Több mint hatszázezer lőszerre írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a lövedékeket bevetéseken, oktatáson, gyakorlatozáson használhatják fel - írja hétfői számában a Magyar Idők.
Le Castellet – A francia Renault istálló idén ünnepli a Forma-1-es részvételének 40. évfordulóját, amelynek apropóján különleges programokat szerveztek.
Hetvenhét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
Több tízezer forinttal magasabb garantált alapjövedelemhez, akár több mint 240 ezer forinthoz juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban foglalkoztatott munkavállalók januártól.
Dél-Korea katonai tárgyalásokat javasolt hétfőn Észak-Koreának, hogy enyhíteni lehessen a köztük lévő feszültséget, és azt is felvetette, hogy folytassák a családegyesítésről megszakadt konzultációkat
A kormány jövőre is támogatja a családokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Januártól az országosan kötelező bruttó 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest több tízezer forinttal magasabb garantált alapjövedelemhez, akár több mint 240 ezer forinthoz juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban...
Látszott a magyar lányokon, ahogy bevonultak a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott medencéjéhez, hogy meghallgassák a Himnuszt a Japán elleni vb-bemutatkozásuk előtt: bizony meg vannak illetődve Takács Orsolyáék.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet soraiban harcoló balkáni fegyveresek veszélyt jelenthetnek származási országukra, ha a harcok lezárulta után hazatérnek - jelentette ki Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint
Felülteljesítőként már egy százalékot emelkedett a magyar tőzsde, ez főként az új csúcsra törő OTP-nek és a közel két százalékot emelkedő Molnak köszönhető. Új 10 éves csúcson az OTP 2017.07.17 09:30A múlt heti oldalazást követően...
Az emberi hónaljárok a mikrokozmosz lényeinek a melegágya. Ebben a meleg, sötét, nedves mélyedésben sok millió, mintegy ötven fajba sorolható baktérium nyüzsög.
Sajátrészvény tranzakció keretében közel 602 ezer részvényt értékesített múlt héten pénteken az Appeninn, illetve a társaság rendkívüli tájékoztatást tett közzé ifj. Ádámosi György részvény tranzakciójáról. Az Appeninn...
Több sertést exportált Magyarország mintegy 11 százalékkal a január és április közötti időszakban az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből. A hazai sertéskivitel elsősorban a környező országokba irányul: Románia 15 százalékkal, Ausztria 10 százalékkal kevesebb, míg Szlovákia 93 százal
Tanácskozást tartanak az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben, az ülésnek várhatóan elsősorban a migrációs válság és a líbiai helyzet lesz a középpontjában
A kormány jövőre is támogatja a családokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában
Elindult az Isonzó Expressz, amely idén is az első világháború olaszországi és szlovéniai hadműveleti területeit járja körbe. Több százezer magyar katona esett el ezen a fronton a háborúban.
Az ír adóhatóság adatai alapján ellenőrzi a magyar airbnbzőket a NAV, amely az elmúlt hónapokban már 900 eljárást indított ez alapján a szállásnyújtókkal szemben.
Lakása energiahatékonyságának javítására költene elsősorban a magyarok több mint 50 százaléka, amennyiben egy nagyobb, ingatlancélra felhasználható összeg állna rendelkezésére - derült ki az E.On összeurópai felméréséből. Ez...
Elsősorban a turisták által kedvelt helyszíneket, rendezvényeket, a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét ellenőrzik a NAV ellenőrei a héten az adóhatóság „adótraffipaxa” szerint.
A kalciumhiányos paradicsom -és a paprikatermések csúcsi végén eleinte világosbarna vizenyős foltok képződnek, amelyek később megbarnulnak vagy megfeketednek, élesen határoltak és enyhén süppedtek. Mit tehetünk a kalciumhiány ellen?
Bevételeik mellett hatékonyságukat is növelhetik azok a légitársaságok, amelyek utasaik számára a repülőutak alatt is biztosítják az internet-hozzáférést – derült ki a Roland Berger legfrissebb tanulmányából.
Látványos mérkőzésen verte 20-11-re a női vízilabda-válogatott Japán világbajnoki bemutatkozásán. Faragó Tamás, az InfoRádió állandó szakértője szerint hihetetlenül látványos mérkőzés volt, amelyen a magyar játékosok megmutatták a férfiaknak is, hogyan kellene vízilabdázni.
Bevételeik mellett hatékonyságukat is növelhetik azok a légitársaságok, amelyek utasaik számára a repülőutak alatt is biztosítják az internet-hozzáférést, derült ki a Roland Berger legfrissebb tanulmányából. A húsz nemzetközi légitársaság adatait vizsgáló felmérésből azt is megtudhattuk, hogy manapság az utasoknál járatválasztáskor a legfontosabb s
Több ezer bejelentést kaptak a biztosítók a múlt heti Ítéletidő miatt, a két napon át tartó szélsőséges időjárás által okozott kár az első becslések szerint akár elérheti a félmilliárd forintot is. A Mabisz gyors felmérése szerint lakásonként átlagban 125 ezer forintos kár keletkezett, de voltak több száz ezres káresetek is, főleg abban az esetben,