A sokkoló videót a rendőrség tette közzé, amiben látható, ahogy Ahmed Mohamed kocsija szinte áthajt Mark Sharp autóján, aki másodpercekkel azelőtt ütközött egy másik járművel.
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi volt miniszterelnök szerdán, miután az utóbbi négy nap alatt több mint tízezer embert mentettek ki a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ígéretet tett rá, hogy amennyiben kormányra kerülnek, egyik első dolguk lesz eltörölni a külföldi egyetemekről szóló, a CEU-t "ellehetetlenítő" törvényt
Megindult a forgalom szerda délután a röszkei közúti határátkelőhelyen, ahol korábban a szerb informatikai rendszer hibája miatt szünetelt az átléptetés - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
• Az átlagbér januárban 10% -kal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest • A kiskereskedelmi forgalom januárban a pontosított becslés szerint 4,8% -kal nőtt 2016 januárjához képest.
Kedvezőek az idei gazdasági kilátások, egyedül a mezőgazdasági termelés csökken várhatóan 10 százalékponttal az aszályos időszak miatt, így a GKI 3,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülést vár az idén, ami akár magasabb...
Közel egymilliárd forintos adóssága miatt azonnali csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat – tájékoztatta több képviselő is szerdán a RomNet-et. Az ORÖ az MTI-nek cáfolta a sajtóban megjelent híreket.
Az internetes vásárlás esetében a kiszállítástól számított 14 napon belül minden indoklás nélkül elállhat a vásárló, és visszaküldheti a terméket, ugyanakkor vannak esetek, amikor nem ilyen egyszerű a helyzet.
Az Il Giornale nevű olasz lap kellemes színfolt a balliberális olasz médiatérképen. Ugyanis olyan berlusconis. Ami nem véletlen: a lapot Silvio Berlusconi testvére, Paolo irányítja.
Kigyulladt egy negyedik emeleti lakás és fölötte a tető egy VII. kerületi, Péterfy Sándor utcai házban szerda délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel
Jelenleg több mint 27 ezer új építésű társasházi lakást építenek, illetve terveznek a fővárosban, ami 15 százalékkal haladja meg az idén márciusban mért értéket.
Senki sem szereti, ha egy "nagy testvér" megfigyeli, pláne nem, ha még hasznot is húznak abból, hogy személyes adatait összegyűjtik és felhasználják. Az EU-s döntéshozók ezt az igényt felismerve alkották meg az új uniós adatvédelmi...
Gyurcsány Ferenc ismét találkozott titokzatos tárgyaló partnerével, aki Orbán Viktor állítólagos svájci bankszámláit igazoló dokumentumot ajánlott fel számára. A DK elnöke azt állítja, a bizonyíték áráról már megegyeztek. Ön szerint megvásárolja Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktor elleni állítólagos bizonyítékot? Ez a mai nap kérdése. A szavazás véger
Izgalmasnak ígérkeznek a jövő évi svéd parlamenti választások, hiszen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a bevándorlásellenes Svéd Demokraták átvették a vezetést a Stefan Löfven miniszterelnök irányította szociáldemokratáktól.
Kritikus szinten az OTP árfolyama, a következő napokban nagyobb mozgásra számítunk Nem nehéz belelátni a chartba egy dupla csúcsot és egy nagyobb esést Merre tovább OTP, tettük fel magunknak a kérdést, és arra jutottunk, hogy a bankpapír...
Hatalmas szív, szeretet és csodás hang jellemzi Bangó Margitot. Az énekesnő mindig pozitívan nézi a dolgokat, pedig őt sem kímélte az élet. Mégis, Isten segítségével a legszörnyűbb dolgokon is túl tudott jutni.
Egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő 12 részes rajzfilmsorozatra - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Kritikus szinten az OTP árfolyama, a következő napokban nagyobb mozgásra számítunk Nem nehéz belelátni a chartba egy dupla csúcsot és egy nagyobb esést Merre tovább OTP, tettük fel magunknak a kérdést, és arra jutottunk, hogy a bankpapír...
A korábban Farkas Flórián vezette roma szervezet működése ellehetetlenült, holott a kormány tavaly 1,3 milliárdnyi adósságot engedett el. Az ORÖ közben cáfolja a csődöt.
A keddi hackertámadás óta még mindig nem működik a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér fő szervere, a központi kijelző táblát a járatok érkezéséről és indulásáról ezért „kézi vezérléssel” frissítik negyedóránként – közölte szerdán a 122 Ukrajina hírtelevízióban a reptér vezérigazgató-helyettese.
A Siemens is a digitalizáció útjára lépett, fejlesztései egyedi gyártást, rugalmas kiszolgálást és rövidebb gyártási, szállítási időt ígérnek – mondta a Világgazdaságnak Klaus Helmrich, a társaság igazgatósági tagja.
Kiadta a brit felügyelet szerepét betöltő FCA a 7 ezer milliárd fontnyi vagyont kezelő alapkezelői piacnak az új szabályokat, amelyek a befektetők erősebb védelmét és a nagyobb piaci versenyt célozzák. A felügyelet többek között kiderítené...
A Nagymező utcában látogatható két kiállítás, az Elliott Erwitt: Retrospektív és az Elliott Erwitt Magyarországon című szeptember 10-ig várja az érdeklődőket. És hát mit kap, aki veszi a fáradságot, és a hőség ellenére ellátogat a Capa Központba és a Mai Manó Házba?