Idei legjobb eredményét érte el májusban a hazai kiskereskedelmi üzletek forgalma, amely – a naptárhatástól megtisztítva – 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épült mintegy 2,8 milliárd forintos zöldmezős beruházással a Csongrád megyei Csengelén, az üzemet szerdán adták át - írja az MTI.
Mérnököt és műszaki ellenőrt keres közbeszerzési eljárásban a nemzeti infrastruktúra-fejlesztő a Csornától Sopronon át a magyar-osztrák határig tartó gyorsforgalmi út építéséhez. Az utat három év múlva már használhatják az autósok – írta a Magyar Idők.
A takarékok növelnék piaci részesedésüket az agráriumban, ennek érdekében meglévő ügyfélkörük megtartása mellett bővítenék a közepes és nagyüzemek finanszírozását is - közölte a Takarékbank.
Mától lehet kereskedni a Waberer's részvényeivel 5100 forint lesz az induló ár A papírok nem drágák, kérdés, hogy a jegyzés alatt látott viszafogott érdeklődés után a tőzsdén nagyobb lesz-e a pörgés a Waberer'sben Ma indul a Waberer's...
A milliárdos figyelmeztetése szerint Németország a nyitott ajtók politikájával migránsokkal árasztja el Európát, ezért arra sürgeti az európai vezetőket, hogy nehezítsék meg az afrikaiak számára a kontinens elérését.
A Kárpát-medence északkeleti részét csütörtök estig hidegfront érinti, a délnyugati területekre ugyanakkor több fokkal melegebb, labilis rétegződésű levegő érkezik, ezeken a helyeken záporok, zivatarok kialakulására is számítani lehet.
Némileg tovább drágultak az albérletek, pedig még el sem kezdődött a felsőoktatásban tanulók rohama. Szakértők szerint a jövőre nagyobb számban átadandó új lakások közül sokat kiadási céllal vásároltak, az ezek révén bővülő kínálat pedig csökkentheti a havi díjakat.
Londonban elkezdődött a bérleti díjak csökkenése, 2,6 százalékkal alacsonyabb árat kell a bérlőknek fizetniük havonta, az előző év júniusához viszonyítva, ami jó hírt jelent az ott dolgozó közel 200 ezer magyarnak. Az ország más...
Évek óta látványosan erősödik a sorsjegy-értékesítés, tavaly már már minden korábbi rekordot megdöntve 77 milliárd forintot, a teljes árbevétel 20 százalékát hozta a kategória a Szerencsejáték Zrt.-nek - olvasható a Világgazdaság számában.
Európa azt várja a Varsóban tartózkodó Donald Trump amerikai elnöktől, hogy egyértelműbben fogalmazzon, mint eddig, hiszen több fontos kérdésben eddig "meglehetősen ellentmondásosan" nyilatkozott - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Elismerte a Magyar Posta: belső utasítást adtak ki arról, hogy a nemzeti konzultációban részt vevőknek szánt köszönőleveleket elsőbbségiként kell kézbesíteni.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert. Közben az utcai megmozdulások sem csitulnak.
Olaszország a menekültek és migránsok gyűjtőtábora lett, a politikai feszültség egyre nő az országban. Afrikában Líbia játszik kulcsszerepet az útvonalon, ahol káosz van, két kormány és számos militáns csoport marakodik a hatalomért. Ausztriában októberben általános választások jönnek, egy vezető lapuk vezércikke óva inti attól a Bizottságot, hogy
Új könyvelési központot hoz létre Frankfurtban a Deutsche Bank, felkészülve arra az esetre, ha a Brexit miatt londoni fióktelepét leánybankká kellene átalakítania - írja a Financial Times. Jelenleg több milliárd eurónyi nem európai...
Varsó - Orbán Viktornál előbb találkozhat Donald Trump amerikai elnökkel Áder János magyar köztársasági elnök. A Népszava szerint ugyanis Trump megjelenik a "Három tenger" nevű kezdeményezés államfői szintű találkozóján csütörtökön.
Második napja ítéletidő tombol Japán délnyugati részén, a hatóságok közel négyszázezer embernek tanácsolták azt, hogy hagyják el otthonaikat, mert veszélybe kerültek az özönvízszerű esőzések okozta árvizek miatt.
Magyarország - Napsütéses, ámbár némileg csapadékos időjárásra számíthatunk ma, a maximum-hőmérséklet 34 fok körül alakul. Futó záporok keleten, északkeleten és nyugaton fordulhatnak elő, a hőséget erős, néhol viharos észak-északnyugati szél kíséri majd.
Csütörtök reggel ismét erősödéssel kezdte a kereskedést a dollár és a forint is az euróval szemben a tegnapi kisebb megingás után. A nap második felében jönnek lényeges adatok, melyek befolyásolhatják a befektetőket. Ma reggel 308,7...