Kisebb koccanásos balesetek történtek az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon Bag közelében hétfő reggel, a térségben több kilométeres a torlódás – közölte internetes oldalán az Útinform.
A budapesti olimpia után most a vizes vb-t használja fel a Momentum arra, hogy a világ előtt lejárassa az országot, a magyar kormányt és a magyar embereket – közölte tegnap a Pesti Srácok a momentumos Hajnal Miklós nyilatkozata alapján
Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, 43 gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság...
Mindannyian szeretünk egy kicsit kitűnni a tömegből, amihez tökéletes segítség lehet egy jól megválasztott, alkalomhoz illő kiegészítő. Ha igazán egyedi darabokat szeretnénk viselni, nem is kell messzire mennünk, hiszen számos hazai tervező különleges kiegészítői között válogathatunk. Mutatjuk is a mi kedvenceinket!
Budapest mellett az oroszországi Kazany, valamint Hongkong és Tajvan kandidált a 2022-es és 2024-es rövid pályás úszó vb megrendezésére. A FINA Büro hétfőn délelőtt ül össze, majd délben hirdeti ki a döntést arról, hogy a négy pályázó közül melyik két város rendezheti meg az eseményt.
Az, hogy mit kérdezünk egy állásinterjún, majdnem ugyanolyan fontos, mint az, hogy mit mesélünk magunkról. Az átgondolt kérdések jó színben tüntetnek fel minket, míg a rossz kérdések a felkészületlenségünket mutatják - írja a Pénzcentrum.
Egy amerikai sportbár megdöntötte a világ legnagyobb hamburgerének a rekordját. A 1,5 méter széles és 816 kilós remekművet körülbelül 2,5 millió forintért bárkinek elkészítik.
Tovább nőhetnek a mezőgazdasági beruházások idén: a tavalyi 23 százalék után idén a cégek 35 százaléka növelné beruházásainak összértékét, átlagosan a duplájára - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített agrárgazdasági kutatásból, amelyet hétfőn küldtek el az MTI-nek
Miután az emberiség „áldásos” tevékenységnek köszönhetően jószerivel minden nap hallunk valamilyen elkeserítő adatot a minket körülvevő növény- és állatvilág drámai pusztulásáról, így kifejezetten örömteli beszámolni olyan hírekről, amelyek a természet megóvásáról, az élővilág nagyon komoly veszélyben lévő egyedeinek a megmentéséről szólnak. Mint t
Vádat emelt az ügyészség kilenc ember ellen, aki tavaly nyáron "kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartással" akarta megakadályozni a Hungexpo területén, a Liget Budapest projekt keretében megkezdett építési munkálatokat - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel
Ismeretlen okok miatt ütközött össze két kocsi a madridi hullámvasúton a hétvégén; a balesetben 33-an sérültek meg könnyebben, köztük gyerekek - írta az ABC című spanyol napilap hétfői számában
Több mint hatezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt hétfői és keddi vihar miatt, a becsült kárösszeg meghaladja az 500 millió forintot - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn, jelezve, hogy az adatok még nem véglegesek
Ahogy közeledik a nyár dereka és a szokásos piaci uborkaszezon, az emberen úrrá lesz a déjà vu érzés. Sok befektető még élénken emlékszik a 2013-as lassítási pánikra, vagyis a taper tantrumra, ezért óhatatlanul arra gondolhatunk, hogy most is valami hasonló zajlik körülöttünk.
A délelőtti kereskedés második felében már mínuszokat is láttunk, a német és a francia tőzsde fordult le, a magyar tőzsdén is korrigált a vezető papírok árfolyama. A régiós tőzsdék felülteljesítőnek számítanak, közülük a lengyel...
Közel 12 000 diploma ragadt bent az egyetemeken és főiskolákon 2016-ban azért, mert hiányzott az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga - írja a Magyar Hírlap. Évről évre egyre többen vannak azok, akiknek hiányzik a diplomaszerzéshez...
Tovább nőhetnek a mezőgazdasági beruházások idén: a tavalyi 23 százalék után idén a cégek 35 százaléka növelné beruházásainak összértékét, átlagosan a duplájára - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített agrárgazdasági kutatásból.
Sem a magyar állam, sem a fővárosi önkormányzat nem fizetne vissza az Európai Bizottságnak (EB) egy fillér uniós támogatást sem a 4-es metró szabálytalanságoktól és korrupciógyanús szerződésektől hemzsegő beruházása után, nemhogy 59 milliárd forintot – értesült a Magyar Nemzet a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) jelentésére küldött válasz tartal
Szerintünk könnyen meg tudod nevezni azokat a tagokat az irodában (kérjük mondd, hogy egyik sem vagy ezek közül), akik pofátlanul sztereotipan tenyérbemászóak más-más módon. Téged melyik típus kerget a halálba?
A hétköznapok során számtalan maradandó folt keletkezik a bútorainkon, vagy az autóülésünkön. Minél tovább hagyjuk a foltot, annál jobban beleeszi magát az anyagba.
A jelenleginél jelentősebb összeggel kellene támogatni a fiatal, 30-45 év közötti kutatókat, hogy ne külföldön építsék fel karrierjüket - mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.