2017. július 7. péntek

júl. 7
18:48
Végső búcsút vettek Fónay Jenőtől (Gondola)
Végső búcsút vettek Fónay Jenő 56-os halálraítélt szabadságharcosról, a Politikai Foglyok Szövetségének alapítójától és örökös elnökétől.
júl. 7
18:50
10 pontos lista allergiások nyaralásához (Gondola)
A nyaralásra, utazásra való felkészülés része a nyaralóhely és az időpont kiválasztása, az útiterv, programok szervezése.
júl. 7
18:51
Mióta megdöntötték Kadhafi hatalmát, teljes a káosz Líbiában (USAracing)
Az embercsempészek zavartalanul tevékenykedhetnek a polgárháború sújtotta észak-afrikai országban.
júl. 7
18:51
Karácsony: Gátszakadásra lenne szükség (HírTV)
Reális esély van arra, hogy a Párbeszéd együttműködjön az Együtt-tel, az LMP-vel és a Momentummal – jelentette ki Karácsony Gergely.
júl. 7
18:52
Nehéz órákon vannak túl a világ vezetői (Gondola)
Nehéz megbeszélést folytattak a nemzetközi kereskedelemről a G20 csoport vezetői pénteken Hamburgban, és a párizsi klímavédelmi egyezmény ügyében sincs köztük egyetértés.
júl. 7
18:54
Jelentős változás történt, sok gázfogyasztót érint (Infostart)
Július elsejétől már csak ellenőrzött módon lehet PB-gázpalackot házhoz szállíttatni, az új jövedéki törvény ugyanis megakadályozza a feketekereskedelmet - mondta az InfoRádiónak Kirilly Tamás, a Primaenergia Zrt. műszaki igazgatója.
júl. 7
18:57
„Túltolta” Trumpot a South Park, de többet nem tesznek ilyet (hirado.hu)
Nem akarják, hogy CNN-né váljon a világszerte népszerű animációs sorozat.
júl. 7
19:00
Hétvégén elindul a reptéri busz (Menedzsment Fórum)
Hajnaltól késő estig viszik az utasokat.
júl. 7
19:00
Tejszínes csirke petrezselymes újburgonyával (Mindmegette)
júl. 7
19:00
Zöld utat kapott a görög mentőcsomag (vg.hu)
Jóváhagyta a görög mentőcsomag következő, 8,5 milliárd eurós részletét pénteken az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután a közös valutát használó uniós tagállamok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben megállapodásra jutottak az ügyben.
júl. 7
19:02
Az EBESZ kimondta Kelet-Ukrajna orosz megszállását (vg.hu)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlése pénteki minszki értekezletén határozatot fogadott el, amelyben kimondta, hogy Kelet-Ukrajnában, Donyeck és Luhanszk megyék egyes területeit orosz „hibrid” katonai erők tartják ellenőrzésük alatt – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.
júl. 7
19:03
Húszak találkozója (HírTV)
A német kancellár, Angela Merkel kompromisszumra törekszik a találkozón.
júl. 7
19:03
Lenyomta a hosszú hozamokat a japán jegybank (ProfitLine)
A japán jegybank mai beavatkozásával véget vetett a hosszú lejáratú (5-10 éves) japán államkötvények lassú, de fokozatos hozamemelkedésének, miután a jegybank bejelentette, hogy korlátlan mennyiségben fogad el 5-10 év közötti lejárattal rendelkező államkötvényeket.
júl. 7
19:03
E-sport: Új szakosztályt indít a Diósgyőr (Agroinform)
Az MTK után a DVTK is e-sport szakosztállyal bővíti a klubot.
júl. 7
19:03
Új kép készült Michael Schumacherről (Ripost)
A család felhívására megmozdultak a Forma-1 legendájának rajongói.
júl. 7
19:03
Milyen a szexuális személyiséged? Ha ezt a 3 kérdést felteszed magadnak, kiderül! (Glamour)
Csak őszintén!
