2017. június 5. hétfő

jún. 5
19:51
Új dolgokat jelent és mutat ma be az Apple, itt olvashatja közvetítésünket (Blikk)
San Jose - 15 éve töretlenül ma is megtartja az Apple, a világ legmeghatározóbb és legtrendibb tech cége a WWDC-t (Világméretű Fejlesztői Konferencia). Kövesse közvetítésünket, hogy megtudja, miket jelent be az Apple.
jún. 5
19:51
Döbbenetes dolgokat vállalnak magukra a menekültek Németországban, csak, hogy maradhassanak (Blikk)
Németországban egyre több menedékkérő vallja magát súlyos bűncselekmény elkövetőjének, hogy elkerülje a hazatoloncolást - írták hétfőn német hírportálok hatósági kimutatások alapján.
jún. 5
19:51
Fogy az idő: Alig maradt már idejük a feltöltőkártyásoknak (Blikk)
Magyarország - Kevesebb mint egy hónapjuk van a feltöltőkártyásoknak.
jún. 5
19:54
Így telt a pünkösd Hollókőn (ATV)
Pünkösd hétfő van, Hollókőn pedig ilyenkor, több évtizedes hagyományok alapján a végvári vitézek életét és harcait elevenítik fel. Egész nap hadijátékok, bemutatók, kuruc-labanc, vagy éppen török csapatok harcolnak egymás ellen, igazi puskaporos hangulatot teremtve a látogatóknak. Részletek a videóban.
jún. 5
19:54
Négy megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés felhőszakadás miatt (Háziállat)
A felhőszakadás veszélye miatt a keleti megyékben több járásra másodfokú riasztásokat adtak ki hétfő délután. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat le.
jún. 5
19:54
Négy megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés felhőszakadás miatt (hirado.hu)
A felhőszakadás veszélye miatt a keleti megyékben több járásra másodfokú riasztásokat adtak ki hétfő délután. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat le.
jún. 5
19:54
Szépségdíjas gólt lőtt a Real Madrid a Puskás-Suzuki Kupa-döntőben (m4sport.hu)
A Blancók utánpótláscsapatának csatára felnőtt szinten is elismerésre méltó gólt lőtt.
jún. 5
19:57
Magyarország-Oroszország: íme, a magyar kezdőcsapat (Sport365)
Bernd Storvck kijelölte kezdőcsapatát a 20.30-kor kezdődő meccsre.
jún. 5
19:59
Piros Zsombor nyolcaddöntős a Roland Garroson (Sport365)
Piros Zsombor kétjátszmás győzelemmel jutott be a juniorverseny nyolcaddöntőjébe a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, hétfőn.
jún. 5
20:00
Meghalt Jókai Anna (Infostart)
Elhunyt Jókai Anna kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író- és költőnő.
jún. 5
20:00
Megneveztek két londoni merénylőt (Infostart)
Közzétette a szombati londoni merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét hétfő este a Scotland Yard.
jún. 5
20:00
Fóti Gyermekváros - Mészáros Lőrincnek írtak (Alternatív Energia)
A különleges ellátást igénylő gyerekek a tervek szerint fővárosi, vagy főváros környéki intézményben lesznek elhelyezve.
jún. 5
20:00
Nem engedélyezett potencianövelővel buktak le Röszkén (Adózóna)
Csaknem száz doboz Magyarországon nem engedélyezett potencianövelőt találtak a pénzügyőrök Röszkén, egy szerb férfi autójában elrejtve – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 5
20:00
Ők követték el a londoni merényletet (444.hu)
A Scotland Yard megnevezte a 27 éves Khuram Shazad Buttot és a 30 éves Rachid Redouane-t, de a harmadik társukat még nem.
jún. 5
20:00
Montenegró hivatalosan is a NATO tagja lett (USAracing)
Srdjan Darmanovic montenegrói külügyminiszter letétbe helyezte hétfőn Washingtonban Montenegró csatlakozási okmányát az Észak-Atlanti Szerződéshez, s ezzel az ország hivatalosan is a NATO 29. tagállama lett.
