2017. június 29. csütörtök

jún. 29
18:27
Menekülni akart de hiába, 3 kg marihuána került elő (ATV)
A Készenléti Rendőrség járőrei két férfit fogtak el Kismarja közelében, akiktől közel 3 kilogramm kábítószert foglaltak le a berettyóújfalui nyomozók.
jún. 29
18:27
300 ezer forintot kell fizetnie, amiért mentőhelikoptert hívott a kutyájához (Infostart)
Kifizetteti a riasztás 300 ezer forintos költségét az Országos Mentőszolgálat azzal a férfival, aki a mentőket megtévesztve hívta a segítséget a vízbe fulladt kutyájához.
jún. 29
18:30
A tárgyalás után rögtön kivégezték a kábítószer-kereskedőket (Blikk)
Több tízezer ember előtt, egy stadionban tartott nyilvános tárgyaláson ítélt halálra 13 kábítószer-kereskedőt egy kínai bíróság.
jún. 29
18:30
Nem kenyere a szerénység: Ibrahimovic megint hozta a formáját - videó (Blikk)
Zlatan Ibrahimovic hatalmas szobrot kap a stockholmi nemzeti stadion előtt. Az alkotás már javában készül, a feje már meg is van.
jún. 29
18:30
Republikon: erősödött a Fidesz (Gondola)
A Fidesz erősödött a pártválasztók között, az egymással vitázó MSZP és DK támogatottsága pedig esett a múlt hónaphoz képest – erre jutott a Republikon Intézet júniusi közvélemény-kutatása, amelyet az intézet médiapartnereként a 24
jún. 29
18:32
Legendás olasz sztárral focizhattak a magyar gyerekek (Blikk)
Legendás olasz sztártól tanulhattak a fiatal magyar focisták. Az 1990-es világbajnokság gólkirálya és legjobb játékosa, Salvator­e Schillaci (52) a fővárosban járt, hogy a négynapos CIB Bank Focitáborban edzést tartson a gyermekeknek.
jún. 29
18:32
Az anyagi kárpótlás és a rendszerváltás (Gondola)
Az anyagi kárpótlás és a rendszerváltás avagy társadalmi várakozás és valóság a vagyoni kárpótlás területén címmel újabb RETÖRKI kötet jelent meg.
jún. 29
18:33
Így rendeződhet egy kényes határvita Magyarország szomszédságában (Infostart)
Szlovénia javára döntött a Pirani-öböl ügyében a horvát-szlovén határvitában eljáró hágai bíróság.
jún. 29
18:33
Otthont keresnek, nem ingatlant (ProfitLine)
Az objektív lakásjellemzők, mint a négyzetméterszám, a környék vagy az infrastruktúra mellett egyre fontosabbak a szubjektív szempontok is a vásárláskor – derült ki egy tavalyi kutatásból. Népszerűvé váltak például az egzotikus, akár távoli kultúrák ízlésvilága alapján kialakított belső terek. De mi alapján becsülhető meg, hogy mennyit ér az ízlés,
jún. 29
18:33
Elhalasztják a Balaton-átúszást Révfülöpnél (Háziállat)
A versenyt egy héttel később fogják megtartani, a változékony időjárás miatt.
jún. 29
18:39
Rendőröket betegített meg fertőzött sajttal (Alternatív Energia)
Egy étteremnek adta el a tehéntejet.
jún. 29
18:41
Marad a zűrös idő: meleg, zivatar, szél (Alternatív Energia)
Hajnalban 18, napközben 32 fok körül alakul a hőmérséklet.
jún. 29
18:43
Esett a BUX (Alternatív Energia)
A nap vesztese a Richter.
jún. 29
18:45
Lesz-e újabb káosz? Életbe lép Trump vitatott rendelete (Infostart)
Csütörtökön életbe lép Donald Trump beutazási rendelete, amely hat, többségében muszlim lakosú ország állampolgárainak beutazását korlátozza az Egyesült Államokba.
jún. 29
18:45
A németek nagyon remélik, hogy összehozzák a Trump-Putyin találkozót (ATV)
Németország azt reméli, hogy a G20-csoport jövő heti hamburgi tanácskozása alkalmából sikerül majd tető alá hozni az orosz és az amerikai elnök találkozóját - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.
jún. 29
18:45
Most nagyon jó visszatérni a pályára (Azenpenzem)
Lázár Pál korábbi nyilatkozatból úgy tűnt, a válogatott labdarúgó nem is tervezi a visszatérést, inkább az egészséges életmóddal kapcsolatos vállalkozására összpontosít, és már nem is érdekli a futball. Aztán pénteken megjelent a Mezőkövesd edzésén, utána pedig megállapodott a klub vezetőivel, és szerződést kötött velük.
