2017. július 26. szerda

júl. 26
9:05
Kínai bankokra készül lecsapni Amerika (Portfolio)
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal venné fel a harcot Észak-Korea nukleáris programja ellen, minden jel szerint elsősorban a kínai pénzintézetekre csapnának le, "viszonylag hamar" a Reuters egy szenior forrása szerint. Susan Thornton...
júl. 26
9:05
Egy fakocka okozta a 3-as metró hibáját (ATV)
A 24.hu olvasója jelezte, hogy ma reggel 7:27-kor megállt, és úgy is maradt egy új metró a Pöttyös utcánál ajtóhiba miatt.
júl. 26
9:06
100 milliárd felett kaszáltak a magyar borászatok (Menedzsment Fórum)
Az összbevétel valamelyest csökkent az egy évvel ezelőttihez képest, de kevesebb lett a borászat, így a megmaradók átlagbevétele csaknem 10 millióval nőtt.
júl. 26
9:06
Nem mindegy, hol fája a hasad! Ez a "térkép" segít megtalálni a baj forrását (Blikk)
Mutatjuk hol fáj az epekő, a hasnyálmirigy és a sérv
júl. 26
9:09
Drámai képek a tüzekről, tízezer embert kellett kimenekíteni (Infostart)
Mintegy tízezer embert menekítettek ki szerdára virradóra Franciaország déli részén a hét eleje óta tartó erdőtüzek miatt - közölték a helyi hatóságok.
júl. 26
9:09
Több mint egy évig molesztált egy 38 éves férfi egy 11 éves kislányt - Teherbe is ejtette, most viszont felelnie kell tettéért (Blikk)
Négy hónapos terhes volt a kislány mire végre kiderült, hogy mit tett vele a férfi.
júl. 26
9:09
Wess Mitchell lesz az Európáért felelős külügyi államtitkár (Gondola)
Wess Mitchell történész-politológust jelölte kedden Donald Trump amerikai elnök az Európáért és Eurázsiáért felelős külügyi államtitkárnak
júl. 26
9:09
Egy hétig naponta maszturbált az 5 gyerekes anya, ez történt (Femcafe)
Egy kicsit fel akarta pörgetni a szexuális életét.
júl. 26
9:11
Trump hiába ellenezte, a képviselők újabb szankciókat szavaztak meg Oroszországgal szemben - nem is akárhogy (Blikk)
Donald Trump hiába ellenezte, az amerikai képviselőház újabb szankciókat szavazott meg Oroszország ellen. A jogszabály magas rangú orosz tisztviselők ellen irányulnak, válaszul a tavalyi amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozásra is. Ez a lépés visszavetheti Trump és Putyin elnök bimbózó barátságát.
júl. 26
9:11
Elbukott az Obamacare az amerikai szenátusban (Gondola)
Elbukott az amerikai szenátusban szerdán az előző, demokrata párti kormány által kiépített egészségbiztosítási rendszer, az Obamacare visszavonásáról és annak egy új egészségbiztosítási törvénnyel való felváltásáról szóló szavazás
júl. 26
9:12
Éger bevédte az EMMI-t (Alternatív Energia)
Az orvosi kamara elnöke szerint kórházigazgató írhatta a médiának címzett nyílt levelet.
júl. 26
9:13
Vegyesen alakult a forintárfolyam (Gondola)
Alig változott, vegyesen alakult a forintárfolyam szerdára virradóra a nemzetközi devizapiacon
júl. 26
9:14
Sándor Mária: szájbefogásra volt elég a fizetésemelés (Alternatív Energia)
A nővérek továbbra sem tudják becsülettel ellátni a munkájukat, mert túl vannak terhelve.
júl. 26
9:15
Húsz év, és vége a benzin- és dízelautók korának: a britek is követik a franciákat (Adózóna)
Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.
júl. 26
9:15
A képviselőház jóváhagyta az újabb szankciókat (Gondola)
Az amerikai képviselőház kedden szinte egyhangú szavazással fogadta el azt a törvénycsomagot, amely újabb szankciókat foganatosít Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen
júl. 26
9:15
Kilőtt az olaj, emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Tovább drágult az olaj, tegnap több, mint 4,5 százalékot emelkedett az árfolyam, ami továbbra is a szentpétervári találkozón elhangzottaknak tudható be. Ma az amerikai jegybank kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők, de angol GDP...
júl. 26
9:15
Figyeld, hogyan tapsol el Neymar 5,4 milliót edzőcipőre (Player)
Aki évente több millió dollárt keres, annak 18 ezer dollár pár különlegesebb Nike sneakerre nem nagy tétel.
júl. 26
9:15
Már rádiója is van Mészáros Lőrincnek (HírTV)
A felcsúti polgármester zenéje szólhat frissen felvásárolt Balaton-parti ingatlanjaiban.