jún. 5
20:06
Új lehetőségek a tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknek (ProfitLine)
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint új továbbtanulási lehetőségeket kapnak a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott módosításával.
jún. 5
20:06
Váratlanul elhunyt a híres magyar művész... (Ripost)
A Kossuth-díjas író, a nemzet művésze 85 éves volt.
jún. 5
20:09
Ezek a vadállatok gázoltak és késeltek Londonban (Blikk)
Közzétette a szombati londoni merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét hétfő este a Scotland Yard.
jún. 5
20:09
Meghalt Jókai Anna (hirado.hu)
Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze.
jún. 5
20:12
Sötétben nehezen látok, furcsa érzés vezetni! - A szemész válaszol (WebBeteg)
Ötvenes férfi vagyok. Ha sötétben vezetek autót, akkor elvesztem a stabilitásérzésemet, nem tudom egy pontra fókuszálni a szemeimet, belefáradok abba, hogy próbálok fókuszálni, de nem megy. Keresztbe futnak a szemeim, úgy érzem. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 5
20:12
Edzésen hunyt el a Newcastle United korábbi játékosa (m4sport.hu)
Összeesett az edzésen az Afrika Kupa-győztes középpályás.
jún. 5
20:12
Meghalt Jókai Anna (HírTV)
Elhunyt Jókai Anna, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író-, költőnő.
jún. 5
20:18
Íme a londoni merénylők (HírTV)
A londoni terrortámadás mindhárom végrehajtóját azonosította a Scotland Yard - kettőnek közülük a nevét és a fényképét is nyilvánosságra hozták.
jún. 5
20:18
Újabb áradat, megindultak a migránsok családtagjai Európa felé (Ripost)
Az idei év első negyedében 17 ezer szír és iraki migráns családja kapott vízumot a német hatóságoktól. A bejrúti nagykövetségen állítólag százezren várnak ügyintézési időpontra.
jún. 5
20:18
Baji Balázs országos csúcsot futott 110 gáton (m4sport.hu)
Az Eb-ezüstérmes gátfutó négy századot javított korábbi rekordján.
jún. 5
20:24
Kubica hat év után ismét F1-es autót vezet! (m4sport.hu)
Hat évvel karrierjét kettétörő balesete után ismét F1-es autóban a közkedvelt lengyel versenyző.
jún. 5
20:27
Gyászol az ország: Meghalt Jókai Anna (Blikk)
Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze - tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amelynek az alkotó rendes tagja volt.
jún. 5
20:27
Évente összeülnek nosztalgiázni az egykori NDK-ban dolgozó magyarok (hirado.hu)
Idén lesz pontosan 50 éve, hogy az NDK és Magyarország államközi megállapodást kötött a munkaerőcseréről. A 80-as évekig így több tízezer magyar fiatal élt és dolgozott a kelet német területeken. Mindenki másért indult el: volt, aki a függetlenségért, más nyelvet akart tanulni, és akadt, aki egyszerűen világot akart látni. Egyben viszont mindenki e
jún. 5
20:30
Megrázó hír a berlini terror túlélőiről (Infostart)
Csaknem fél évvel a Berlinben egy karácsonyi vásáron elkövetett iszlamista terrortámadás után számos sebesült még mindig orvosi kezelésre szorul - írták hétfőn német hírportálok az áldozatok hozzátartozóit és a sebesülteket képviselő kormánymegbízott tájékoztatása alapján.
jún. 5
20:30
A Real egykori sztárját is igazolná a Barca - íme, a teljes lista (Sport365)
A Barcelona éléről távozott a vezetőedző, Luis Enrique, az új mester, Ernesto Valverde pedig úgy tűnik, határozott elképzelésekkel érkezett.
jún. 5
20:30
Alapdarab a hűvös nyári napokra: Így viseld a chino-t (Femcafe)
Praktikus, kényelmes és stílusos - mutatjuk, miért szerezd be mindenképp a chinót!
