Az 1989-es rendszerváltás után a Kelet- és Közép-Európából Nyugat-Európába irányuló migráció már elérte a csúcsot, s ezért várható, hogy a közeljövőben megkezdődhet a Nyugaton dolgozó keletiek visszatérése hazájukba - állapítja meg legfrissebb tanulmányában a Colliers International tanácsadó társaság.
A Mazda modellpalettája ugyan az egyik legfrissebb a piacon, vannak még olyan kategóriák, amelyben – legalábbis Európában – nem képviseltetik magukat a japánok. Ilyen például a hétszemélyes SUV-k szegmense, hiszen a gyáriak csupán a CX-3-at és a CX-5-öt tudják felmutatni a hobbiterepesek között, míg több konkurens kínálatában megtalálható egy nagyobb, hétüléses típus is. A Mazda azonban CX-8 néven…
A három olimpiai bajnoki aranyérménél is többre értékeli Hosszú Katinka a Duna Arénában megszerzett világbajnoki címet. Férje és edzője megható üzenetben fejezte ki érzéseit a 200 méteres vegyesúszás döntője után.
A régió egyik vezető kockázatitőke-piaci szereplője, az OXO Csoport az InnovFin Business Angels program keretében megállapodást írt alá az Európai Befektetési Alappal (European Investment Fund továbbiakban: EIF) egy közép-kelet európai startupokra specializálódott technológiai alap felállításáról.
Németországban a Die Welt című konzervatív lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt írást az online kiadásában, az amerikai Newsweek a magyar miniszterelnök politikájának külföldi megítéléséről közölt saját kommentáló elemekkel kiegészített elemzést, a brit Financial Times pedig magyarországi példán keresztül értékelte a lengyel ellenzék hel
Az egyik borbélyüzlet tulajdonosa, Rich Holtham úgy döntött, hogy kicseréli a padlózatot – csakhogy sokallta az összeget, amelyet a beruházásra kellett volna fordítani. Így hát úgy döntött, hogy a műveletet lerendezni viszonylag olcsón, ráadásul igencsak rendhagyó módon.
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a i világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben.
Németországban a Die Welt című konzervatív lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt írást az online kiadásában, az amerikai Newsweek a magyar miniszterelnök politikájának külföldi megítéléséről közölt saját kommentáló elemekkel kiegészített elemzést, a brit Financial Times pedig magyarországi példán keresztül értékelte a lengyel ellenzék helyzetét
Az EU–brit egyeztetések, valamint egy esetleges transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás mellett puhatolózások folynak egy lehetséges amerikai–brit gazdasági övezetről is, amely London 2019-re várható uniós távozását követően nyerhet értelmet. A szigetország vállalatai mindenesetre attól tartanak, hogy áldozatul eshetnek amerikai felvásárlási
Szeptember 1-től lehet igényelni a minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket a Takarék Csoporthoz tartozó 48 takarékszövetkezetnél és a 2 banknál, a Pannon Takarék Banknál és a Mohácsi Takarék Banknál, 5 és 10 éves kamatperiódusra....
A Kúria július eleji döntése után az Együtt aktivistái kedden elkezdték gyűjteni az aláírásokat az állami cégvezetők bérének maximalizálásáról szóló népszavazási kezdeményezéshez. A pártnak, illetve a többi politikai erőnek...
Csuklótörés a hétvégi telken, táskából kiesett irattárca a bankkártyával, Morzsi kutyussal állatorvoshoz kell szaladni, reggel csak hűlt helye a garázsban tárolt kerékpároknak, a szállodai szobából eltűnt digitális kamera, zárba...
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben.
Ősztől pótnagymama- és pótunoka-kereső lehetőséget biztosít internetes felületén az Egyszülős Központ, de más szervezetek is keresik a lehetőséget arra, hogy a generációk egymásra találjanak. A jelek szerint erre jelentős a társadalmi igény, de a barátkozás hosszadalmas dolog – írta a Magyar Idők.
A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) levélben kérte a miniszterelnököt, hogy képviselje ügyüket a visegrádi négyek és Franciaország szeptemberi tárgyalásain, és vegye figyelembe a fuvarozók tiltakozását a számukra hátrányos szabályok ellen.
Vállalkozó szellemű, intelligens, a kor társadalmi normáival szembemenő, aktív közéleti tevékenységet folytató – és nem utolsósorban szép – nemesasszony: ő volt a századfordulós Kolozsvár emblematikus személyisége, Szilvássy Carola, akiről július végéig látogatható kiállítás nyílt a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.
Csuklótörés a hétvégi telken, táskából kiesett irattárca a bankkártyával, Morzsi kutyussal állatorvoshoz kell szaladni, reggel csak hűlt helye a garázsban tárolt kerékpároknak, a szállodai szobából eltűnt digitális kamera, zárba tört kulcs. Helyzetek, amikor nem mindig a lakásbiztosítás jut először eszébe az embereknek, pedig egy jó konstrukcióval
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó legfrissebb előrejelzése szerint a következő 20 évben 2,1 millió légi közlekedési szakemberre lesz szüksége az iparágnak - írja az MTI.
Az izraeli biztonsági kabinet úgy döntött, hogy a jeruzsálemi Templom-hegyre vezető utakról eltávolítják a fémdetektoros kapukat, amelyek felállítása feldühítette a muszlimokat. Az ügy előzménye, hogy két palesztin támadó agyonlőtt két rendőrt.
A lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság (PiS) nem próbálkozik meg az igazságügyi reformot érintő kettős államfői vétó leszavazásával, kivárja Andrzej Duda törvénytervezetét - közölte keddi parlamenti sajtóértekezletén Ryszard Terlecki, a PiS soraiból megválasztott alsóházi alelnök
A világ muzulmánjai látogassanak el Jeruzsálembe, és védjék meg a várost – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén kedden Ankarában.
A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik – írja a Világgazdaság.
A világ muzulmánjai látogassanak el Jeruzsálembe, és védjék meg a várost - mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén kedden Ankarában.
A vásárlói tudatosság hatékony eszköz lehet a gyengébb minőségű élelmiszerek visszaszorításában, ezért a kormány szemléletformáló és tájékoztató kampányokat szervez, valamint új védjegyeket vezet be – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Hamarosan stúdióba vonul a Rolling Stones. Az együttes 2005 óta csak egy blues feldolgozás-albumot adott ki. Keith Richards most azt mondta: saját anyaggal készülnek.
Holnap ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, amellyel lényegében megkezdődik a kiadó lakásokért induló roham. Az ingatlantulajdonosok egy része tudatosan is készül erre az időszakra, a kiadó lakásokra vonatkozó hirdetések száma...