Már alkalmazza a muszlim országokból érkezőkkel szemben a beutazási tilalmat az Egyesült Államok. A jövőben csak az kaphat vízumot, akinek közeli hozzátartozója él az Államokban, de mint kiderült, például már a nagyszülők sem tartoznak bele ebbe a körbe. Közben az Egyesült Államokba tartó légi utasok jóval szigorúbb biztonsági intézkedésekre számít
Az LMP társelnöke azt állítja, Rogán Antal és Kósa Lajos is megkereste az LMP-seket, és arra kérték őket, hogy segítsenek eltüntetni az Orbán Viktornak nem tetsző plakátokat, mert a „miniszterelnök ezt szeretné”.
Az európai tőzsdék után az amerikai részvénypiacok is eséssel folytatják a csütörtöki kereskedést, a technológiai részvények esését ugyanis nem tudják ellensúlyozni a szárnyaló bankárfolyamok.Itt a vége 2017.06.29 22:04A végére...
A brazil hatóságok csütörtökön elfogatóparancsot adtak ki 95 rendőr ellen a délkelet-brazíliai Rio de Janeiro szövetségi tagállamban, azzal vádolva őket, hogy fegyverekkel kereskedtek és előre értesítették a drogbandákat a kábítószer-ellenes műveletekről.
Hiába vezetett két góllal a Vasas, végül 4-3-ra kikapott csütörtökön az izraeli Beitar Jerusalem vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén
A Ferencváros hazai pályán magabiztos játékkal, Varga Roland duplájával 2-0-ra legyőzte a lett Jelgava együttesét a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
A PIÓ-21 Vagyonkezelő és Szolgálató Kft. mint részvényes és az OTP Bank Nyrt. mint lebonyolító bejelentették, hogy a BIF Nyrt. részvényeinek megvásárlására tett kötelező nyilvános vételi ajánlattételi eljárás tegnap lezárult....
Egy orosz állampolgárságú ismeretlen férfi ajánlotta a legmagasabb összeget, 11 millió hrivnyát, azaz 116 millió forintot egy reggeliért Anasztaszija Gyejeva 25 éves ukrán belügyminiszter-helytettessel a ProZorro ukrán internetes oldal jótékonysági aukcióján - írta meg csütörtökön több ukrán hírportál.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet indított annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint Moszul elvesztésével az Iszlám Állam vezetői új helyszíneket keresnek, ahonnan a jövőben is irányítani tudják a terrortámadásokat
A svéd hatóságok megtiltották, hogy a gyermekek asztali áldást mondjanak, és a Bibliáról tanuljanak egy svédországi óvodában, mert szerintük az sérti az oktatási törvényt
Az utóbbi 8-9 napban 10 ezres nagyságrendű kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz vihar, jégverés, felhőszakadás miatt, a végleges összesítés még nem készült el - mondta Gilyén Ágnes a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője csütörtökön az M1 műsorában
Karél, mari, komi, udmurt és mordvin diákok és doktoranduszok egy hetet tölthetnek nálunk, hogy közben magyar nemzet- és országtörténeti előadásokat hallgassanak.
Franciaország az európai kötelezettségvállalásainak megfelelően idén a GDP-arányos 3 százalék alatt tartja az államháztartási hiányt, mégpedig megtakarítási intézkedésekkel - jelentette be csütörtökön Edouard Philippe miniszterelnök.
Nehéz felülírni a kialakult beidegződéseket, de ez akkor is lehetséges, ha erre nem kap explicit instrukciót az ember. A sikeres átírás után azonban nem tűnik el a korábban megtanult viselkedésforma, az új és a régi tudás egymás mellett létezik - állapították meg magyar kutatók.
Feldolgozta a tavaly év végén rekordmennyiségben beérkező, a kötelező átvételi rendszerhez való csatlakozási kérelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Scherer Zsolt, a hivatal szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy az adatok alapján a jövőben két és félszeresére nőhet a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelé
A párt a négy méter magas elemmel érzékeltette, hogy szerintük milyen természeti károkkal járna és milyen látványt nyújtana a Római-partra felhúzott monstrum.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésének adatai szerint jelentős a belső migráció az országban, és az emberek oda vándorolnak, ahol jobb az élet minősége, jobban lehet keresni. A jövedelemtöbblet pedig kimagasló Budapest, Győr, Kecskemét és Székesfehérvár környékén, tehát jellemzően ott, ahová a vándorlás irányult az elmúlt években.