Noha Gulácsi Péter idénye remekül sikerült Lipcsében, és akár a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhat, mégsem biztos, hogy a következő idényt Németországban kezdi.
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben
A legújabb ember-központú robotikai szabványok kialakításán dolgozik 17 ország csaknem száz akkreditált szakértője Budapesten, az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központ szervezésében zajló ISO/IEC robotikai ülésen. Az esemény utolsó napján rendezik meg az Orvosi Robotikai Workshopot, melyen a sebészeti és a rehabilitációs robotika terü
Optimista hangulatban nyitott a magyar tőzsde, azonban a délelőtti kereskedés végére lefordult a BUX index. A hazai részvényindex esése egyedi a főbb régiós és a nyugat-európai tőzsdék között is, ahol a vezető részvényindexek emelkednek....
Belterületi és külterületi ingatlanoknál, építkezéseknél és átalakításoknál egyaránt igénybe vehető a díjmentessé váló közműcsatlakozás a Miniszterelnökség tájékoztatója szerint. A dokumentum tételesen felsorolja, hogy mi került az ingyenes körbe július elsejétől, és mi nem.
A Palóc Hagyományéltető Napokat rendezik meg csütörtöktől vasárnapig Balassagyarmaton, a rendezvénysorozat része a Szent Anna-napi Palóc Búcsú is, melyet a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos népművészeti eseményeként tartanak számon - tájékoztatta az MTI-t a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa kedden
A világ muzulmánjai látogassanak el Jeruzsálembe, és védjék meg a várost – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén kedden Ankarában
A spanyol Baskonia vasárnap jelentette be, hogy Hanga Ádám elfogadja a klub által ajánlott hároméves szerződést. Lapértesülések szerint 7,5 millió eurós összegről szól, az éves fizetése 2,5 millió euró, nagyjából 775 millió forint lesz. Ezzel a válogatott kosárlabdázó a harmadik legjobban kereső magyar sportoló lehet.
Az elmúlt években újra divatba jött a magyarok között a horvát tengerpart, s a trend töretlen maradt. Rengeteg magyar család látogatja meg a tényleg lenyűgöző, mediterrán szépségű partokat, szigeteket, ráadásul nem is kell túl mélyen a zsebbe nyúlni egy horvátországi nyaraláshoz. Bár tény, hogy az autópálya elég drága és az élelmiszerek egy része i
Minden mesterséges megtermékenyítési folyamat előtt sor kerül bizonyos vizsgálatokra, melyek nem csupán a beavatkozáshoz szükségesek, de annak sikerességét is kilátásba helyezhetik. Az optimális eredmény érdekében a szervezetet fel kell készíteni a beavatkozásra, amely bizonyos kötelező vizsgálatokkal jár együtt.
A 18-24 éves fiatalok több szempontból mást várnak egy banktól, mint az idősebb generációk - derült ki egy hazai bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből. A fiatalok közül sokan most választanak maguknak bankot: hamarosan...
Távozik Németh Róbert, az origo.hu impresszumában szereplő négy felelős szerkesztő egyike és nem ez az egyetlen változás az utóbbi időben a magazinnál - írja a 24.hu
Korózs Lajos az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: az MSZP vállalja, hogy kormányra kerülve a korhatár alatti nyugdíjak teljes rendszerét kidolgozza - írja az MTI.
Angela Merkel német kancellár Németországa elnyomóbb és kegyetlenebb még az Adolf Hitler vezette náci Németországnál is - állította kedden a Yeni Akit című iszlamista, kormánypárti török napilap.
Nem ülnek tétlenül a magyar gazdák, ha az agrártámogatások sorsáról van szó. Az Európai Bizottság által indított konzultáción a legnagyobb agrárországokat is lekörözték a véleménynyilvánításban a hazai termelők. A legtöbben azt szeretnék, ha az uniós hozzájárulás méltányos megélhetést biztosítana az ágazatnak.
Két magyar bank tényleg a startvonalon várta, hogy az MNB eldörrentse a pisztolyt, és azonnal elérhetővé tette az online számlanyitás lehetőségét (leendő) ügyfeleik számára. Megkérdeztük a többi bankot, náluk mikor lesz elérhető a szolgáltatás - van, ahol rögtön továbbgondolták a kérdést, és már hitelt is adnának az ügyfeleknek anélkül, hogy a bank
Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy a Louvre festményeinek nincs szerencséjük. A július első felében Párizsban zajló heves esőzések, viharok következtében a múzeumban több festmény is megsérült. Vízfoltok jelentek meg Nicolas Poussin...
A Bloomberg írta meg, hogy a felcsúti polgármester egyik cége hihetetlen növekedést produkált. Az amerikai portál szerint a Konzumé lett a világ legjobban teljesítő részvénye, mivel a részvények értéke egy ponton több mint ötvenszeresére emelkedett. Ennek kapcsán a mai nap kérdése: Önt meglepi, hogy Mészáros Lőrincé a világ legjobban teljesítő rész
A Fidesz alelnöke elkezdett sorosozni, de csak kötekedésre futotta, amikor azt kérdezték, szerinte melyik újságok a tagjai „Soros maffiahálózatának”. Még Orbán szavait is letagadva fújt átmeneti visszavonulót.
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben.
Az idei év első felében 713 külföldi állampolgár kért menedéket Csehországban, ami 52-vel kevesebb, mint 2016 azonos időszakában - közölte kedden a cseh belügyminisztérium.
A kedd reggeli stabil, 305 körüli euróval szembeni kezdés után 50 fillérrel gyengült a forint. Aztán délután az eurót új kétéves csúcsra húzták a dollárral szemben 1,17-ig, így a dollár gyengélkedése miatt vele szemben 2,5 éves...
Sydney – Egykori teniszsztárját gyászolja Ausztrália: a hétszeres Grand Slam-győztes Mervyn Rose 87 éves korában hunyt el. Keddi közleményében a helyi szövetség nem közölt részleteket.
2017-ben a szeptemberi családi pótlék, már augusztus végén megérkezik, így az iskolakezdés előtt kétszer kapnak majd támogatást a családok - írja a Pénzcentrum.
Átadták hétfőn a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál. Az ünnepség előtti sajtótájékoztatón Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója...
Riasztóan elterjedt az elhízás az iparilag fejlett országokban, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izlandon és Görögországban a felnőtt férfiak több mint 90 százaléka túlsúlyos - hívták fel a figyelmet kutatók a Frontiers in Public Health folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Kedden kezdődik az augusztus 18-ig tartó nyári egyetem, amelyen nemcsak intenzív nyelvi képzésben vesznek részt a fiatalok, hanem vérükké válik a magyar kultúra.
Igen, az örök csábító, a Jóbarátok kissé lökött szépfiúja, Matt LeBlanc ma, június 25-én épp 50 éves. A fenti videóval kívánunk neki boldog születésnapot! Öt igen kemény titok van benne róla.