött: a 4-es főúton ért hasonló baleset egy teherautót - több ezer üveg bánta a rossz kanyart. Részletek a videóban.
Egyre kevésbé ördögtől való gondolat, hogy robot kollégákkal dolgozzunk együtt a munkahelyünkön. A gyárakban már mindennapos, és szép lassan a fehérgalléros munkaköröket is meghódítják maguknak a gépek. A világ az összetartó, erős csapatot alkotó „kobotok” felé halad, Magyarországon azonban még mindig nehezen tudnánk kezelni, ha valakit robotra cse
Szigorítás helyett az ágazatra szabott megoldásokat kérnek és önszabályozást javasolnak az európai szőlő- és borszektor képviselői az alkoholos italok címkéinek tervezett átalakításakor. Az Európai Bizottság javaslata szerint az alkoholos italok címkéin a jövőben fel kellene tüntetni az ital kalóriatartalmát, de a szakma szerint ez nem lenne a jó m
Egy Indiába tartó repülőgépen, több mint tízezer méteres magasságban jött a világra egy csecsemő, aki egész életében ingyen utazhat a Jet Airways indiai magán-légitársaság járatain.
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően - közölte...
Egy idegen járókelőnek köszönhető, hogy Kimberly Felder (45) lánya még életben van. Az anya meztelenre vetkőztette a 11 éves gyereket, homokot szórt a szájába és a szemeibe és harapdálni majd fojtogatni kezdte.
Hivatalosan egy súlyos, ritka esetben végzetes alvás közbeni légzészavar végzett decemberben Carrie Fisherrel, a boncolás viszont azt is kimutatta, hogy kokain, heroin, ecstasy, illetve egy, a morfinnal egyező hatású opioid, metadon is volt a szervezetében halálakor.
Emmanuel Macron köztársasági elnök szociálliberális táborával egyértelműen abszolút többséget szerzett a francia parlamenti választásokon, szabad utat kapott reformelképzeléseinek megvalósításához. Az AFP hírügynökség pontokba szedve adott áttekintést a tervekről.