júl. 26
9:15
Eltűnik az integető izom ezzel a 2 gyors otthoni gyakorlattal (Femcafe)
Szakértőnk, Czanik Balázs megmutatja, melyik az a 2 gyakorlat, amelyikkel megszabadulhatsz az integető izomnak vagy karhájak csúfolt jelenségtől.
júl. 26
9:18
Civil feladatokat is kapnak harci helikoptereink - másra úgyse nagyon jók (Privátbankár)
Polgári feladatokra is bevethetőek lesznek a felújított harci helikopterek.
júl. 26
9:21
Ezzel az itallal a kezében látták Hujber Ferit. A nézők alig akartak hinni a szemüknek (Blikk)
Most, amikor a drogbotrányától hangos a sajtó...
júl. 26
9:21
Egyetlen ábrán Európa legnagyobb ingatlanbefektetési célpontjai (Portfolio)
2017 második negyedében az európai kereskedelmi ingatlanpiacra 74 milliárd euró érkezett, ami negyedével több a tavalyi forgalomnál - derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból. Közép-Európa a tavalyi évhez képest is jobban vonzza...
júl. 26
9:21
Vizes vb 2017: Dacból mutassátok meg lányok! (Agroinform)
A magyar női vízilabda-válogatott szerdán Görögország ellen játszik az 5-8. helyért tartó helyosztón.
júl. 26
9:23
Saját párttársai miatt bukott el Donald Trump nagy terve (Portfolio)
Elbukott az amerikai szenátusban szerdán az előző, demokrata párti kormány által kiépített egészségbiztosítási rendszer, az Obamacare visszavonásáról és annak egy új egészségbiztosítási törvénnyel való felváltásáról szóló...
júl. 26
9:24
Megint bemondta az unalmast az egyik felújított orosz metró (Menedzsment Fórum)
Az ok klasszikus: ajtóhiba.
júl. 26
9:24
Hogy micsoda? - Hackerképző tanfolyam a neten (Grill Receptek)
A tanuló egyebek mellett megismerheti: miként lehet kártyaadatokat megszerezni online hozzáférésekből.
júl. 26
9:26
Milliárdok mennek a kisvasutakra, a felcsútit is meghosszabbítját Bicskéig (Menedzsment Fórum)
A kormány szerint egyre népszerűbbek a kisvasutak, ezért milliárdokat adnak a fejlesztésekre.
júl. 26
9:26
Vegyesen alakult a forintárfolyam (Grill Receptek)
Idei legerősebb jegyzése közelében kismértékben ingadozik.
júl. 26
9:27
Hatalmas vágással a fején szónokolt az agydaganattal küzdő McCain (Blikk)
Washington – Frissen műtött fejjel, rosszindulatú agytumora ellenére is megjelent a szenátusban John McCain (80) republikánus szenátor, hogy Donald Trump elnök javaslata ellen szavazhasson. McCain ráadásul nem csak gombot nyomni jelent meg, hanem egy szenvedélyes, nagy sikert arató beszédet is tartott, így mindenki láthatta a bal szemöldökétől kezd
júl. 26
9:27
Kirabolta 89 éves szomszédját a nagykállói tini (Blikk)
Elfogták a rendőrök azt a 18 éves férfit, aki kirabolt egy 89 éves nagykállói asszonyt.
júl. 26
9:27
Egy hónap után, az autópálya melletti erdőben bukkantak az eltűnt bokszoló holttestére (Blikk)
Holmmoor – Holtan találták meg az egy hónapja eltűnt bokszolót, Tunahan K-t (†22).
júl. 26
9:27
Nemzetközi szereposztásban A trubadúr a Margitszigeten (Gondola)
Dinara Alieva azeri szoprán és Riccardo Massi olasz tenor főszereplésével lesz látható Giuseppe Verdi A trubadúr című operája pénteken és vasárnap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
júl. 26
9:27
Alig változott a forint (ProfitLine)
Alig változott, vegyesen alakult a forintárfolyam szerdára virradóra a nemzetközi devizapiacon. A forint árfolyama a főbb devizákkal szemben idei legerősebb jegyzése közelében kismértékben ingadozik.
júl. 26
9:27
5500 milliárd forintot elég félretenni kartellezésre? (Portfolio)
Nagyon jól megy a Daimlernek, a járműeladások és a bevételek új csúcsra emelkedtek, nagyon sikeres az E-osztály, de a SUV-ok is jól fogynak, ezeken pedig magas a bevétel és a marzs. A vállalat nettó likviditása 18,4 milliárd euró, erre...
júl. 26
9:29
Igen bizarr: anyaszült meztelenül, fejére húzott szoknyával sétálgatott az autók mellett egy nő - videó (Blikk)
Brazília - Meztelenül sétálgatott egy nő az autók mellett, ráadásul még a fejére is húzta a szoknyáját.
