A Soros György neve alatt futó, minden jel szerint a spekuláns hivatalos Twitter-oldalának számító csatorna friss üzenetében posztolta a milliárdos múlt heti brüsszeli beszédét, amelyben maffiaállamnak minősítette Magyarországot.
Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra jövőre. Most először szerepel ilyen forrás a költségvetés tervezetében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Egy olasz állampolgárságú, marokkói származású férfi volt a szombati londoni merénylet harmadik elkövetője. Egy pakisztáni és egy líbiai származású társa volt a merényletben.
Tien Giang tartományban vásárolt egy apróbb telket egy pár, akik már beleuntak a folyamatosan nyüzsgő városi életbe és hétvégente a teljes elvonulás mellett voksoltak. A szűk költségvetésből megvalósuló házikó pedig példaértékű mindenkinek, aki nem sok pénzből szeretne egyszerű, de mégis roppant esztétikus és igényes nyaralót építeni.
Az ionháztartás zavarának kijavításával több központi idegrendszeri kórkép is kezelhetővé válik. Az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában a Lendület program keretei közt olyan mesterséges iontranszportereket próbálnak létrehozni, amelyek alkalmazhatók lesznek ezen betegségek kezelésében - mondta az InfoRádió Szigma - A holnap világa című tudomá
A menedékjog megszerzését célzó tömeges visszaélés nyomaira bukkantak a német hatóságok, feltételezésük szerint terhes nők az apaságot elismerő nyilatkozatot vásárolnak német férfiaktól, hogy Németországban maradhassanak - számolt be kedden a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság
A termelés után szolgáltatási tevékenységét is Magyarországra hozza a német Viessmann csoport, a pécsi 533 millió forintos beruházáshoz a magyar kormány 106 millió forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A magyarok az európai középmezőnyben tanyáznak a demokráciához fűződő viszonyukat tekintve – derült ki a Pew Research 18 országot érintő átfogó közvélemény-kutatásából, amelyet a demokráciáról és kormányzati formákról készítettek.
Veszélyes helyzet alakult ki a 3-as metró egyik felújított szerelvényén, miután a Kálvin téren a kocsik mindkét oldalán kinyíltak az ajtók - közölte a Metróért Egyesület elnöke. Bíró Endre kiemelte, hogy senki nem sérült meg. A BKV jelezte, hogy a hiba okát vizsgálják, és ameddig az ki nem derül, a szerelvények nem közlekednek.
Magyarország - Több mint 100 millió forintot visszakaphatnak a fogyasztók a Tesco vásárlókártya éves kártyadíjából, miután kötelezettségvállalással zárult az a versenyfelügyeleti eljárás, amely a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Bank Zrt. co-branded hitelkártyája éves kártyadíjának kommunikációját vizsgálta - közölte a Gazdasági Versenyhivatal
Csizi Péter (Fidesz) parlamenti felszólalásában Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt vagyonával kapcsolatban elmondta, egyre több kérdést vet fel az ellenzéki politikus vagyonnyilatkozatának folyamatos „javítgatása”
A Playboy család az a hely, ahova nehéz bekerülni, viszont aki egyszer betette a lábát, az már örökké a családhoz tartozik. A Playboy most a nők ünneplése, az időtlenség, és a kortalan szépség jegyében hét különleges Playmate-et hívott meg egy fotózásra, hogy újra elkészítsék velük egykori ikonikus címlapfotójukat.
Vannak, akik nagyon ijesztőnek érzik a szívritmuszavart (arrhythmia), mások nem is érzékelik. A tünetek ugyanis nagyon változatosak és eltérőek lehetnek.
A tegnapi Oroszország elleni 3-0-s vereség után ma már útra is kelt Andorrába a magyar labdarúgó-válogatott, ahol pénteken világbajnoki selejtezőn lép pályára. Bernd Storck két játékosra sem számíthat a találkozón.
Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal - jelentették be az MKKSZ képviselői kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Fákat döntött ki a viharos erejű szél Egerben kedd délután, villám csapott egy melléképületbe, több helyen vizet kellett szivattyúzni - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A Juventus nem tudta tartani a lépést a Real Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, és a sorozat történetében először megvédte címét, de hogy miért alakult így, az egy kisebb rejtély – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hajdú B. István sportkommentátor.
Csaknem kétszáz nyilvántartott huligánt kitiltottak a jövő szombaton kezdődő oroszországi labdarúgó Konföderációs Kupa, valamint a jövő évi világbajnokság mérkőzéseiről.
Akár hetekig is tarthat, amíg a gyógyszertárak be tudnak szerezni bizonyos gyógyszereket. A patikákban pedig szinte nincs olyan nap, hogy ne kellene legalább egy betegnek helyettesítő készítményt adni az orvos által felírt gyógyszer helyett. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a gyógyszerhiány miatt nem biztosított a betegellátás Magyarországon. További
Egerben fákat döntött ki a viharos erejű szél az MTI tudósítása szerint. Közben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jelenleg az ország keleti felében narancs, illetve citromsárga riasztást tart érvényben.
Fákat döntött ki a viharos erejű szél Egerben kedd délután, villám csapott egy melléképületbe, több helyen vizet kellett szivattyúzni - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel
Ahogy Európában, úgy a tengerentúlon is az eladók domináltak a részvénypiacok nyitásakor, ami főleg a geopolitikai feszültségek növekedésével magyarázható. A Dow és az S&P 500 0,3 százalékot, míg a Nasdaq értéke 0,2 százalékot...
A klímavédelem ügyében támadt nézeteltérések ellenére tovább kell fejleszteni Németország és az Egyesült Államok szoros gazdasági kapcsolatait, és újra meg kell indítani a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodásáról - emelte ki Angela Merkel német kancellár egy keddi beszédében.