2017. július 6. csütörtök

júl. 6
15:51
Sokat kell majd várni, ha kitiltják az öreg taxikat (AQUA)
Több mint ezer budapesti taxigépkocsi nem közlekedhet az ötezerből januártól, ha tulajdonosa nem cseréli járművét fiatalabbra – állítja a Budapest Taxi, amely tömeges munkanélküliségtől és a szolgáltatás összeomlásától tart. Az országos szakmai szövetség szerint ellenben az előírás sok éve ismert és teljesíthető. Eközben a közlekedési hatóság minde
júl. 6
15:51
Hátborzongató: lefilmezték, hogyan terjed a testben a rák (Femcafe)
Ez akár a betegség jövőbeli gyógyítását is meghatározhatja.
júl. 6
15:57
Nem örülnek a Lufthansa alkalmazottai a spórolásnak (Infostart)
A világ egyik legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa elnöke a részvényesek évente tartott frankfurti közgyűlésén büszkén jelentette be, hogy cége teljesítette ígéretét és ismét nyereségessé vált. Utalt azonban arra is, hogy nem kíván babérjain pihenni, mert a versenytársak további megszorító intézkedésekre kényszerítik.
júl. 6
15:57
Eddig ez a magyar modell nyeri nálunk a nyarat (Player)
Tudja, hogyan kell strandolni.
júl. 6
16:03
Harvard: a Prezi hatékonyabb a Power Pointnál (Menedzsment Fórum)
A világ egyik vezető egyetemének kutatásán bizonyult népszerűbbnek régi motoros társánál a magyar fejlesztésű prezentációkészítő szoftver.
júl. 6
16:03
Belgium újabb terrortámadástól tart (ProfitLine)
A belga államügyészség szerint az elmúlt napok sikeres rendőrségi akciói miatt a terroristák sarokba szorítva érezhetik magukat az országban, ami újabb terrorcselekmények elkövetéséhez vezethet, a tavaly márciusban, két helyszínen elkövetett brüsszeli merényletekhez hasonlóan.
júl. 6
16:03
Kézzel írt levélben kért elnézést Juncker a tegnapi kirohanásáért (Portfolio)
Miután tegnap reggel az Európai Parlament strasbourgi ülésén többször is nevetségesnek és emiatt súlytalannak nevezte magát az intézményt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, kézzel írott levélben kért elnézést a parlament...
júl. 6
16:03
Fegyverest fogtak a 3-as metrón (ATV)
Rendőrök és biztonsági őrök kísértek el egy férfit Kőbánya-Kispesten, a 3-as metró végállomásán, akit azért szállítottak le a metróról, mert fegyver volt nála.
júl. 6
16:05
A közszolgák leépítéséhez kötné Lázár a bérmegállapodást (Menedzsment Fórum)
A jelenlegi struktúra mellett nincs mód a követelés teljesítésére.
júl. 6
16:06
Ez nagyon kínos! Hivatalos ünnepségen kapott röhögőgörcsöt Károly herceg és Camilla (Blikk)
Botrányos!
júl. 6
16:06
Nem kutatnak tovább a spanyol mentőszolgálatok - 50 ember veszhetett a tengerbe (Blikk)
A spanyol tengeri mentőszolgálat hajói az elmúlt 24 órában 183 olyan migránst mentettek ki a Földközi-tengerből, akik az észak-afrikai partoktól próbálták elérni Spanyolországot.
júl. 6
16:06
Részeg fűnyírótraktorost fogtak Dudaron (Blikk)
Nem akármivel, hanem egyenesen egy fűnyírótraktorral közlekedett részegen egy sofőr Dudaron. A zsaruk elkapták.
júl. 6
16:06
Visszatérhet a Dortmund tartalékcsapatába Bajner Bálint (Blikk)
Könnyen elképzelhető, hogy Bajner Bálint visszatér a Borussia Dortmundhoz.
júl. 6
16:06
Nem szégyellem: Csavartunk egyet a dolgon a férjemmel, azóta minden szomszéd tanácsot kér (Blikk)
Így minden sokkal jobb!
júl. 6
16:08
Durván jó csajok, csókolózó magyar celebek, meg elvisznek valami kopasz embert - őrült fotók a Sound első napjáról (Blikk)
A Balaton Sound első napján, Zamárdiban készült legérdekesebb fotóink remek keresztmetszetét adják egy igazi őrült, hazai bulinak.
júl. 6
16:08
Határozott nem - olvasóink is ellenzik az Újpest címercseréjét (Blikk)
Az olvasóink nem rajonganak az új címerért.