júl. 7
19:04
Szombattól járnak a BKK új reptéri buszai (vg.hu)
Szombaton forgalomba állnak az új, repülőtérre közlekedő autóbuszok Budapesten, így átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel a belvárosból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
júl. 7
19:06
Eltemették a Napló hősét, Janicsák Gábort (Blikk)
Péntek délután eltemették Janicsák Gábort Baján, a Bokodi úti Köztemetőben.
júl. 7
19:06
Búcsú Fónay Jenőtől (Gondola)
Végső búcsút vettek Fónay Jenő 56-os halálraítélt szabadságharcosról, a Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) alapítójától és örökös elnökétől
júl. 7
19:08
Holnap indul a Deákról a közvetlen reptéri járat - a taxinál biztos, hogy olcsóbb lesz (Blikk)
- Holnap indítja közvetlen repülőtéri járatát a Deák Ferenc térről a BKK. A megállók között a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes Conecto G típusú, egyedi megjelenésű autóbuszok közlekednek majd 100E jelzéssel
júl. 7
19:09
Vizsgálhatják az egyeki földcserét (Kripto Akadémia)
Polt feljelentésként értékelte az MSZP írásbeli kérdését.
júl. 7
19:09
Szombaton már busszal mehet a reptérre (hirado.hu)
Átszállás nélkül.
júl. 7
19:09
Menetel a hétvége felé a Wall Street (Portfolio)
Kifejezetten erősen kezdték a pénteki kereskedést a tengerentúli indexek, egyelőre a fogyasztáshoz kapcsolt papírok és a technológiai szektor vezetik az emelkedést. Pedig az olajár megint jókora esésben van, ez meg is látszik az energiacégek...
júl. 7
19:09
Egy asztalhoz ültetne mindenkit az NKA új alelnöke (hirado.hu)
„Jelentős eredményeket lehet elérni, ha egy asztalhoz ültetjük a különböző nézetű szakembereket, és őszintén feltesszük nekik a kérdéseinket” – mondta Lőrinczy György.
júl. 7
19:09
Így élheted túl, ha megkötözve mély vízbe dobnak (Player)
Mondhatni Magyarországon ennek csekély az esélye, de azért nem árt tudni. Íme az amerikai haditengerészet hivatalos túlélőgyakorlata ilyen esetekre.
júl. 7
19:09
Négy számban szétlövés lehet a kajak-kenu válogatón (m4sport.hu)
Négy számban várhatóan külön versenyre, úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a kajakosok és kenusok világbajnoki válogatóján.
júl. 7
19:10
Lesújtó kép a magyarok egészségügyi állapotáról - döbbenetes dologokat árult el Zacher Gábor (Blikk)
Szomorú képet festett Zacher Gábor a magyarok egészségügyi állapotáról. Ezzel tisztában van az Auchan is, ami mától új kezdeményezést indított útjára, hogy ennek elejét vegye.
júl. 7
19:11
Százmilliókért bútoroz bíróságot Matolcsy fia (Kripto Akadémia)
A cége nyerte meg az OBH közbeszerzését.
júl. 7
19:11
A FIFA hat meccsre tiltotta el a mexikói kapitányt (m4sport.hu)
Juan Carlos Osoriót, a mexikói válogatott szövetségi kapitányát a Konföderációs Kupán a Portugália elleni bronzmeccsen állította ki a játékvezető.
júl. 7
19:13
Szombattól járnak a repülőtéri buszok (Kripto Akadémia)
Az autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 forint.
júl. 7
19:15
Így oszlatják a tömeget Hamburgban – Képekkel! (hirado.hu)
Vízágyúkkal és paprikaspray-val oszlatják a tömeget rendőrök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója elleni tiltakozáson az észak-németországi városban 2017. július 7-én, az esemény első napján.
júl. 7
19:15
Balesetveszély és dugó a sztrádán, kelet felé megbénult az ország (Ripost)
Nem csak a Balaton felé áll az autópálya.
júl. 7
19:15
Verstappen: Ezek az autók nem ilyen rázókövekhez készültek! (m4sport.hu)
Ismét panaszkodott egy sort a kerékvetők miatt.
júl. 7
19:18
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között Märcz Tamás, a férfi- és Bíró Attila, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, Török Gábor politikai elemző és Vinkó József a Magyar Konyha főszerkesztője.
júl. 7
19:24
Hoppá: megoldódott az utcán hagyott gyerekkoporsó rejtélye, de csak részben (Blikk)
Philadelphia – A temető munkatársa hagyta el a sérülés miatt kiselejtezett koporsót.
júl. 7
19:24
Lesújtó kép a magyarok egészségi állapotáról - döbbenetes dolgokat árult el Zacher Gábor (Blikk)
Szomorú képet festett Zacher Gábor a magyarok egészségi állapotáról. Ezzel tisztában van az Auchan is, ami mától új kezdeményezést indított útjára, hogy ennek elejét vegye.
júl. 7
19:24
Gyász: elhunyt a hatéves kisfiú, akiért az egész futballvilág szorított (Blikk)
Hosszan tartó betegség után elhunyt Bradley Lowery, az a Sunderland-drukker kisfiú, akinek az egész futballvilág szurkolt.
júl. 7
19:24
Donnarumma nem könnyű eset, még a tanügyminisztert is átverte (Sport365)
Halasztást kért, erre feladatai elvégzése helyet Ibizán kötött ki a cicababájával.
júl. 7
19:27
Életre szóló élmény és magyar sikerek a medencében (Infostart)
Újra komoly eredményeket értek el a magyar vízilabda-csapatok a jubileumi 10. HaBaWaBa Nemzetközi Fesztiválon.
júl. 7
19:27
Brutális: egész családjával végzett az anya (ATV)
Egész családját kiírtotta a nő.
júl. 7
19:27
A képek alapján azt gondolnád, hogy ez lehetett Angela Merkel legnehezebb napja (444.hu)
A német kancellár vendéglátó létére se tudta kordában tartani gesztusait.
júl. 7
19:27
Az Altach egy fantasztikus gólnak is köszönheti az EL-továbbjutást (m4sport.hu)
Stefan Nutz szögletét csak nézte a grúzok kapusa.
júl. 7
19:27
Botka és Gyurcsány nélküli összefogás jöhet (HírTV)
Még a jobbikosok egy része sem zárta ki, hogy átszavazna egy ilyen listára.
júl. 7
19:33
Kivégeztek egy magyar férfit az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió.
júl. 7
19:33
Heves zivatarok érkeztek nyugatról (Háziállat)
Jégeső, felhőszakadás, viharos szél, majd szivárvány kísérte a dunántúli zivatarokat.
júl. 7
19:33
Die Welt: Trump Orbán Viktortól is kölcsönözhette volna egyes kijelentéseit (ATV)
A Die Welt című német napilap pénteki kommentárja szerint az amerikai elnök előző nap Varsóban tett néhány kijelentése olyan volt, mintha lengyel vezetőktől vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől vette volna át azokat.
júl. 7
19:33
Nadal bejutott a legjobb 16 közé (m4sport.hu)
Rafael Nadal háromszettes győzelemmel jutott a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 7
19:33
Az utca embere Sorosról és a plakátkampányról (HírTV)
Kevesen tudják, ki az a Soros György, a kancelláriaminiszter mégis eredményesnek tartja az új plakátkampányt.
júl. 7
19:39
Bő két óra alatt egy szíriai tűzszünetről meg tudott állapodni Putyin és Trump (Portfolio)
Több mint két órán át tartott Donald Trump és Vlagyimir Putyin első találkozója a hamburgi G20-csúcson, a két vezető megállapodott arról, hogy vasárnaptól tűzszünet lép életbe Szíriában. A várva várt Trump-Putyin találkozó...
júl. 7
19:39
Olcsóbbak lehetnek a japán autók (Autónavigátor)
Válaszolt Trump lépésére Japán és az EU. Eltörlhetik az egymás közti 10%-os vámot, ezzel Dél-Korea is elvesztheti lépéselőnyét az európai piacon.

Keresés