Közel százan adtak vért egy, a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulásáért rendezett akcióban. Egy leukémiás kisgyerek kezelése átlagosan másfél évig tart, ez alatt az idő alatt egy gyermeknek körülbelül száz véradóra van szüksége. További részletek a videóban.
Sportegyesület sportrendezvényen étellel és itallal kínálja versenyzőit és meghívott vendégeit. Díjakat oszt, szállásköltséget fizet, illetve fizettet. E témakörben több kérdést is kaptunk, melyekre Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló és Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
A török oktatási bizottság elnöke szerint vitatható, ellentmondásos, a diákok számára túlságosan is bonyolult, ezért kikerül a középiskolás tananyagból Törökországban az evolúció oktatása. A döntés várhatóan nagy felháborodáshoz vezet az ország világi ellenzéki köreiben - írta pénteken a The Guardian.
Idehaza is bemutatkozott a Peugeot új négyszámjegyű modellje, az 5008 második generációja. A SUV-ok piacán fog hódítani a legnagyobb oroszlán. Lássuk, vajon ő lesz-e a kategória királya?
Jó ütemben halad az európai uniós források felhasználása, a 2014–2020 közötti keretből máig csaknem 2300 milliárd forint jutott el a gazdaságba. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a lapunknak adott interjúban rámutatott: a kifizetés mellett a pályázatok elbírálása is gyorsított tempóban zajlik. A
Egész héten szavazhattak a Nap kérdésére weboldalunkon, és az ATV Facebook-oldalán is. Az eredményt ezúttal Simon András ismertette estérő-estére az A nap híre című műsorban. Most mutatjuk, miről és hogyan szavaztak.
Nem az olimpiai játékok miatt vezetik új nyomvonalon a Budapest–Kelebia vasútvonal fővárosi bevezető szakaszát, hanem – egyebek mellett – a repülőtéri vasúti fejlesztések és a Budapest–Belgrád vonal újjáépítése érdekében. Soroksár akár visszakaphatja Duna-partját.
Tombol a kánikula, sokan már a szabadságukat töltik, mások még csak most kezdik el szervezni a nyaralást. De vajon ki jár jobban: aki az előszezonban foglalt, vagy aki most fizet be egy last minute útra? Utánajártunk, hogy úszhatjuk meg legolcsóbban...
Több budai villamosjárat menetrendje módosul jövő kedden, mert összehangolt felújítási munkákat végeznek a villamospályán a Budaörsi úton, az Alkotás úton és a Szilágyi Erzsébet fasorban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. Idén a WWF szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 9-én, délután 3 órakor. A WWF Magyarország központi eseménye pedig Tiszalökön lesz, a PET Kupa hajóinak beérkezése u
Megtépázta a pénzügyi válság, illetve a fogyasztói hozzáállás megváltozása a magyar biztosításközvetítőket, így csaknem 30%-kal kevesebben dolgoznak a szakmában, mint nyolc évvel ezelőtt. Az életbiztosítási üzletágban 2015-re...