júl. 6
16:09
Kézzel írt levélben kért elnézést Juncker a keddi kirohanásáért (Portfolio)
Miután kedd reggel az Európai Parlament strasbourgi ülésén többször is nevetségesnek és emiatt súlytalannak nevezte magát az intézményt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, kézzel írott levélben kért elnézést a parlament...
júl. 6
16:09
Homokszem a gépezetben: a Századvég kutatása szerint a magyarok az átlagnál kevésbé elégedetlenek az EU migrációs politikájával (444.hu)
Milyen 99 százalék???
júl. 6
16:09
A kakaóföldtől a trüffelig (autopro)
Egyéves lett a budapesti Kossuth téri Szamos kávéház, amelynek emeletén csokoládémúzeum is működik. Az évfordulóhoz kapcsolódva újított a cég: válaszolva a látogatói igényekre, inter-aktív tárlatvezetéssel bővítették a szolgáltatások körét.
júl. 6
16:15
Kiderült Hosszú Katinka titka (Infostart)
Hat számban indul a budapesti világbajnokságon Hosszú Katinka.
júl. 6
16:21
Dollárkötegekkel táplálták a tüzet, amit most próbálnak eloltani (Portfolio)
Ősszel valóban elkezdheti kiszívni a pénzt a piacról a Fed, bár a várakozások szerint ezt nagyon óvatosan és fokozatosan teszik majd meg. Éppen ezért a szakértők többsége nem számít komolyabb piaci megrázkódtatásra. Ha viszont a befektetők...
júl. 6
16:21
Orbán fogja mérlegelni Heisler kérését (ATV)
Az ATV főmunkatársa megkérdezte Lázár János minisztert a Soros-plakátokkal kapcsolatban: jól értette-e, hogy mérlegelni fogják a Soros-plakátok levételét Heisler András nyílt levele után? Lázár azt felelte, nem mondott ilyet, csupán annyit, hogy Orbán Viktor válaszolni fog a Mazsihisz elnökének.
júl. 6
16:24
Tilos lesz a benzin és dízel üzemű új autók értékesítése (Infostart)
Franciaországban 2040-től megtiltanák a benzin és dízel üzemű új autók értékesítését.
júl. 6
16:24
8 balhé, amit a királyi család legszívesebben elfelejtene (Blikk)
A királyi család tagjainak rengeteg szabályt be kell tartania, hogy tökéletesnek mutatkozzanak az emberek előtt. Azonban ők is hibáznak olykor.
júl. 6
16:24
Bikinis lányok, veretés, magas árak: Megkezdődött a Balaton Sound - képek (Blikk)
Megkezdődött tegnap Zamárdiban a 11. Balaton Sound, Magyarország egyetlen prémium fesztiválja, melyre idén is rengetegen jönnek.
júl. 6
16:24
Hasznos tanácsok özönével látta el: Phelpsszel edzett együtt Bohus Richárd (Blikk)
A 23-szoros olimpiai bajnok legenda, Michael Phelps (32) hasznos tanácsokkal látta el a hazai vizes világbajnokságra készülő Bohus Richárdot (24).
júl. 6
16:26
Gyász - Elhunyt a Celladam atyja, a világhírű magyar feltaláló (Blikk)
Hetvennyolc éves korában meghalt Kovács Ádám feltaláló, vállalkozó, a Celladam cégcsoport alapítója és vezetője kedden - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.
júl. 6
16:26
Bevezeti a BKK a digitális bérleteket - mutatjuk, hogy mikortól (Blikk)
A jövő hét közepétől tervezi bevezetni a BKK az új online jegyértékesítési rendszerét.
júl. 6
16:27
Ekkora taplóságot még nem látott teniszpályán - videó! (Sport365)
Kikapott belga ellenfelétől, így kiesett Wimbledonból az orosz teniszező, Daniil Medvedev. A Stan Wawrinkát búcsúztató 21 éves játékos balhézott a bíróval, majd a meccs után óriási taplóságot csinált. Íme:
júl. 6
16:27
Magyar foci: Kubatov furcsa ajánlatát visszadobták a Fradi-ultrák (Agroinform)
Több, mint egy év után ismét tárgyalóasztalhoz ült a Ferencváros és a B-közép vezetősége.
júl. 6
16:27
Döntött a bíróság:lekapcsolják a gépekről a kisbabát (Femcafe)
Az elkeseredett szülők hónapok óta próbálják megakadályozni, hogy gyereküket lekapcsolják az életét jelentő kórházi gépekről. A vitába még Ferenc Pápa és Trump is bekapcsolódott. De ki dönthet egy gyerek életéről?
júl. 6
16:33
Brexit - Mindkét fél számára ártalmas lenne a rendezetlen kiválás (ProfitLine)
Semmi nem igazolhatja az Egyesült Királyság "rendezetlen kiválását" az Európai Unióból, mindkét fél számára ártalmas lenne, ha megállapodás nélkül szűnne meg a brit EU-tagság - hangsúlyozta Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója csütörtökön Brüsszelben.