jún. 29
18:48
Sulyok Tamás: a magyar kvóta-határozat úttörő Európában (Gondola)
Fókuszban az alapjogok és a nemzeti identitás védelme Az Alkotmánybíróság elnöke Batumiban, az Európai Alkotmánybíróságok XVII
jún. 29
18:50
Afrikai puccskísérlettel vádolják Soros Györgyöt (Gondola)
„Soros el akarta űzni Egyenlítői-Guinea vezetőjét.” Ezt az állítást Simon Mann tette egy tárgyaláson, a volt brit zsoldos 2004-ben menekült el az afrikai országból egy sikertelen puccs után – számol be a BBC
jún. 29
18:51
Mészáros Lőrinc kánikulában is olvaszt (444.hu)
Az Opimus Press Zrt. arról döntött, hogy „a leányvállalati struktúrájának egyszerűsítése és optimalizálása érdekében” beolvasztja a Magyar Előfizetői Vagyonkezelő Kft.-t, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.-t és a PRIMUS Népszabadság Média Képviseleti Kft.-t a Mediaworks Hungary Zrt.-be. Hogy mit jelent ez? Semmit. (Napi.hu)
jún. 29
18:54
A madridiak elnöke szerint eldőlt a keresett klasszis jövője (Sport365)
A Barcelona is érdeklődik a labdarúgó iránt.
jún. 29
18:56
Elképesztő: így fogadták a Vasast Izraelben - képek (Sport365)
Nem lehet azt mondani, hogy örültek a fővárosiaknak.
jún. 29
18:57
Döntött az MNB, nincs para a hitelezésben (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank ma meghatározta az anticiklikus tőkepufferráta előírás 2017. július 1-jétől alkalmazandó mértékét a magyar pénzügyi rendszterre. A ciklikus rendszerkockázat szintje továbbra is alacsony, ezért a Pénzügyi Stabilitási...
jún. 29
18:57
Egyre nagyobb a káosz a kórházakban (HírTV)
Újabb kórházban kényszerültek ideiglenes átszervezésre.
jún. 29
19:03
Elhalasztja a román kormány az újabb áfacsökkentést (ProfitLine)
A román parlament bizalmi voksára váró új román kormány elhalasztja egy évvel a 2018. január 1-jére tervezett egy százalékpontos áfacsökkentést, így a jelenleg 19 százalékos áfa csak 2019. január 1-jétől csökken 18 százalékra - derült ki a beiktatásra váró kormány programjából, amelyet csütörtökön terjesztettek a törvényhozói testület elé.
jún. 29
19:03
New York-i rabbik védték meg Orbánt (444.hu)
A miniszterelnök kivételes államférfinek nevezte Horthyt, ezt kifogásolta több zsidó szervezet, de nem az Egyesült New York-i Ortodox Gyülekezetek.
jún. 29
19:06
Rejtély, hogy lehet százmilliókból milliárdos céget venni (Menedzsment Fórum)
Az odáig rendben van, hogy a 29 éves Matolcsy Ádám eddigi élete munkájából vette meg az egyik legnagyobb hazai portált kiadó céget. De akkor is rejtély, hogyan tudott egy milliárdos vállalkozásra szert tenni pár százmillió forintból.
jún. 29
19:06
Baj van a bankoknál: a Facebookod alapján kapsz majd hitelt? (Privátbankár)
Ócska, zsarnoki és nagyon egyoldalú a hitelbírálati folyamat a nagy adat és a mesterséges intelligencia korában - vélik a Money 20/20 fintech konferencia szakértői. A bajok helyrehozására már vannak próbálkozások, de vigyázni kell: nehogy a "profilozással" átessenek a bankok a ló túlsó oldalára.
jún. 29
19:06
Elítélték a magyar gázolót, aki két kislányt ütött el Londonban (Blikk)
London - Hegedűs Gábor (38) szilveszter éjjel ütött el két kislányt - Helena Kotlarovát (12) és Zaneta Krokovajet (11) - tettéért két év letöltendő börtönbüntetést kapott. Hegedűst korábban már öt évre elítélték csoportos rablás miatt.
jún. 29
19:06
Drámai lépés: bezár Európa a bevándorlók előtt (Blikk)
Drámai lépésre készül az olasz kormány!
jún. 29
19:06
CEU-ügy: hamarosan meglesz a megegyezés Gulyás szerint (Infostart)
A magyar-amerikai politikai kapcsolatok javításának céljával Washingtonba utazott Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke. A politikus az Egyesült Államok fővárosából nyilatkozva elmondta, hogy tárgyalásain a CEU-, és a civil-törvény is szóba került. Eközben a szocialista párt alelnöke, Ujhelyi István szintén Washingtonban tárgyalt.
jún. 29
19:06
Hoppá: Hosszú Katinka megmutatta új tetkóját - fotó (Blikk)
Hosszú Katinka egy új tetoválással is készült a i vizes világbajnokságra.
jún. 29
19:09
Durva: Tüzet nyitottak az egyik börtönre, egy rendőr meghalt (ATV)
Ismeretlen fegyveresek támadtak csütörtökön a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa, Kinshasa egyik kisebb börtönére, az összecsapásban egy rendőr életét vesztette - jelentették a helyi hatóságok és diplomáciai források.