jún. 5
20:30
A Warrirors legyűrte a Clevelandet (HírTV)
Tovább növelte előnyét a Golden State Warriors az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA nagydöntőjében.
jún. 5
20:42
Több kilométeres dugó az M7-esen (Infostart)
Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán a megnövekedett forgalom miatt torlódás alakult ki a főváros felé vezető oldalon.
jún. 5
20:42
Így áll fel a magyar válogatott az oroszok ellen (m4sport.hu)
Eppel és Márkvárt is a kezdőben.
jún. 5
20:42
Gyászol az ország: elhunyt az imádott magyar írónő (Femcafe)
Az MTI tudatta a szomorú hírt.
jún. 5
20:45
Ezt nézze: Tüneményes kislányával lazít Michelisz Norbert (Blikk)
Pécs – A túraautó-világbajnokságon szereplő magyar pilóta, amennyi szabadideje csak van, azt a családjával tölti, már a kis Mira Léna az első nála.
jún. 5
20:48
Egyértelmű vereség (Infostart)
A magyar válogatott 3-0-ra kikapott az oroszoktól a Groupama Arénában, felkészülési mérkőzésen.
jún. 5
20:54
Az megvan, hogy éppen bankválság tombol Európa parányi országában? (Portfolio)
A súlyos likviditási helyzet miatt azon dolgozik a jegybank, hogy még ebben a hónapban 100-150 millió eurónyi forrást be tudjon pumpálni a san marinói bankrendszerbe - jelezte egy névtelen forrás a Reutersnek. A Közép-Olaszországba ágyazott...
jún. 5
20:54
Későn érnek haza, akik kora este indultak a Balatonról (hirado.hu)
Megszűnt a torlódás az M7-es autópályán a főváros felé, de továbbra is lassan halad a forgalom - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője hétfő este.
jún. 5
20:54
Marihuána-illat lengte be a József körúti házat, a lakók berágtak (Ripost)
Végül úgy döntöttek, hogy nem hívnak rendőrt... Inkább a közös képviselő kitette a hadüzenetet...
jún. 5
20:54
Garcia nyerte a franciák csatáját (m4sport.hu)
Pliskova lesz Garcia negyeddöntős ellenfele.
jún. 5
20:57
Nagy a szeretet - Suzy megmutatta a rajongóinak tündéri kislányát (Blikk)
Elképesztő aranyos a Zenebutik műsorvezetőjének kislánya.
jún. 5
21:00
Jókai Annára emlékezik az M5 – az adás itt nézhető (hirado.hu)
jún. 5
21:00
Meghalt Jókai Anna író, a nemzet művésze (autopro)
Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze.
jún. 5
21:00
Nigériai származású játékost igazolt a Fradi (HírTV)
Újabb labdarúgót igazolt a bajnokságban negyedik helyen végző Ferencváros.
jún. 5
21:03
Frappé, freddo, jeges kávé: tippek a nyári kávézáshoz! (Mindmegette)
jún. 5
21:03
Szokjuk: Brutális dugó van az M7-esen (Blikk)
Az első igazi nyári hétvége megmutatta, mire számíthatnak a Balatonról hazatérők a szezon egy-egy hétvégje után.
jún. 5
21:03
Amerikai álom – Nikolics a hónap legjobb focistája lett (Blikk)
Chicago – A tengerentúli profi futballbajnokságban (MLS) érdekelt Chicago Fire magyar válogatott csatára ontja a gólokat és komoly elismerésben részesült.
jún. 5
21:03
Nem a temérdek pénzt választotta az Atlético legjobbja (Sport365)
Antoinne Griezmann eldöntötte, hol folytatja
jún. 5
21:05
34 évesen ment nyugdíjba a magyar férfi - így csinálta (Blikk)
Magyarországon még csak kevesen választják a korai nyugdíjat, hogy már a harmincas éveikben kiszálljanak a mókuskerékből. Ismerjenek meg közülük kettőt.

Keresés