júl. 6
16:33
Gombászra rontott egy medve Székelyföldön (444.hu)
Hargita megyében idén ez már az ötödik eset. A helyzet miatt szerdán Bukarestben tüntettek a székelyföldi gazdák.
júl. 6
16:33
Vizes vb: buszforduló majdnem százmillióért? (HírTV)
82,5 millió forintért épül meg az ideiglenes média- és látogatói buszforduló a vizes vb-re a Duna Aréna közelében.
júl. 6
16:33
Retró ruhadarabok anyukáink gardróbjából, amik visszatérnek a divatba (Femcafe)
Ezeket a ruhákat anyukáink is viselték anno, és a mai trendeknél is visszaköszönnek.
júl. 6
16:39
10 milliárdos gyárat avattak Kecskeméten (Menedzsment Fórum)
Kecskeméten felavatták a japán Nissin Foods Kft. 33 millió euróból (mintegy 10,2 milliárd forint) megvalósított új gyáregységét, ahonnan az egész európai piacát látja majd el az instant élelmiszereket gyártó cég.
júl. 6
16:39
Már az osztrákok is érzik, hogy szétszakadóban a V4-ek (Portfolio)
Megosztottság érzékelhető a visegrádi négyek országcsoport (V4) körében, az egyik oldalon Csehország és Szlovákia, a másikon Lengyelország és Magyarország áll - mondta az osztrák kancellár egy csütörtöki német lapinterjúban. ...
júl. 6
16:39
Apasági per elébe néz a világhírű énekes (ATV)
A közeljövőben várhatóan perbe fogják a 73 éves Julio Iglesiast: egy 41 éves valenciai férfi állítólag DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy a világhírű popsztár fia.
júl. 6
16:42
Megintett minket az EU – ez a szabályozás így nem oké (Privátbankár)
Az áfavisszatérítéses szabályokkal van gond.
júl. 6
16:42
Figyelem! Ezért ne töltsd újra a műanyag palackot! (Blikk)
A folyadékpótlás nagyon fontos, de nem mindegy, hogy hogyan tesszük.
júl. 6
16:45
Medve ejtett súlyos sebet egy férfin Székelyföldön (Alternatív Energia)
Hargita megyében idén ez már az ötödik ilyen eset.
júl. 6
16:45
Felfüggeszthetik Törökország uniós csatlakozási tárgyalásait (Adózóna)
Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot.
júl. 6
16:45
A miskolci agávé: negyven év pompa után pusztulás (Édenkert)
Egy-két héten belül teljes virágpompájában látható majd a pompás „miskolci agávé”.
júl. 6
16:45
Franciaország száműzné a benzines és dízel autókat az útjairól (Portfolio)
A belsőégésű motorral szerelt új autók értékesítésének betiltását tervezi 2040-re Franciaországban Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. 2040-ig bezárólag valamikor be fogjuk tiltani a benzin és dízel üzemű új autók értékesítését...
júl. 6
16:45
Városi crossover váltja Amerikában a Lexus CT-t? (Autónavigátor)
A Toyota C-HR prémium testvéreként, de már a Multi Stage Hybrid rendszerrel érkezne a Lexus első kisméretű crossovere 2018 októberében.
júl. 6
16:45
Szalai marad a németeknél (HírTV)
Szerződést hosszabbított a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheim csapatával Szalai Ádám.
júl. 6
16:47
Donald Trump: hűek maradunk az 5. cikkelyhez (Alternatív Energia)
Az elnök megköszönte Lengyelországnak, hogy nagylelkűen fogadták az amerikai katonákat.
júl. 6
16:48
Szijjártónak van egy rossz híre (Privátbankár)
Az osztrák kancellár szerint a visegrádi négyek megosztott, Szijjártó megsértődött ezen és durcás stílusban válaszolt Christian Kernnek.
júl. 6
16:48
Több száz milliárdos adósságtól szabadult meg a héten a kormány (Infostart)
Újra tetemes összeggel apadhatott a héten a magyar állam adóssága, hiszen egy 10 éves eurókötvény járt le július 4-én az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint.
júl. 6
16:51
Egy történet, ami gyönyörűen teszi kézzelfoghatóvá Simicska Lajos fordulatát (444.hu)
A Hír Tv 2014-ben megtagadta a meleg férfiakról szóló dokumentumfilmhez interjúalanyokat kereső felhívás közzétételét. Simicska azóta kiesett a hatalomból, így a Hír Tv most vállalta: háromszor levetíti a díjnyertes dokumentumfilmet, először a Pride-héten.

Keresés