Csaknem 200 millió amerikai választó személyes adatai szivárogtak ki az interneten - tudatta helyi idő szerint hétfőn az adatbázist megtaláló UpGuard nevű informatikai cég.
Mélypontra jutott a dízelautók népszerűsége Magyarországon, ami a használtautó-piaci kereslet mellett az árak alakulásában is megmutatkozik. Egyes modelleknél 5 év felett már akár 20 százalékkal is olcsóbb lehet a dízelmotoros változat...
Csaknem hétszáz embert szállítottak kórházba a múlt héten Japánban súlyos hőguta tüneteivel, ketten közülük meghaltak - közölte kedden a japán tűzoltóság, amely részben a mentőszolgálat szerepét is ellátja.
Június 30-áig be kell jelenteni az illetékes állami adó- és vámhatósághoz, ha valaki ingyenesen szerzett tagi részesedést – hívta fel a figyelmet újfent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Mercedes-Benz még az idén fontos premiert ünnepelhet: várhatóan a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az A-osztály új generációja, vele pedig teljesen új időszámítás kezdődik a csillagos gyártó kompakt palettáján. A hivatalos gyári álcázott fotók után a belső térre vethetünk egy pillantást, némileg meghökkentő tapasztalattal távozva.
323 milliárd forint értékben finanszíroz külföldi cégeket az Eximbank – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárának írásbeli válaszából.
Egyre szaporodnak az újépítésű lakóingatlan-projektek az országban. Sok esetben már elindultak a beruházások, de akad, amelyik még csak tervezőasztalon létezik. A vevők pedig keresik maguk számára az ideális megoldást.
A világ legnagyobb cégei sokban hasonlítanak, de egy dologban biztosan nem: az egy alkalmazottra jutó bevétel mértékében. A szektorok sorrendje nem meglepő, az eltérések nagyságrendje azonban mellbevágó.
Az MNB 12,8 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra, mivel annak függő ügynöke árubemutatóval egybekötött termékértékesítések során pénzügyi szolgáltatást nyújtott. A jegybank jó egy éve levélben hívta fel a bankok figyelmét: az ilyen rendezvényeken történő hitelezésre vonatkozó törvényi tiltásnak szigorúan érvényt fog szerezni, áll a felüg
Már két komoly üzletrészt értékesített a második negyedévben a Forrás Nyrt. Az osztalékfizetésnek még nincs menetrendje, bár a szeptember 2-i dátum évek óta „kőbe van vésve”.
Magyarországon az egészségipar és azon belül a gyógyászat, a gyógynövényipar, a gyógyszergyártás és a biotechnológia adja a nemzeti össztermék (GDP) közel 10 százalékát. Ez az ágazat egy dinamikusan fejlődő iparág – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden az M
Csaknem 200 millió amerikai választó személyes adatai szivárogtak ki az interneten – tudatta helyi idő szerint hétfőn az adatbázist megtaláló UpGuard nevű informatikai cég.
Az All You Can Move SportPass szolgáltatását a nagyvállalatok HR-szakembereinek már nem kell bemutatni,a cég dolgozói 40 000 munkavállalót mozgatnak meg nap mint nap Magyarország 600 különböző sportlétesítményében, mindezt az íróasztal mögül. A munkaidő leteltével azonban az AYCM-es srácok is kezükbe veszik a SportPass-t, és fejest ugranak az AYCM-élménybe, erről kérdeztük most Dobrosi Esztert, a…
A kormányzat gyengíti a magyarok azon képességeit, hogy törvényes és demokratikus módon szervezkedjenek és a problémáikra is ilyen módon keressenek megoldást.
A helyi választási bizottság elfogadott határozata alapján szeptember 17-én tartják majd meg az időközi polgármester-választást. Mint arról korábban beszámoltunk, Kolics Gábort április ötödikén jogerősen két év börtönre ítélte a Kaposvári Törvényszék hamis tanúzásra és közokirat-hamisításra való felbujtás miatt.Heresznye polgármesterét abban az ügy
Határidő nélküli munkabeszüntetést kezdtek bérköveteléseik megtagadása miatt a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai kedd reggel - írja az MTI.
Akkora összegek keringenek a sajtóban a magyar szövetségi kapitány béréről, amiből majdnem három andorrai válogatott keret kijönne. Bernd Storck végül a csúfos bukás után is a helyén maradt, a csillagászati fizetésről szóló híreket pedig saját maga és az MLSZ elnöke is cáfolta.
Csak a kaszinókban másolhatják le az ügyfelek személyes okmányait, más területen ez jogot sért - mondta az InfoRádiónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Ez azt jelenti, hogy például...
A Mercedes-Benz még az idén fontos premiert ünnepelhet: várhatóan a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az A-osztály új generációja, vele pedig teljesen új időszámítás kezdődik a csillagos gyártó kompakt palettáján. A hivatalos gyári álcázott fotók után a belső térre vethetünk egy pillantást, némileg meghökkentő tapasztalattal távozva.
Van kis hazánknak egy zenekara: több interjút adnak külföldön, mint itthon, már Torontóig is eljutottak, nemcsak fegyelmezetten, de vidáman is képesek több ezer kilométert átélni együtt a turnébuszban, és aztán úgy állnak föl a színpadra, hogy tízezrek arcára csalnak mosolyt. Magyar muzsikusok ősi ír–skót–kelta dallamokat és érzéseket kompilálnak p
Magyarországon az egészségipar és azon belül a gyógyászat, a gyógynövényipar, a gyógyszergyártás és a biotechnológia adja a nemzeti össztermék (GDP) közel 10 százalékát. Ez az ágazat egy dinamikusan fejlődő iparág - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden az M
Ismét érezhetően erősödött hétfőn a dollár az euróval szemben, kedd reggel viszont próbál egy kicsit korrigálni az európai fizetőeszköz. A forint közben 308 körül megint megtorpant, a nap második felében az MNB kamatdöntése hozhat...