A tilalmat elrendelő idegenforgalmi és nemzeti örökség hivatala pénteki közleményében arra figyelmeztetett, hogy százezer szaúdi rial (7,15 hétmillió forint) pénzbírsággal és működési engedélyük megvonásával sújthatók azok az idegenforgalmi létesítmények, amelyek nem tartják be az utasítást.
A 100 millió és az 1 milliárd forintos árbevétel feletti szegmensekben is tovább csökken a külföldi cégek súlya Magyarországon – áll az Opten legfrissebb elemzésében.
A péntek reggelre kiderült eredményekből egyértelmű vált, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítette abszolút többségét a brit alsóházban, vagyis az előrehozott választások kiírásával fordítva sült el a puska, a toryk pozíciója...
Szerbiai gazdálkodók már évek óta nagy földterületeket bérelnek Romániában: elsősorban a román határ közelében, a Bánság területén élő földművesek körében népszerű az ilyen vállalkozás.
Az előzetes becslések alapján az idén jó közepes termésre lehet számítani az őszi szántóföldi növénykultúrákban – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a kelet-magyarországi régió kalászos fajtabemutatóján pénteken Szabolcs településen.
Arra lehet számítani, hogy nyáron növekedhet vagy legalábbis szinten marad a migrációs nyomás Magyarország határain - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán pénteken.
Már biztosan nem lesz többsége az angol konzervatív pártnak, így nem jött be a toryk spekulációja az előrehozott választással. A tőzsdéket nem rázta meg a hír, annak ellenére, hogy ez az eredmény azt jelentheti, hogy Nagy-Britanniát...
Vb-selejtezőt játszott Ausztrália és Szaúd-Arábia (3-2). A mérkőzés előtt a londoni terror áldozataira emlékeztek néma gyászszünettel. Elképesztő módon a szaúdi focisták mindezt semmibe vették.
Nem tudjuk, mikor kezdődhetnek meg Nagy-Britanniával a kilépési tárgyalások, csak azt, mikor kell befejeződniük - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében pénteken
Egyetlen hónap alatt 10 kisszerszámos halászt ért tetten, 13 jelöletlen halászeszközt foglalt le, továbbá mintegy 50 szabálytalanul tevékenykedő horgásszal szemben intézkedett a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata. A halőrök az ellenőrzések során több mint egy mázsa illegálisan kifogott halat engedtek vissza a vízbe.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután a londoni Buckingham-palotába hajtat, ahol megbízást kér II. Erzsébet királynőtől az új kormány megalakítására.
Stabilan fejlődik a hazai elektronikus fizetés, de az ügyletek 80 százalékában még mindig készpénzt használunk – derül ki a jegybank legújabb jelentéséből. Érdemi fejlődést hozhat a 2019 nyarán induló azonnali átutalási szisztéma. A hazai fizetési rendszer biztonságos, a piacszabályozó szervezet eddigi vizsgálata alapján az érintőkártyákkal kapcsol
A péntek reggelre kiderült eredményekből egyértelmű vált, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítette abszolút többségét a brit alsóházban, vagyis az előrehozott választások kiírásával fordítva sült el a puska, a toryk pozíciója...
Késő délelőttre mind a 650 képviselői széknek lett gazdája a brit választáson. Abszolút többséget egyetlen párt sem tudott elérni, szűk koalíciós többség vagy instabil kisebbségi kormányzás képzelhető el. A 650 hely eloszlása...
"Rettenetes hibának" nevezte az iraki kurdok szeptember 25-re kiírt függetlenségi népszavazását pénteken kiadott nyilatkozatában a török külügyminisztérium.
Az Egyesült Államokban zajló magyar érdekérvényesítésről, Soros Györgyről és a CEU-ügyről is beszélt a Századvég Alapítvány elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
Jóval többen töltötték az idei Húsvétot szállodában, illetve egyéb szálláshelyen, ami a turizmus statisztiáiban is megjelent: áprilisban 24 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
Vizsgálat indult annak a vasúti balesetnek az ügyében, amelyben életét vesztette Julija Hruscsova, Nyikita Hruscsov szovjet kommunista pártfőtitkár-miniszterelnök egyik unokája - közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK)
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután a londoni Buckingham-palotába megy, ahol megbízást kér II. Erzsébet királynőtől az új kormány megalakítására.
Az osztrák, a luxemburgi és a holland közlekedési miniszter magyarázatot követel az Európai Bizottságtól arról, hogy miért hagyta jóvá az útdíjakkal kapcsolatos ellentmondásos német törvényt, amely Bécs szerint diszkriminálja a nem német autóvezetőket.