júl. 26
9:29
KSH: nőtt a természetes fogyás az év első öt hónapjában (Gondola)
Nőtt a természetes fogyás 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, mivel a halálozások száma jelentősen, a születéseké azonban csak kismértékben emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel
júl. 26
9:30
Közeleg a premier - ilyen a Volvo XC40 hátulról (Auto Pult)
Nem volt véletlen a Volvo 40.1 és 40.2 tanulmány: hamarosan kistestvért kap az XC60. Az új Volvo XC40 a mai divatnak megfelelően crossoveres, magas kialakítással búcsúztatja a V40-et, amelyet majd az S40 visszatérése követ. A márka egyre többet feltáró ízelítőkkel hangol a modell premierjére: ezúttal az XC40 hátsó traktusára pillanthatunk rá.
júl. 26
9:33
Ismét megadta magát egy felújított 3-as metrószerelvény (Portfolio)
Ismét leállt egy felújított 3-as metrószerelvény ma reggel, ezúttal a Pöttyös utcánál történt az eset, ahol ismét az ajtókkal akadtak problémák - írja a 24.hu. A lap egyik olvasójának jelzése szerint, a 3-as metró felújított...
júl. 26
9:33
16,6 milliárdot költ propagandára idén a kormány, vagy többet (444.hu)
Ne hagyjuk, hogy azok nevessenek a végén, akik támadják az erős és büszke európai országot védő kerítést védők védőit!
júl. 26
9:33
Anya és fia együtt gyilkolták meg a férfit, majd savat öntöttek az arcára (ATV)
Már válófélben voltak a szülők, amikor anya és fia meggyilkolták a férfit.
júl. 26
9:36
Riasztó eredmények: újfajta betegség terjed világszerte (Infostart)
Riasztóan elterjedt az elhízás az iparilag fejlett országokban, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izlandon és Görögországban a felnőtt férfiak több mint 90 százaléka túlsúlyos - hívták fel a figyelmet kutatók a Frontiers in Public Health folyóiratban közzétett tanulmányukban.
júl. 26
9:39
Ez olyan, mintha Mészáros Lőrinc bele akarna venni a Waberer'sbe (Portfolio)
Warren Buffet a hírek szerint részesedést szerezhet Latin-Amerika legnagyobb viszontbiztosítójából Több helyen bűzlik a történet Elég furcsa hír jött velünk szembe a Bloombergen, bennfentesektől a hírszolgáltató úgy tudja, hogy...
júl. 26
9:39
Szelényi megszólalt az ATV-ben: Nem vagyok sértett (ATV)
Nem vagyok sértett, amiért nem lettem elnök – ezt mondta az Egyenes Beszédben Rónai Egonnak az Együttből kilépett Szelényi Zsuzsanna, aki pártból való távozása óta most először adott interjút.
júl. 26
9:39
Ki ne dobd a szikkadt kenyeret, készíts belőle pudingot! (Femcafe)
Bármilyen már nem friss péksüteményből, kenyérből elkészíthető ez a finom édesség. Laktató reggeli, pompás desszert ebéd után, vagy isteni vacsora egy bögre teával.
júl. 26
9:42
1,8 milliárd forintot kap stadionra egy szlovák másodosztályú csapat (Menedzsment Fórum)
Már nemcsak a magyar stadionokat, hanem a szomszédos ország arénái is közpénzből fejlődhetnek.
júl. 26
9:44
Egyre durvább iramban fogy tovább a magyar népesség (Menedzsment Fórum)
11 százalékkal nőtt az elhalálozások száma az év első öt hónapjában a tavalyi szinthez képest, de csak 0,7 százalékkal született több gyerek.
júl. 26
9:45
Megbűnhődött? 12 év után kiengedték a börtönből a pedofil papot (Blikk)
Bridgewater - A most 86 éves Paul Shanley tíz éves próbaidőre kerül szabad lábra.
júl. 26
9:45
Megint leállt az új 3-as metró és igen, megint az ajtókkal van gond (Blikk)
Ajtóhiba miatt küldték vissza a garázsba a frissen felújított orosz metrót.
júl. 26
9:45
Csak az izraeliek és az oroszok kedvelik az USA elnökét (Alternatív Energia)
Donald Trump politikáját szinte az egész világon elutasítják – derül ki egy friss felméréséből.
júl. 26
9:45
Mi a teendő rovarcsípés-allergia esetén? (WebBeteg)
Ismert allergia esetén azonnal vigyük orvoshoz a beteget, ha rovarcsípés érte! A nem allergiás betegeknél a legtöbb esetben csak tüneti kezelés kell a fájdalom és viszketés enyhítésére, ám az egész szervezetre kiterjedő súlyos reakció esetén feltétlenül vigyük orvoshoz a beteget!

Keresés