Mi a teendő ha túl hidegre van állítva a klíma? A hőmérséklet ugyan 23,5 fok de 1 óra után elviselhetetlenül csontig hatoló a hideg, ráadásul a ventilátor fújja folyamatosan a jeges levegőt. Aki kintről belép hozzánk mindenki megrázkódik, micsoda jégkamra van, pedig elvileg megfelel a 21-24 foknak. Pulóvert, félcipőt nem viselhetek hiszen kint 30-35 fok van, ha átmegyek másik irodába, a folyosóra…
A repülés egyre népszerűbb, sőt, egyes üzletemberek számára a repülővel történő utazás mindennapossá vált. A sugárzás a repülőgépen lényegesen magasabb, mint a földön, ugyanakkor a megnövekedett sugárterhelés miatti egészségügyi problémák kockázata alacsony.
2017 I. félévében 5004 új lakás épült, 46 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 823, 40 százalékkal több, mint 2016 I. félévében...
Egészen parádés gólt szerzett a görögök elleni elődöntőben Hosnyánszky Norbert, a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosa. [caption id="attachment_2013118" align="alignnone" width="1200"]
Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - írja az MTI.
Az autózás szerelmesei biztosan ismerik a Ford T-Modellt, ami világszerte sikertörténetet írt. Ugyanakkor talán sokan nem hallottak még a TT-Modellról? Bár ez az autó kevésbé ismert, mégis hatalmas hatással volt az autók világára, hiszen ez volt az elődje napjaink pickupjainak és kisáruszállítóinak. A TT-Modell ráadásul egy nagyon szép évfordulót ünnepel éppen a mai napon.
Sokszor még manapság is elismerően bólintunk a Kia által nyújtott 7 éves garanciára, noha számos gyártó kínál már 3-5 éves jótállást termékeire. Ezúttal azonban olyan garanciát jelentett be az egyik márka, amire nem számítottunk – a Ferrari 15 év garanciát ad az újonnan eladott példányokra, ez által még kiemelkedőbb és teljeskörűbb szolgáltatást nyújtva.
Az amerikai szenátusban péntek hajnalban ismét leszavazták az előző elnök, Barack Obama nevéhez fűződő egészségbiztosítási törvény egyes részeinek visszavonásáról szóló javaslatot.
Balatonfüreden nagy erőkkel van jelen mától a Jaguar Land Rover, amely a borús időjárásban különösen nagy örömére szolgál a kíváncsi nyaralóknak. De nem csak nekik, hanem a sokat próbált újdonságírók számára is tartogat újdonságot a konszern: elsőként a népszerű balatoni városban tette tiszteletét a Range Rover Velar, amely digitális értelemben új korszakba katapultálja a briteket.
A HVG-ben az olvasható, hogy a tavalyi lanyha eredmények után az idén borítékolhatóan szépítenek a toplistás vállalkozások. A Heti Válasz arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért éppen most követik egymást a kórházi CT-botrányok.
Az európai kereskedésben is érezhető az ázsiai rossz hangulat, a vezető nyugat-európai részvényindexek értéke esik, de a régiós részvényindexek sem kivételek. A magyar tőzsde is lefordult 2017.07.28 11:30A BUX index mérsékelten, 0,1...
Balatonfüred - Utcabál előzi meg a szombati, 192. Anna-bált, amelynek díszvendége Győr városa lesz. A báli menet a helyi Vaszary Galéria kertjéből indul, a nyitótáncot a Magyar Állami Operaház balettművészei adják elő az Anna Grand Hotel kertjében.
Úgy tűnik, a főváros szép eredményeket ért el a taxis csalók visszaszorításában - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán
A Richter Gedeon Nyrt. az idén az első fél évben 28,925 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 0,8 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakinál - közölte a gyógyszeripari vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Akár a luxus ünnepének is kinevezhetjük a mai napot, hiszen bemutatkozott a vadonatúj Rolls-Royce Phantom, ami a gyáriak ígérete szerint a valaha készült legfényűzőbb négykerekű – gyakorlatilag minden szempontból. Az angolok nem meglepő módon a forradalmian új megoldások helyett inkább az evolúciós fejlesztést választották, de ezért nem lehet haragudni rájuk, hiszen a luxuskategória nem a…
Az egyéni teljesítmények és a határozott védekezés volt a siker kulcsa a Görögország ellen 7-5-re megnyert világbajnoki elődöntőben Faragó Tamás, az InfoRádió állandó vízilabda-szakértője szerint, de arra is figyelmeztet: a döntő az más műfaj.
Tartósak és korszerűek az utóbbi években bevezetett bankjegyek, az új 2000 és 5000 forintos papírpénzeket is a legkorszerűbb műszaki jellemzőkkel látták el - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatója...
A T-Systems Magyarország tájékoztatása szerint őszre elkészül a vállalat saját költségén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbfejlesztett, magas színvonalú online jegyértékesítési rendszere, amelynek növelik a teherbírását és a támadásokkal szembeni ellenálló képességét.
Provokatív tettnek minősítette az Egyesült Államok Irán rakétatesztjét alig pár órával a Teherán által sikeresnek minősített kísérlet után. Washington egyúttal azt állítja, hogy a kísérlettel Irán megcsúfolta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015-ben hozott, 2231-es számú határozatát.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-5-re legyőzte a görög csapatot a Margitszigeten zajló világbajnokság csütörtöki elődöntőjében, így szombaton az aranyéremért játszik szombat este Horvátország ellen.
- Császármetszést alkalmaznak a szülések csaknem 40 százalékánál hazánkban. Míg 50 évvel ezelőtt ez az arány csupán 4-5 százalékos volt, a Magyar Idők szerint 2015-ben 100 élveszülésre 38,7 császármetszés jutott.
A hétvégén felújításokat végeznek a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal Albertirsa és Ceglédbercel-Cserő közötti szakaszán, ezért korlátozásokat és menetrendi módosításokat vezetnek be - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
A jeruzsálemi főmufti felszólította a muzulmán hívőket, hogy térjenek vissza imádkozni a Mecsetek terén álló, az iszlám harmadik legszentebb imahelyeként számon tartott al-Aksza-mecsethez, miután az izraeli hatóságok szerda éjjel maradéktalanul eltávolították a július 14-i merénylet után felállított biztonsági eszközöket.
A szervező-bizottság kénytelen volt úgy dönteni, hogy a döntőt az eredeti kiírásnak megfelelően a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában játsszák szombaton 20.30-tól.
Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Ellehetetlenítené a rövid távú lakáskiadást a szállásszolgáltatási terület szállodaszövetség javaslata szerinti újraszabályozása – állítja a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke.