2017. július 28. péntek

júl. 28
11:33
Egymás elől kapkodják el a belvárosi lakásokat a külföldiek (Portfolio)
2016-ban éves szinten 13 százalékkal lettek drágábbak a használt lakások, és az új lakások áremelkedése is meghaladta a 10 százalékot. 2017 I. negyedévében folytatódott az áremelkedés az ingatlanpiacon. A használt lakások ára 4,8...
júl. 28
11:33
Verebes István: Az első feleségem egy prostituált volt (ATV)
Egész életemben 30 éves voltam, most pedig hirtelen beléptem a 70.-be – mondta Verebes István az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
júl. 28
11:33
Kétszázan tüntettek a bulinegyedben az ordibálás ellen (444.hu)
Csütörtök este nemcsak legénybúcsú-kommandók vonultak végig az Akácfa utcán, hanem azok is, akik a legénybúcsú-kommandók miatt nem tudnak aludni.
júl. 28
11:33
Tévedésből Athénban landolt egy turista Koppenhága helyett (ATV)
Rosszul kiadott beszállókártyája miatt egy nagyobb európai körútra kényszerült egy Dániába tartó brazil turista, aki koppenhágai úti célja helyett Athénban landolt a minap.
júl. 28
11:39
Figyelmeztetés a NAV-tól az áruk aktív feldolgozást lezáró újrakiviteléről (Adózóna)
Felhívást tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítása Vám Főosztályának vezetője az aktív feldolgozás alá eső áruk újrakivitelével kapcsolatban.
júl. 28
11:39
Ha kizárnád a külvilágot: itt a legújabb Rolls-Royce Phantom (Autónavigátor)
Minden eddiginél több luxust kínál a nyolcadik generációs Rolls-Royce Phantom, ami elsőként alkalmazza a márka alumínium platformját - így nem nehezebb elődjénél.
júl. 28
11:39
Újraindíthatják leállított egységeiket a téglagyárak (AQUA)
Korábban leállított egységeik újraindítására készül több hazai téglagyár is, ha a megnövekvő keresleti viszonyok azt tartósan indokolják – értesült lapunk a Magyar Téglás Szövetségtől. A lakásépítések megindulásával járó forgalombővülés a tavalyi ugrás után idén az év első felében tovább fokozódott.
júl. 28
11:39
Belebukott az offshore ügyletbe a pakisztáni kormányfő (USAracing)
Lemondott pénteken Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök, miután a legfelsőbb bíróság aznap kihirdetett határozatában méltatlannak találta őt tisztsége betöltésére az ellene lefolytatott korrupciós ügyben, és lemondásra szólította fel – jelentette be a kormányfői hivatal.
júl. 28
11:39
A MaNDA virtuális kiállításai (autopro)
Hetente bővülő tematikus virtuális kiállításokat is megtekinthetnek az érdeklődők a Mandadb.hu oldalon, ezek a diavetítés kiajánlott cikkeiből közvetlenül vagy a Virtuális kiállítások menüpont alatti listából érhetők el. A kiállítások célja, hogy új kontextusba helyezve mutassák be az adatbázisba feltöltött kulturális tartalmakat.
júl. 28
11:39
Laknál konténerben, amikor nyaralni mész? Ebben biztosan! (Player)
Szükségszállás? Dehogy, ez luxusszint.
júl. 28
11:39
Wow! Mi történt veled, Kelly Clarkson? (Glamour)
Ti mikor láttátok utoljára az énekesnőt?
júl. 28
11:41
Sara Sampaio *topless* sétálgat a parton! (Glamour)
Pasijával kacérkodnak a vízben!
júl. 28
11:42
Balatonalmádi ingatlanokra is kivetette a hálóját Mészáros Lőrinc (Menedzsment Fórum)
Ezúttal a Konzum Nyrt. vásárolt egy alapkezelőt, melynek tulajdonában több jelentős ingatlan van. Az összértéke 12 milliárd forint.
júl. 28
11:45
Megtörték a csendet Somló Tamás ikerfiai (Blikk)
„Kishúgunk volt apánk szíve csücske.”
júl. 28
11:45
Európa Liga: Nagyokat lehetett kaszálni a meglepetéseredményekkel (Agroinform)
Az Európa Liga selejtezőjének 3. körét rendezték csütörtökönön, teljesen váratlan eredményekből pedig ezúttal sem hiány.
júl. 28
11:48
Ha sok cukrot eszel, szomorú leszel (Kripto Akadémia)
Különös összefüggés a férfiak és a túlzott édességfogyasztás között.
júl. 28
11:48
Fontos döntés született az újpesti címerrel kapcsolatban (Sport365)
Hosszas huzavona után talán megoldódni látszik az ügy...
júl. 28
11:50
Címervita - Az UTE elindította a peres eljárást (Kripto Akadémia)
Indítványozzák, hogy a törvényszék tiltsa el az Újpest FC-t a jogsértő címerhasználat valamennyi formájától, és az új emblémát valamennyi ingóságról távolítsa el.
júl. 28
11:50
F1: meglepetéssel kezdődött a Magyar Nagydíj (Sport365)
A Forma 1 mezőnye megérkezett hazánkba, pénteken a szabadedzésekre kerül a sor.
júl. 28
11:51
Cuki nyitóképet csinált az M4 Sport a Facebookon - nézze meg jól, ki van rajta (Blikk)
Az M4 Sport cuki nyitóképpel frissítette be Facebook oldalát. a fotón egy férfi a gyermekét magasba emelve, boldogan szurkol a vizes vb egyik versenyszámán a lelátón.
júl. 28
11:51
Elítélik a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítását (Gondola)
Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon - írta pénteki számában a Kolozsváron megjelenő Krónika
júl. 28
11:51
Itt az orosz válaszcsapás a szankciókra (Portfolio)
Válaszlépéseket jelentett be pénteken az orosz külügyminisztérium, miután előző este az amerikai szenátus is nagy többséggel megszavazta az Oroszország elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot. A Reuters hírügynökség beszámolója...
júl. 28
11:51
Szankciók: Moszkva válaszlépéseket jelentett be (ATV)
Válaszlépéseket jelentett be pénteken az orosz külügyminisztérium, miután előző este az amerikai szenátus is nagy többséggel megszavazta az Oroszország elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.
júl. 28
11:52
100 m pillangó - Milák junior világcsúccsal, Cseh a tizedik idővel elődöntős (Kripto Akadémia)
"A második ötven nem volt az igazi, kicsit darabos volt, remélem délután jobb lesz."
júl. 28
11:53
Vona kontra nyugdíjasok (Gondola)
Kérem, hagyja békén az Ön által viktoriánusoknak nevezett nyugdíjasokat! Hagyják őket végre felszabadultan ünnepelni a nemzeti ünnepeken!
júl. 28
11:53
Mészáros Lőrincékhez kerül a 12 milliárdos magyar ingatlanalap (Portfolio)
Pár perce jött a Konzum Nyrt. közleménye, miszerint alapkezelője, a Konzum Befektetési Alapkezelő átveszi a Diófa Alapkezelő egyik ingatlanalapját. Az érintett alap a Diófa Ingatlan alap, amely 11,9 milliárd forintnyi vagyont kezel intézményi...
júl. 28
11:54
Szijjártó nem bírja a kritikát: visszaszólt az osztrákoknak (Privátbankár)
A külgazdasági és külügyminiszter az SPÖ frakcióvezetőjével rúgta össze a port.
júl. 28
11:57
Milák Kristóf junior világcsúcsot úszott 100 méteres pillangón (444.hu)
Fotó: FERENC ISZA/AFPA magyar úszóválogatott 17 éves tehetsége 51.23-at úszott a 100 méteres pillangó pénteki előfutamával. Ez új junior világcsúcs, ezzel az idővel az ötödik helyen jutott tovább az elődöntőbe, ami péntek délután fél hét körül lesz.
júl. 28
12:00
Majdnem a belső elhárításnak kezdett dolgozni a T-Systems, de túl sokat kértek volna érte (Menedzsment Fórum)
Hálózati fejlesztés lett volna a munka. A tenderen a T-Systems Magyarország Zrt. nyert, együttműködés mégsem lett belőle. Talán jobb is így.
júl. 28
12:03
Szép eredmények a taxis csalók visszaszorításában (ProfitLine)
Úgy tűnik, a főváros szép eredményeket ért el a taxis csalók visszaszorításában - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
júl. 28
12:03
Oroszország amerikai diplomatákat tilt ki, és ingatlanokat vesz el (444.hu)
Ez a válasz a legújabb, Trump által még jóvá sem hagyott szankciókra.
júl. 28
12:03
Mészáros Lőrinc kezelésébe került a Balatonalmádi tekintélyes részét és az FHB székházát birtokló, 12 milliárdos befektetési alap (444.hu)
Újabb korábbi Spéder-vagyonok kerültek a kiolthatatlan étvágyú felcsúti vagyonkezelőhöz.
júl. 28
12:03
Az orosz légierő 49 éven át marad Szíriában (USAracing)
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön aláírt egy olyan törvénytervezetet, amely ratifikálta azt a Moszkva és Damaszkusz között aláírt 2015-ben kötött megállapodás 2017 januári jegyzőkönyvét, amely 49 évre szabályozza az orosz légierő szíriai tevékenységét.
júl. 28
12:06
Torlódik Mogyoródnál – Egyirányúak lettek a Hungaroringre vezető utak (Alternatív Energia)
A versenypálya bejáratai és a parkolók felé vezető utakat egyirányúsította a rendőrség.
júl. 28
12:08
Kapás döntős, Késely 9. lett 800 méter gyorson (Alternatív Energia)
"Jó volt, a második felét úsztam meg, ez volt a terv" - mondta röviden az olimpiai bronzérmes úszó.
júl. 28
12:09
Leütötte az alkalmazottat, majd kilenc darab gyémántot lenyelt a rabló (Blikk)
Kilenc darab hatmillió dollár összértékű gyémántot nyelhetett le egy férfi a rendőrség gyanúja szerint, amikor megpróbált kirabolni egy hongkongi ékszerboltot - jelentette a helyi média.
júl. 28
12:09
Börtönbe csukják a fesztiválon pisilő nőket lesből videózó férfit (Blikk)
Roskilde, Dánia - 30 nap börtönre ítélte a bíróság azt a 49 éves német férfit, aki a Roskilde fesztiválon összesen 60 nőt filmezett le pisilés közben.
júl. 28
12:09
NB III-as csapat is kap négymilliárdos stadiont (Infostart)
Csaknem négymilliárdért kap stadiont és edzőközpontot Salgótarján, az egri stadionra 2,3 milliárd jut a kormány legújabb sportfejlesztési támogatásából.
júl. 28
12:09
Pert indítottak Újpesten a lecserélt címer miatt (Blikk)
– Az Újpesti Torna Egylet (UTE) címerének védelme érdekében elindította a peres eljárást az Újpest 1885 Futball Kft-vel szemben.
júl. 28
12:09
Szijjártó: lejárt az ideje a finomkodásnak (Gondola)
Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetőjének bírálatát
júl. 28
12:09
Figyelmeztetés: ezekkel a veszélyes állatokkal találkozhat európai nyaralásán, legyen óvatos! (Blikk)
Amikor az ember egzotikus helyekre utazik, számíthat rá, hogy találkozhat veszélyes állatokkal, melyeket jobb elkerülni. Csakhogy veszélyes állatok itt, a közelben is vannak. Nálunk és közép-Európa többi részén is. Egy-egy kirábuláskor, ismeretlen terepen jobb, ha óvatosak vagyunk. Nézzék meg infovideónkat:
júl. 28
12:09
Kihagynád az esküvőt? Csúnya vége lehet, ha ezzel nem vagy tisztában (Pénzcentrum)
Ha élettársi kapcsolatban él jó, ha tisztában van azzal, hogy a törvény szerint az élettársak nem számítanak közeli hozzátartozónak, nem örökölnek a törvény alapján egymás után, és teljesen más vagyonjogi szabályok vonatkoznak...
júl. 28
12:09
Szijjártó: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten (ATV)
Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetőjének bírálatát.
júl. 28
12:10
Magyar Nagydíj - Ricciardo nyerte az első szabadedzést (Alternatív Energia)
A gyakorlást 40 perc után piros zászlóval félbe kellett szakítani, mert az egyik versenyautó a gumifalba csapódott.
júl. 28
12:11
Túlfogyasztás miatt fizethet Rozália, pedig feltöltős gázórája van (Blikk)
Kiskundorozsma - Túlfogyasztást számláztak ki Nagy Rozáliának, pedig feltöltős gázórája van.
júl. 28
12:11
Lemondott a pakisztáni miniszterelnök (Gondola)
Lemondott pénteken Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök, miután a legfelsőbb bíróság méltatlannak találta a kormányfői tisztség betöltésére az ellene lefolytatott korrupciós ügyben, és lemondásra szólította fel - jelentette be a kormányfői hivatal
júl. 28
12:15
Felújítanál vagy építkeznél? Nincs túl sok jó hírünk (Portfolio)
Tovább fokozódott a lakásépítési kedv Magyarországon, a KSH legfrissebb adatai alapján. 2017 első félévében 40 százalékkal emelkedett a lakóingatlanra kiadott építési engedélyek száma, 46 százalékkal több lakás épült az előző...
júl. 28
12:15
Párizs hot spotokat állít fel Líbiában (USAracing)
Sokat elárul Emmanuel Macron hosszú távú nagyhatalmi ambícióiról, hogy a fiatal politikus egyre markánsabban ragadja magához a vezetést az Európát sújtó migrációs válság megoldásával kapcsolatban. A francia elnök a hét elején a polgárháború sújtotta – és a menekültválság szempontjából kulcsfontosságúnak számító – Líbia két legfontosabb vezetőjét fo
júl. 28
12:15
Milák, Cseh, Takács, Hosszú és Kapás is remekelt (HírTV)
Junior-világcsúccsal jutott a 100 méteres pillangóúszás elődöntőjébe Milák Kristóf a vb előfutamában.
júl. 28
12:21
Menekült gyerekek veszélyben - Sürgősen cselekedni kell (Kripto Akadémia)
Az emberkereskedelem európai áldozatainak mintegy negyede kiskorú! Szexuális bűncselekmények, munkaerőpiaci kizsákmányolás áldozatai!

Keresés