"Cristiano Ronaldo egy igazi állat, azt kívánom, bárcsak argentin lenne! De azért Messit preferálom, aki igazán élvezi a futballt. Azt látni kell, hogy egymaga nem nyer világbajnokságot, de az biztos, hogy még a trófea nélkül is örökké emlékezni fogunk rá" - nyilatkozta Diego Maradona, akinek az utóbbi években nem volt felhőtlen kapcsolata Messivel.
A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus békés rendezéséről és az ukrajnai korrupció elleni küzdelemről folytatott eszmecserét ma Donald Trump amerikai elnöknél Petro Porosenko ukrán elnök és közben az amerikai pénzügyminisztérium kibővítette...
A második helyen kiemelt Babos Tímea, Andrea Hlavackova magyar, cseh duó két játszmában kikapott a Mariana Duque-Marino, María Irigoyen, kolumbiai, argentin kettőstől a 250 ezer dollár (68,6 millió forint) összdíjazású mallorcai füvespályás női tenisztorna keddi játéknapján, a párosok nyolcaddöntőjében.
A központi szúnyoggyérítési program negyedik hetében újabb 67 ezer hektáron folyik a szúnyogirtás, ami 217 települést érint – közölte kedden a honlapján a program koordinálásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)
Héthavi mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára azon hírek nyomán, hogy több jelentős olajkitermelő növelte kínálatát, ami aláássa a nagy kőolajexportáló országoknak a piaci árak támogatását és a készletek csökkentését célzó erőfeszítéseit
A márciusi londoni iszlamista támadás miatt lett muszlim-gyűlölő az a fehér férfi, aki hétfőn hajnalban egy mecset mellett a tömegbe hajtott Londonban - erről írt a brit sajtó
A Kaláka Együttes kapja idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet a magyarságtudat erősítéséhez, a magyar kultúra megőrzéséhez és továbbviteléhez hozzájáruló alkotóknak, személyeknek adnak át minden évben.
Légicsapás végzett május 31-én Szíriában Turki al-Binalival, az Iszlám Állam legfőbb szellemi vezetőjével, a dzsihadista szervezet önjelölt "főmuftijával" - jelentette be kedden az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció.
A Lufthansát választották Európa legjobb légitársaságának (Best Airline in Europe). A díj átadására a Paris Air Show alkalmából, 2017. június 20-án, Le Bourget-ban került sor. A Skytrax légiipari piackutató intézet mintegy 18 millió utast kérdezett meg a témában több, mint 160 országból.
Kósa Lajos nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a fideszes Bánki Erik javaslatára látvány sportággá vált a röplabda. Nem mellesleg a képviselő felesége Bánki Ágnes a Magyar Röplabda Szövetség strand- és szabadidős röplabda bizottságának az elnöke, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozva üdvözölte a törvényjavaslatot. Az ellenzéki pártok az egész TAO r
Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre. Még így sem biztos azonban, hogy a Fidesz törvénye megint elbukik.
A Magyar Szabadságért díj a Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított díj, amelyet minden évben "olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez, a magyarság tudat, a magyar kultúra megőrzéséhez, továbbviteléhez"
A fogyasztók megtévesztése és valótlan állítás miatt 500 ezer forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t, a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt.-t pedig figyelmeztetésben részesítette. A Manna Natúr Kozmetikum vitatja a döntés jogosságát és jogi lépéseket fontolgat.
A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, mert az erősödő felmelegedés, valamint a szeles és csapadékmentes napok számának növekedése miatt fokozott tűzveszély alakult ki.Hozzátették, a tűzvédelmi rendelkezések - amelyek visszavonásig érvényesek - megszegése pénzbírságot von maga után.
Több merénylet is történt a német vasúthálózat ellen az elmúlt 48 órában. A rendőrség feltételezése szerint, a robbanóanyaggal végrehajtott támadások a vasútvonalak jelzőberendezéseit rongálták meg, aminek következtében fennakadások voltak a forgalomban.
Két forintról szóló csekket kapott egy debreceni asszony a hőszolgáltatótól. Bár megpróbálta befizetni a nevetséges tartozást, a postán kiderült, hogy ez lehetetlen.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. az első negyedéves kedvező növekedési adat nyomán 2017-re és 2018-ra vonatkozóan is felfelé módosította növekedési előrejelzését.
Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az amerikai intézkedésekre reagálva válaszlépéseket jelentett be.
Több száz utasszállítót adtak el a párizsi Légi Szalon első két napján. A világ legjelentősebb szakmai eseményének két legnagyobb sztárja a Boeing és az Airbus két új bejelentése. Szakértők szerint ugyanakkor egyre nagyobb figyelem övezi az orosz és kínai gyártókat is. További részletek a videóban.
Mintegy hétszáz ember halt meg terrorcselekmények következtében 2000 óta az Európai Unió országaiban - derült ki abból a friss jelentésből, amelyet kedden mutattak be az Európai Parlament brüsszeli székházában.
Új típusú gázturbina-lapátok gyártását kezdi meg Magyarországon a Siemens, amelynek érdekében további, legalább 150, magasan képzett szakembert tervez felvenni budapesti Power and Gas üzemébe. A tavaly novemberben bejelentett kompetenciabővítés most újabb mérföldkőhöz érkezett: a mintegy 10 milliárd forintos beruházás részeként új, 10.000 négyzetmé
Klaus Iohannis román államfő arra figyelmeztette kedden este a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy a szerdai bizalmatlansági indítvány előtti tárgyalásait ne terjessze ki olyan témákra, mint az etnikai alapú autonómia, amely nem képezheti alku tárgyát.
A múzeumok éjszakáján, június 24-én nyílik meg a gyöngyösi ferences kolostor könyvtárában a „Könyvnyomtató barátok” című időszaki kiállítás, amely a magyar ferencesek kapcsolatát mutatja be Gutenberg találmányával a XV
Klaus Iohannis román államfő arra figyelmeztette kedden este a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy a szerdai bizalmatlansági indítvány előtti tárgyalásait ne terjessze ki olyan témákra, mint az etnikai alapú autonómia, amely nem képezheti alku tárgyát
Vihar söpört végig Franciaországon, amely alaposan átrendezte a több évtizedes politikai berendezkedést - vélik csaknem egyöntetűen politikai elemzők a parlamenti választások második fordulójának eredményét kommentálva. Az új francia képviselőház legitimitása az elképesztően alacsony választási részvétel miatt meglehetősen gyengécske, de ez a jelek
A Monetáris Tanács "szélsőségesen enyhe" közleményt adott ma ki, amelynek hangvétele éles kontrasztban áll a régió többi jegybankjának alapállásával, és fennáll annak a kockázata, hogy az MNB "túlságosan elnézővé" válik az inflációs...
Ijesztő az orvoshiány a Balatonon, több helyre is vendégorvosokat kell hívniuk a kórházaknak. Ha ők sem jönnének, képtelenek lennének ellátni a betegeket.
A márciusi londoni iszlamista támadás miatt lett muszlim-gyűlölő az a fehér férfi, aki hétfőn hajnalban egy mecset mellett a tömegbe hajtott Londonban - erről írt a brit sajtó
A brit tárgyalóküldöttségnek a kilépésről tartott első, hétfői fordulója után magyarázkodnia kellett - véli Gyévai Zoltán. A Bruxinfó főszerkesztője szerint egyértelműen erősebbnek bizonyultak a 27-ek képviselői.
Merényletkísérlet miatt kiürítették Brüsszel főterét és a város egyik főpályaudvarát, egy robbanómellényt viselő támadót ártalmatlanítottak a helyi sajtó kedd esti első jelentései szerint.