Manőverező robotrepülőgépekkel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentős fegyver- és lőszerraktárait semmisítették meg a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó orosz hadihajók - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium
Elfogták egy a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül uniós támogatással épült játszótérrel kapcsolatos csalási ügy régóta szökésben lévő gyanúsítottját - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség...
Több száz millió forint és a kamatok megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék az államot abban a polgári perben, amelyet Budaörs önkormányzata indított ellene - írja az Index.
Nem lehet elvitatni a dolgozók sztrájkhoz való alapvető jogát - ezt hangsúlyozza a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége (CESI) elnökségének Népszavához eljuttatott állásfoglalása a július 17-re tervezett köztisztviselői sztrájkkal kapcsolatban elhangzott kormányzati nyilatkozatokkal kapcsolatban - írja a Népszava.
A házaspár az utóbbi időben alig találkozik egymással. Mindkettőjük számára nehéz, hogy széthullott a család, még ha csak egy rövid időre is. Ugyanakkor Edina határozott, céltudatos, talpraesett anyuka, aki minden helyzetben feltalálja magát.
Egyelőre az ügyfélszolgálatos munkában nem tudják kiváltani az embereket, de az új ipari forradalom sok munkhelyet át fog formálni, a robotok be fognak épülni a HR-be, sőt, a vállalatvezetésbe is.
Edinburgh – Három hónapos eltiltást kapott az olimpiai ezüstérmes úszó, Dan Wallace (24), aki alkoholos befolyásoltság alatt vezetett, és a rendőrök elkapták.
Manőverező robotrepülőgépekkel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentős fegyver- és lőszerraktárait semmisítették meg a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó orosz hadihajók - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium
A csütörtöki hőségben a szokásosnál mintegy tíz-húsz százalékkal többször riasztották a mentőket az országban - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
125 éve született Lajtha László, zeneszerző, a magyar népzene egyik legfontosabb kutatója. Az ennek az évfordulónak az alkalmából készült emlékérmét, mely könnyen a numizmatika iránt érdeklődők kedvelt darabja lehet, most a műtárgy.com...
A legtöbb nyugdíjas nem is tud róla, de attól függően, melyik önkormányzathoz tartozik számos anyagi segítséget kaphat. Persze a támogatások mértéke jelentősen változhat attól függően, hol lakunk és feltételek is akadnak bőven....
Baleset miatt torlódik a forgalom az M7-esen a Balaton felé Baracskánál - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője péntek délelőtt az MTI-vel.
Tagadja Észak-Korea, hogy kegyetlenül bántak az amerikai fogollyal, akit nemrég kómában szállítottak haza a kommunista diktatúrából, pár nappal később pedig meg is halt.
A BÉT-en az OTP és a Mol esik, az Opimus és a Konzum ma is szép forgalmat generál, emelkedő árfolyamok mellett. Hétfőtől lehet felajánlani az FHB részvényeket, búcsú a bankpapírtól. Lélegzetelállító a McDonalds és a Tesla teljesítménye. Az olaj a nagy zuhanás után próbálja összeszedni magát.
Manőverező robotrepülőgépekkel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentős fegyver- és lőszerraktárait semmisítették meg a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó orosz hadihajók – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Jövőre tovább erősítik az idősgondozási, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti rendszert – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M7-esen a Balaton felé Baracskánál – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője péntek délelőtt az MTI-vel.
Sajnos minket csak érintőlegesen hat meg a hír a Chevrolet kivonulása óta, de a Camaro köszöni, minden eddiginél jobb formában van. A ZL1-es csúcsváltozat kapott 1LE néven teljesítményfokozó csomagot, melynek hatására 13,56 másodpercet fűrészelt le a Nürburging-Nordschleifén mért köridejéből. Ha ezzel nem is éri utol a Porsche 911 GT3-at, valójában nagyon közel áll hozzá.
Az Iszlám Állam terrorszervezet felrobbantotta a Moszul jelképének számító Nagy an-Núri mecsetet és annak ferde minaretjét, az egykor impozáns épület most romokban hever – közölte az iraki hadsereg. Abdul-Amír Rasíd Jaralláh, az iraki hadsereg hadműveleti vezetője elmondta: az iraki erők mélyen előre tudtak törni a szélsőségesek egykori fellegvárán
Június végéig vehető igénybe az adókedvezmény, amellyel a külföldön tartott vagyonokat lehet hazahozni. Az adóamnesztia-lehetőség hatására összpiaci szinten tízmilliárdok érkezhetnek haza június végéig.
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék pénteki, nem jogerős döntése értelmében az államnak vissza kell fizetnie a budaörsi önkormányzat számlájára mintegy 765 millió forint szolidaritási hozzájárulást.
Theresa May brit kormányfő az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - írja az MTI.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az M1 csatorna Aktuális című műsorában elmondta: a meglévő négy mellett két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! projekt, amely 21 felsőoktatási intézményben indít díjmentes képzéseket, elsősorban informatikus hallgatók számára - írja az MTI.
A baba érkezése előtt a szülők értelemszerűen csak a lábacskák védelmére, a hidegtől óvva vásárolnak tipegő zoknit. Később, amikor feláll a csecsemő, a kapaszkodás mellett nagy biztonságérzetet ad számára, ha stabil lábakon áll, s nem csúszkál a zokniban vagy a tipegőben. Erre alkalmasak a csúszásgátló pontokkal ellátott modern zoknik.
A londoni és berlini állomásokkal zárult a Hiventures szakmai együttműködésében megvalósuló Startup Campus program hazai és nemzetközi roadshow-ja. A program célja, hogy ösztönözze az egyetemeken születő innovatív ötletek piacra lépését és szakmai mentorálással segítse a fiatal innovátorokat. A Startup Campus fél éven belül a brit és a német fővár
Japánul még mindenképpen szeretne megtanulni a most 23 éves Zsófia, aki 18 éves korára rekordot állított fel: amikor érettségizett, már 10 nyelvvizsgája volt.