jún. 29
19:12
Száguldó bankok, zuhanó techcégek és Richter – mégiscsak májusban kellett volna eladni? (Privátbankár)
Az inflációra és a kamatokra való spekulációk, az erősödő euró nyomhatták le a tőzsdéket Európában. Amerikában a technológiai és gyógyszerpapírok zuhantak, miközben a bankok száguldanak a stressz-teszt jó kimenetele miatt. Itthon a Richter csúnyát esett, de a többi sem remekelt.
jún. 29
19:12
Nem kell az adóamnesztia (Alternatív Energia)
Az előző akcióban több mint kétezren közel 156 milliárd forintot mostak tisztára.
jún. 29
19:14
Elszállítják a gránátot, hazamehetnek a lakók (Alternatív Energia)
A 116 kilogrammos szovjet betonromboló gránátot a XV. kerületben találták.
jún. 29
19:15
Hiába a nagybanki bejelentések, esés kezdődött Amerikában is (Portfolio)
Az európai tőzsdék után az amerikai részvénypiacok is eséssel folytatják a csütörtöki kereskedést, a technológiai részvények esését ugyanis nem tudják ellensúlyozni a szárnyaló bankárfolyamok.Így állunk a pénzügyminiszter bejelentése...
jún. 29
19:15
Nagyobb hangsúlyt fektet az Audi a SUV-okra (Autónavigátor)
Hiába ragyogó csúcsmodell az R8, nem biztos, hogy készül a közeljövőben extrémebb változat belőle. A német gyártónál ugyanis sokkal nagyobb prioritást élveznek a SUV-ok.
jún. 29
19:16
Magyar tagok az amerikai Filmakadémián (Alternatív Energia)
Rófusz Ferenc: ismét olyan pozícióba került a magyar film, hogy számolnak velünk.
jún. 29
19:21
Ha kell, elsülhet a csehek fegyvere (Infostart)
Csehországban a jövőben a fegyvert törvényesen tartók szükség esetén várhatóan használhatják fegyverüket a terroristák ellen. Milan Chovanec szociáldemokrata belügyminiszter alkotmánymódosító javaslatát jóváhagyta a cseh parlament alsóháza.
jún. 29
19:24
Már nem nagyon akarják tisztára mosni a külföldön tartott pénzeket (Menedzsment Fórum)
Június végéig lehet adókedvezménnyel hazahozni a külföldön tartott jövedelmeket a legutóbbi adóamnesztia keretében. Az MTI által megkérdezett bankok szerint a mostani adóamnesztia iránt jóval visszafogottabb az érdeklődés, mint a stabilitási megtakarítási számla (smsz) esetében volt, amelynek keretében több mint kétezren közel 156 milliárd forintot
jún. 29
19:24
Botrány, mit csinált a két férfi ezzel a szerencsétlen szamárral - videó (Blikk)
Anglia - Szegény szamarat többször is bántalmazták az éjszaka leple alatt.
jún. 29
19:24
Áder újból dönthet a plakáttörvénnyel kapcsolatban (Blikk)
A héten kell döntenie Áder János köztársasági elnöknek, hogy aláírja-e vagy az Alkotmánybírósághoz küldi a múlt pénteken elfogadott plakáttörvényt, amelyet nem titkoltan a plakátcéggel is rendelkező Simicska Lajos üzletember, Orbán Viktor egykori bizalmasa ellen készítettek.
jún. 29
19:24
Román politikus valótlanságokat állít a közösségi médiában (Gondola)
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet indított annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra
jún. 29
19:26
Kiemelten fontos az európai katonai erő (Gondola)
Kiemelten fontos, hogy Európa gazdasági és politikai erejét katonai erővel is alá lehessen támasztani – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben, a NATO védelmi minisztereinek értekezletén
jún. 29
19:27
Nemzetközi foci: 13 év után ismét lehet spanyol csapata a Real Madridnak (Agroinform)
Zinedine Zidane hihetetlenül bőséges kerettel dolgozik, amely több lehetséges kezdő összeállítására is alkalmas.
jún. 29
19:27
Hadházy: Orbán büntetőjogilag megfogható (HírTV)
Ismét a kormánynál kilincsel adóssága rendezésére az Országos Roma Önkormányzat.
jún. 29
19:33
Viharos széllel és napsütéssel érkezik a péntek (Háziállat)
A pénteki napon a nappali hőmérséklet várhatóan 27 és 34 fok között alakul - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat internetes oldala.
jún. 29
19:35
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.06.29. (Háziállat)
Estig a többórás napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés.
jún. 29
19:39
Rég látott csúcsok a magántőkepiacon (Portfolio)
Tíz éve nem látott összegben hajtottak végre kivásárlásokat az év első felében a magántőke (PE) társaságok - mutatják a Thomson Reuters adatai. A magántőke társaság részvételével zajló tranzakciók értéke 143,7 milliárd dollár...
jún. 29
19:42
Igazi hős: német nő életét mentette meg egy vízimentő Balatonmáriafürdőn (Blikk)
Balatonmáriafürdő - Wagner Barbara, a strandon szolgáló vízimentő ment az akkor már vízen lebegő nőért, majd egy segítővel partra hozta, miközben megkezdte az újraélesztést.

Keresés