Nincs paktum! Ha az MSZP javaslatcsomagjából bármi is hiányzik, akkor nem támogatja az új törvényt a szocialista párt, ha még több javaslat kerül be, amely a transzparenciát és a közpénzek kizárását támogatják, akkor azt meg tudják szavazni. Erről Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában beszélt.
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően - közölte a francia elnöki hivatal.
Várhatóan július 1-én rendkívülinek számító európai gyászszertartás keretében Strasbourgban búcsúznak Helmut Kohl néhai német kancellártól hétfői német sajtóértesülések szerint.
Nem csillapodott a vita az Olaszországban letelepedett bevándorlók gyerekei olasz állampolgársága tervezett bevezetése miatt az ezt ellenző olasz pártok és az ezt szorgalmazó olasz katolikus egyház között
„Higgye el az MSZP pénteken 2/3-os támogatást fog adni Orbán Viktornak és a Fidesznek. Szó szerint azt mondta Kósa Lajos, hogy ők ezt a javaslatot meg fogják szavazni, ha Tóth Bertalan mást mond, akkor hazudik.” – mondta Volner János, az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában.
Legfeljebb 10 ezer dollárnyi készpénzt vihetett volna fel a Jubába tartó gépre, ezért nem engedték fel. Riek Puok Riek, aki „személyes ügyben” járt Egyiptomban, és előzetesen nem tett semmilyen tájékoztatást a pénzről, állítólag botrányt is csinált, de nem volt mit tenni. A hatóságok vizsgálják az esetet. (Radio Tamazuj)
Theresa Mayék valószínűleg nem gondoltak bele, milyen kellemetlen következményei lehetnek a Brexitnek: a kilépést követően ugyanis több ezer migráns jelenhet meg Doverben és a környékén.
Láthatóan nagyon népszerű a terroristák körében az autó mint a merénylet eszköze, ezért valószínű, hogy a jövőben még több ilyen akció lehet - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő hétfő este az M1 aktuális csatornán.
Várhatóan július 1-jén rendkívülinek számító európai gyászszertartás keretében Strasbourgban búcsúznak Helmut Kohl néhai német kancellártól hétfői német sajtóértesülések szerint
A Dow Jones index és az S&P-500 is új történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést, elsősorban a technológiai és a pénzügyi szektornak volt jó napja. Az olaj vonzotta az eladókat 2017.06.19 22:12Az előbb kiemeltük, hogy az energiacégek...
Általános tapasztalat, hogy a nyári hónapokban kevesebben adnak vért, hiszen a véradók közül sokan elutaznak, szabadságra mennek, nehezen érhetőek utol.
Izrael évek óta rendszeres támogatást nyújt egyes szíriai felkelőcsoportoknak egy titkos megállapodás értelmében azzal a céllal, hogy egyfajta pufferzónát hozzon létre a határai közelében a polgárháború sújtotta szomszédos országban - írta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politika-üzleti lap hétfőn
Láthatóan nagyon népszerű a terroristák körében az autó mint a merénylet eszköze, ezért valószínű, hogy a jövőben még több ilyen akció lehet - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő hétfő este az M1 aktuális csatornán
A klímaváltozás elleni nemzetközi fellépés legújabb fejleményeiről egyeztettek, valamint a határozottabb klímapolitika mellett érveltek az Európai Unió szakminiszterei luxembourgi ülésükön - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Emeli Sandé, Pixie Lott, Rita Ora és Leona Lewis is közreműködtek a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban pusztító múlt heti tűzvész károsultjainak megsegítésére készített kislemezen
Sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások legfőbb prioritásairól és menetrendjéről a Lisszaboni Szerződés 50
Kétszer szelídítette meg a vadmacskát az ősi ember, egyszer a Közel-Keleten, egyszer Egyiptomban - állapította meg a téma eddigi legnagyobb léptékű genetikai kutatása.
Az MSZP frakcióvezetője azt hangsúlyozta Newsroom című műsorunkban, hogy csak akkor szavazzák meg a törvényt, ha az ő javaslatuk kerül a parlament elé.
Szándékosan rendőrségi furgonba rohant egy autó Párizsban, a Champs-Élysée sugárúton hétfő délután, a sofőrjén kívül nem sérült meg senki - közölte a helyi prefektúra
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Több mint ezer migránst tett partra a szicíliai Palermo kikötőjében az olasz parti őrség hajója hétfőn, és további több mint ezer ember érkezett a calabriai Reggio Calabriába az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet hajójának fedélzetén azok közül, akiket a hétvégén mentettek meg a Földközi-tengeren
Értetlenségét fejezte ki az Igazságügyi Minisztérium, hogy az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottsága politikai feltételezéseken alapuló kritikákkal egészítette ki végső véleményét, annak ellenére, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel kapcsolatos javaslatai többségét az Országgyűlés elfogadta - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel
A Dow Jones index és az S&P-500 is új történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést, elsősorban a technológiai és a pénzügyi szektornak volt jó napja. Az olaj vonzotta az eladókat 2017.06.19 22:12Az előbb kiemeltük, hogy az energiacégek...
Háromszor is eldicsekedett sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, hogy mekkora vitát hozott össze a migrációról az uniós külügyminiszterek luxembourgi ülésén.
Az egyház és a nemzet szolgálata egymást erősíti – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Márfi Gyula veszprémi érsek aranymiséjén hétfőn, a veszprémi Szent Mihály Bazilikában
A Fidesz még tanulmányozza, a KDNP nem zárkózik el az MSZP plakáttörvénnyel kapcsolatos javaslatainak egy részétől a hétfői budapesti ötpárti egyeztetésen, a Jobbik és az LMP viszont továbbra is fenntartásokat fogalmazott meg
Az Európai Unióban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, 2016-ban az Európai Unió áramtermelésének mintegy 10 százalékát fedezte szélenergia. Tavaly Dániában volt a legmagasabb az unión belül az áram-előállításon belül a szélenergia aránya - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.