I. Lipót, Belgium első királya 1831. július 21-én tette le esküjét, és azóta ez a nap Belgiumban fontos nemzeti ünnep. Ahogy az lenni szokott, július 21-én idén is katonai parádét és felvonulást tartottak a fővárosban, utána pedig néhány éhes katona egy páncélos csapatszállítóban ment el a Quickbe hamburgert venni. (via Index)
Forradalmi újdonságnak számít, hogy július 20-tól már személyes megjelenés nélkül is nyitható bankszámla az MKB-nál. A szoftvert fejlesztő magyar cég nagy multik elől szerezte meg a megbízást, és sikeres külföldi terjeszkedésbe kezdett.
A kormány azt szeretné, ha Munkácsy Mihály Golgota című képe a trilógia másik két darabjához hasonlóan állami tulajdonba kerülne, de csak olyan áron, amely a valós értéket tükrözi. A jogi, tulajdoni helyzet rendezésére azért is szükség van, mert az elmúlt években több, sokszor ellentmondó nyilatkozat jelent meg a kép sorsával kapcsolatban. A Kúria
Ha eredményes lesz a kiírt pályázat és minden engedély meglesz, akkor 2018 augusztusában elkezdődhet a Kőbánya-Kispesti vasútállomás rekonstrukciója, amelyet várhatóan 2019 végére fejeznek be - mondta a MÁV szóvivője. Lőcsei Virág hozzátette: a beruházás kétmilliárd forintba kerülhet.
Kedden a nap első felében a hidegfront már átvonult az országon, mögötte az átlagosnál hűvösebb, változó nedvességtartalmú légtömeg érte térségünket. Szerdán este újabb hidegfront érkezik, de a front előtt főleg a Dunántúlon újra kialakulhatnak záporok, zivatarok.
Orgazdasággal vádol a Budapesti Nyomozó Ügyészség három rendőrt, akik rendszeresen vásároltak egy üzemanyagtolvaj-bűnszervezettől, és tudatában voltak annak, hogy a benzin lopott – közölte Fürcht Pál fővárosi főügyészhelyettes.
A legtöbb vállalati eLearning megoldás nem felel meg a tanulók igényeinek, így végül nem teljesíti a kitűzött tanulási célokat. Az eLearning stratégia létrehozásakor ezt figyelembe kell venni, valamint figyelmet kell fordítani arra, hogy vajon hogyan javítható a szervezet tanulási kultúrája - olvasható az eLearning HR blogban.
Vannak olyan újságírók, akik valójában terroristák – ezen az állásponton volt a török külügyminiszter, amikor Brüsszelben találkozott az EU vezetésével.
Hiába csökkent az áfa a tavalyi év elejétől az új lakás vásárlásokat illetően, az új lakások ára nem csökkent, sőt egyre inkább emelkedik. A jelenség hátterében a rohamosan növekvő kivitelezési költségek állnak, amelyeket...
Kétezren veszik igénybe naponta az új repülőtéri expresszbuszt, amely Ferihegy és a belváros között közlekedik, és amely főképpen az ide utazó külföldiek számára lehet vonzó. A taxit nem számítva a bőröndös turistáknak minden más közlekedési eszköz esetében át kell szállniuk, akár metróval, akár vonattal utaznak - írja a Magyar Idők.
Egy, a Sziget fesztiválhoz hasonló rendezvény izraeli megszervezéséről tárgyal a Sziget Kft. - tudta meg a Népszava Kádár Tamás cégvezetőtől. A napilap információi szerint: Helyi partnerük a Zappa Group néven ismert ZEN Y.E. Ltd. A...
Lassan már számolni sem tudjuk, hányszor tört bele az új elnök bicskája a legfontosabb kampányígéretének megvalósításába. Az Obamacare eltörlése ugyanis nehezebben megy, mint elsőre várták, az új egészségbiztosítási rendeletet többször módosítani kellett, és még így sem tudta megnyerni a párttársak szimpátiáját. Ez lehet Trump Moby Dickje?
Madrid – Felfüggesztették pozíciójából a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) elnökét, Ángel Maria Villart (67), akit egy héttel ezelőtt tartóztattak le korrupció gyanújával.
Egy, a Sziget fesztiválhoz hasonló rendezvény izraeli megszervezéséről tárgyal a Sziget Kft. - tudta meg a Népszava Kádár Tamás cégvezetőtől. Terjeszkedik a Sziget A napilap információi szerint: Helyi partnerük a Zappa Group néven...
Alapvetésként ismert, hogy egy autó tartása pénzbe kerül, pedig ahogyan egy lakás, úgy egy autó is termelhet bevételt, ehhez segít egy új szolgáltató, ami gyakorlatilag az Airbnbhez hasonló, csak autókra szakosodott.
Azt szeretné az állam, ha Munkácsy Golgotája Magyarországon maradna, a vételi szándék továbbra is megvan, de csak reális áron hajlandóak megvenni a festményt Pákh Imrétől. Kiderült az is: az állam nem fél a Kúria döntésétől, mivel...
Az amerikai képviselőház kedden szinte egyhangú szavazással fogadta el azt a törvénycsomagot, amely újabb szankciókat foganatosít Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen.
Úgynevezett üzemi esemény és annak következtében átmeneti automatikus teljesítménycsökkenés történt tegnap a Paksi Atomerőműben. Az esemény az erőmű nukleáris biztonságát nem érintette, és környezetre gyakorolt hatása sem volt...
Az első fél évben 37 százalékkal növelte utasainak számát a Wizz Air magyar érdekeltségű diszkont légi társaság a romániai járatain a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden a Ziarul Financiar című román gazdasági-pénzügyi napilap.
Nagyszabású növekedési tervet hozott nyilvánosságra kedden a Citigroup menedzsmentje. A bevételek növelésével és a költségek csökkentésével olyan profitnövekedés jöhet a társaságnál, amelynek révén legalább 60 milliárd dollárt...
A kétéves csúcs beállítása után tegnap délután óta látványosan lefordult az euró a dollárral szemben, azaz kezd visszatérni a zöldhasú ereje. Ebben szerepe lehet annak, hogy Donald Trump egyik kampányígérete megvalósításához fontos...
Botka árulónak tartja Molnár Zsolt szocialista elnökségi tagot, aki javaslataival szembe megy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával.