A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az ellenzéki oldal általa demokratikusnak tartott szereplőinek meg kell állapodniuk a kormányváltás érdekében, ez akár október 23-ra meg is valósulhat. Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az MSZP megkerülhetetlen a választási sikerhez.
Két újabb tanácskozást is tartanak egyidőben az egyre kezelhetetlenebb migrációs nyomás miatt. Az egyiket az észt fővárosban, Tallinnban, a másikat pedig a migráció miatt jelenleg leginkább szenvedő Olaszországban.
A leghatározottabban visszautasította a kormány nevében Lázár János, hogy Soros Györggyel a származása miatt lenne probléma. Lázár János szerint a plakátkampány nem Soros György identitásáról szól, hanem arról a veszélyről, amelyet a milliárdos a bevándorlás ügyében képvisel.
Anyamedve sebesített meg egy 36 éves férfit csütörtökön a székelyföldi Zetelaka közelében. A férfi több sérüléssel került kórházba, állapota stabil - közölte az Agerpres hírügynökség.
Az egészséges szövetek zöld színben, a rákos sejtek intenzív vörösben látszanak a filmen, melyet a Tokiói Egyetem és a Riken Intézet tudósai készítettek. A film itt tekinthető meg. Azt remélik, az új technológia segít megmagyarázni, hogyan zajlik a végzetes folyamat.A kutatást egerekkel végezték, ám úgy vélik, a módszer a jövőben a beteg emberek ke
Iparági szinten akár több milliárd forint üzemanyagköltséget is megtakaríthatnának a hosszú távú nemzetközi fuvarfeladatokat ellátó magyar vállalkozások az alacsony gördülési ellenállású tehergépjármű abroncsok használatával. A Bridgestone adatai szerint a csökkentett gördülési ellenállású teherabroncsok révén ugyanis mintegy 2,5-3%-kal csökkenthet
Folytatódik ma a Tesla részvényeinek drámája az amerikai tőzsdéken. Az árfolyam ma közel 6 százalékot esett és már technikailag medve piacról beszélhetünk. Az elmúlt napokban meredek esésbe kezdtek a Tesla részvényei és ez ma sincs...
Ausztria közel ezer katonát és négy nehézfegyverzettel felszerelt páncélost vezényelt a határszakaszra, melyek az Olaszországot elárasztó közel százezer menekültet tartóztatnák abban az esetben, ha azok esetleg átlépnék a határt.
Az afrikai országok gazdaságának támogatását, az embercsempészettel szembeni fellépést, valamint a migráció veszélyeiről tajékoztató kampányt szorgalmazott az afrikai és európai külügyminiszterek zárónyilatkozata az Afrikából Európába tartó migráció megfékezéséről tartott diplomáciai találkozón Rómában csütörtökön
Kettős győzelemmel - összesítésben 3-0-val - jutott tovább a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójából, miután a csütörtöki, idegenbeli visszavágón 1-0-ra nyert a lett Jelgava együttese ellen.
A II. világháború során a Don-kanyar mentén zajlott harcok helyszínére, Voronyezsbe érkezett kétnapos kegyeleti látogatásra csütörtökön Simicskó István honvédelmi miniszter
Két évi börtönbüntetésre ítélte vádalku eredményeként egy moszkvai bíróság Vlagyimir Anyikejevet, annak az orosz hackercsapatnak a vezetőjét, amely kalóztámadásokat hajtott végre az elmúlt években magas rangú tisztségviselők internetes fiókjai ellen.
Összesen mintegy nyolcszázmillió forintos vagyoni hátrányt okozhatott az első osztályú férfi kosárlabda-, kézilabda- és röplabdacsapatok, illetve utánpótláscsapatok képzésével megbízott önkormányzati cég Kecskeméten. Az ügyben ma tartottak tárgyalást.
Akadozik a Magna International szlovén gyárának engedélyezése, de a cégnek van B-terve: mégpedig hogy Magyarországra hoznák az 1,3 milliárd dolláros beruházást, ha a maribori gyár építése befuccsol - írja a Napi.hu szlovén hírforrásokra...
Nemzetközi, köztéri szoborpályázatot hirdet Óbuda-Békásmegyer. A Victor Vasarelynek emléket állító alkotást várhatóan egy év múlva állítják majd fel a kerületben.
Emelkedett tavaly az uniós jog megsértése miatt megindított kötelezettségszegési eljárások száma a 2015-ös adatokhoz képest az Európai Unió tagállamai körében
Az afrikai országok gazdaságának támogatását, az embercsempészettel szembeni fellépést, valamint a migráció veszélyeiről tajékoztató kampányt szorgalmazott az afrikai és európai külügyminiszterek zárónyilatkozata az Afrikából Európába tartó migráció megfékezéséről tartott diplomáciai találkozón Rómában csütörtökön
A nyár hagyományosan az utazás ideje. Sokan már télen tudják, hol töltik az év legmelegebb hónapjait. Van, akinek a „Balaton a Riviéra” és van, aki ennél kicsit távolabbra szúrja le a gombostűt. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből kiderül, hogy a havonta tudatosan spóroló magyarok egynegyede utazási terveinek megvalósítására
Jövő hét közepén indul a BKK jegyek és bérletek digitális értékesítése. Az utazásra feljogosító bizonylatot várhatóan csak aktív internetelérés mellett tudjuk felmutatni az ellenőrnek. Jövő hét közepétől már online...
Sorozatunkban olyan emberek történeteit mutatjuk be, akiknek nap mint nap, közvetve vagy közvetlenül szembe kell nézniük egy egész életüket meghatározó betegséggel. Ismerjék meg a 11 éves Áron történetét édesanyja tolmácsolásában.