Nem tudjuk, mikor kezdődnek meg Nagy-Britanniával a kilépési tárgyalások, csak azt, mikor kell befejeződniük – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében pénteken.
Futóverseny miatt vasárnap lezárják Budapesten az Olof Palme sétányt és a Zichy Mihály utat, a Dózsa György úton pedig csak félpályán lehet majd közlekedni, emiatt több BKK-járat menetrendje is módosul – közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az élet kegyetlen, az események fatális alakulása megakadályozta a Gyurta fivéreket abban, hogy elbúcsúzzanak szeretett edzőjüktől, a Dánielt olimpiai és három világbajnoki címre kormányzó, s Gergelyt is fényes sikerekre, rövid pályás Európa-bajnoki aranyéremre vezető Széles Sándortól. Péntek délután az Újpesti temetőben azonban leróják kegyeletüke
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,03 százalékkal 35 263 pontra ment vissza a tegnapi 35 270,95 pontos új történelmi csúcsról ma délelőtt. Negyed 12-ig 2,9 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak a BÉT-en.
Átadták a Dagály sétányt Budapest XIII. kerületében pénteken, a több mint fél kilométer hosszú gyalogosút közvetlen összeköttetést teremt a 3-as metró Forgách utcai megállója és az újonnan épült Duna Aréna, illetve a jövőre megújuló Dagály strand között.
Módosítaniuk kell az érettségiző gyermekek szüleinek a családi adókedvezményről a munkáltatójuknak adott nyilatkozatukat. A tanév befejeztével ugyanis az érintett gyermekek után nem jár adókedvezmény. Újraéled a kedvezmény, ha szeptembertől OKJ-s képzésen tanulnak tovább, de júliusra és augusztusra akkor is csak visszamenőlegesen jár utánuk. Ha az érettségizők egyetemen folytatják a…
A Suhanj! Alapítvány ugyan kap pénzt külföldről, de nem eleget – mondta ironikusan Gusztos Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A fogyatékkal élők sportolását segítő alapítvány vezetője hozzátette: ha ilyen ütemben fognak fejlődni a jövőben is, a civil törvény akár őket is érintheti.
Mérhetőbb hatékonyság, vállalatfelvásárlás esetén akár többszörös felár elérése, illetve jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek – néhány fontos előny, ami mindenképpen indokolttá teszi egyes immateriális javak, így például a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Évekig a Coca Cola cukormentes üdítőitalának tökéletesítésén dolgoztak: most az ötéves kutatás után a népszerű innivalót felváltja egy új recept szerint készülő, egészségesebb üdítő.
Dunaszerdahely – A szlovák élvonalbeli Dunaszerdahely labdarúgócsapata péntek délelőtt hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg László Csaba (53) szerződését.
Újabb korrupciógyanús ügy bukkant fel az ellenzéki oldalon, milliárdos méreteket ölthet "a Jobbik-Simicska korrupció" - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten
A kormány kiszámítható családtámogatásáról beszélt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken a hevesi megyeszékhelyen, kiemelve, hogy Eger önkormányzata két programmal csatlakozik a családbarát politikához.
Sokféle formanyelven ugyanazt a gondolatkört szeretné bemutatni a Magyar színházak kisvárdai találkozója. A június 16-tól 24- ig tartó seregszemlén immár huszonkilencedik alkalommal tekinthetnek be a nézők a határon túli színházak repertoárjába.
Ötödik alkalommal rendezi meg Budapest önkormányzata az Iskolakapun kívüli programok keretében a Sportos vakáció a városban elnevezésű eseménysorozatot.
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A péntek reggelre kiderült eredményekből egyértelmű vált, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítette abszolút többségét a brit alsóházban, vagyis az előrehozott választások kiírásával fordítva sült el a puska, a toryk pozíciója...
Sokan vagyunk, akik még a csúcsszezon előtt útnak indulunk valamelyik uniós ország tengerpartjára. Nem mindegy azonban, mennyiért váltunk eurót, összeszedtük, hol jutunk most a legolcsóbban hozzá az egységes valutához. Ha meg akarjuk...
Az Európai Unió védelmi és biztonsági együttműködésének fokozása mellett érvelt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Prágában, kijelentve, hogy az Egyesült Államok "többé nem érdekelt abban, hogy helyettünk garantálja Európa biztonságát".
A Magyar Államkincstár (MÁK) 2017 november elsejétől látja el az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság feladatait, most készül fel a szervezet arra, hogy ezt a munkát a tőle elvárt pontossággal végezze el - mondta el a MÁK elnöke Tatán pénteken, ahol kihelyezett igazgatósági ülést tartottak.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután a londoni Buckingham-palotába hajtat, ahol megbízást kér II. Erzsébet királynőtől az új kormány megalakítására.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bízik abban, hogy a brit parlamenti választások eredménye nem lesz hatással a Brexitről szóló tárgyalásokra, így azok minél hamarabb megkezdődnek Nagy-Britannia az Európai Unió között.
Már egy ideje gyülekeznek a baljós jelek a divat egén, és mostanra már biztossá vát, hogy 2017-ben újra divatba jön az egyetemes stílustörténelem legnagyobb bakija, az övtáska.
Kiemelkedő eredményt ért el a turizmus az idén az első négy hónapban, az ágazat versenyképességének javításához 2018-ban is folytatódnak a turisztikai fejlesztések, amelyre több mint 53 milliárd forint áll rendelkezésre jövőre - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.