2017. augusztus 1. kedd

aug. 1
17:00
Lázadás Gulácson - Elzárták a romák egyetlen közkútját (Kripto Akadémia)
A vízmű csőtörésre hivatkozott, ám ennek nyomát sem látták az ott élők.
aug. 1
17:03
Tehetséges diákoknak hirdet felvételt az MCC egyetemi programja (ProfitLine)
Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programjának Juniorképzése. A budapesti egyetemek nappali tagozatán továbbtanuló érdeklődők augusztus 6-ig pályázhatnak az intézmény iskola mellett végezhető, ingyenes képzésére. A sikeres felvételi vizsgát tett diákok bentlakási lehetős
aug. 1
17:06
Amit az autósok is tudni akarnak: megfordul olajár, vagy még ezután jön a neheze? (Privátbankár)
Az olaj ára múlt héten nagyon sokat emelkedett, többet, mint az idén bármely héten. Lezárult az OPEC találkozója, és szankciók bevezetéséről határoztak Venezuela kormánya ellen is, ám ezen a héten már mintha elfogyott volna a lendület. Ma délután ismét zuhan az árfolyam, az olajár stabilizálódásában sokan továbbra sem hisznek.
aug. 1
17:09
Miskolcon kapták el a Németországból lopott luxus BMW-t - videó (Blikk)
A miskolci rendőrök lefoglaltak egy a német hatóságok által körözött nagy értékű BMW X1 típusú személygépkocsit.
aug. 1
17:09
Mélyen a zsebbe kell nyúlni: brutális összeget kérnek a 18 éves csatárért (Blikk)
A Monaco labdarúgócsapatának vezetői hivatalosan is bejelentették, hogy 200 millió euróért (60,7 mil­liárd Ft-ért) eladó Kylian Mbappé.
aug. 1
17:09
Ennyit a nemzeti érdekről: a Heineken gyártja ezentúl a Fradi-sört (444.hu)
Hiába itta meg Lázár János élete második pohár sörét a Csíki Sör gyárában?
aug. 1
17:09
Végleg bezárják Spanyolország legrégebbi atomerőművét (444.hu)
Az erőmű újranyitása ellen gazdasági és politikai indokok is szóltak a kormány szerint.
aug. 1
17:09
Kicsit vérszegény, de fordulatos történet (autopro)
A premiernap éjszakáján megnéztem a részben budapesti helyszíneken és rengeteg magyar közreműködő segítségével felvett Atomszőke című hidegháborús akciófilmet – de ne siessünk ennyire előre! Be kell vallanom, bármennyire nagy moziba járó is vagyok, és bármennyire bírom – legalább a kipróbálás erejéig – a különböző szórakoztatóipari valóság- és élmé
aug. 1
17:15
A migráció ellen katonai felszereléseket vittek a németek (Infostart)
A német védelmi miniszter Berlin támogatásáról biztosította az afrikai Niger vezetőit a Líbia felé irányuló migrációs hullám feltartóztatásában. Ursula von der Leyen katonai felszerelésekkel érkezett és tárgyalásain hangsúlyozta, hogy Németország együtt akar működni a térség gazdasági fejlesztésében is.
aug. 1
17:15
Rövid karrierje volt Trump sajtósának (HírTV)
10 nap után kirúgták, mert bírálta Trump tanácsadóját és korábbi kabinetfőnökét.
aug. 1
17:15
Bemutatta választási kampányát az SPD (Gondola)
Bemutatta kampányát Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra kedden Berlinben
aug. 1
17:15
Átigazolás: Elrabolták a Sevilla új igazolását, de azért aláírta a szerződését (Agroinform)
Ötletes videóval jelentették be az andalúz gárdánál, hogy visszatér a csapatba Jesús Navas.
aug. 1
17:15
Egyre kevésbé, de még mindig nő az autópiac (Autónavigátor)
A tavalyinál szerényebb és egyre enyhébb mértékben bővül a hazai újautó-piac. Továbbra is slágermodell a Suzuki Vitara, mutatjuk a többi kedvelt modellt is.
aug. 1
17:18
Elege lett a skótoknak: meglepő módon riasztják el a turistákat (Privátbankár)
Túl sokan járnak egy egyébként idilli skót szigetre nyaralni, plusz adót sóznak a nyakukba.
aug. 1
17:18
Végleg bezárják az "ősi" atomerőművet (Alternatív Energia)
Ez volt Spanyolország legrégebbi nukleáris létesítménye.
aug. 1
17:20
Borzalmas baleset Újlengyelnél - Fotók! (Alternatív Energia)
Egy személyautó sofőrje szörnyethalt az ütközésben.
aug. 1
17:21
Botrány: Tilosban álló terepjáró veszélyeztette az életmentést Budapesten (ATV)
A mentősük egy újraélesztett nőt akartak elszállítani egy belvárosi lakásból, de a ház kapuja elé szorosan beállt egy Volkswagen. Végül rendőri és tűzoltói segítséget kellett kérni.
aug. 1
17:33
Itt az újabb bizarr trend: ezt kenik a nők a p.ncijukra, hogy csillogjon - fotó 18+ (Blikk)
Ostobábbnál ostobább trendek jönnek a nyáron, mi pedig nem győzzük törölgetni a könnyeinket a nevetéstől. Íme, miért ne pánikoljon, ha esetleg nem csillog a vaginája!
aug. 1
17:33
Hőség: elérjük az abszolút maximumot? (Gondola)
Késő délután akár 39 fokot is mérhetünk, a következő napokban pedig ennél is melegebb várható
aug. 1
17:33
Már bontják is a vizes vb óriás ugrótornyát (Kripto Akadémia)
Gyorsan elrepült az a pár nap, amíg haszna volt a 3,1 milliárdba kerülő építménynek.
aug. 1
17:33
Dinnyenapot rendeznek szombaton Ópusztaszeren (ProfitLine)
Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a mézédes gyümölcsből, és az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.
aug. 1
17:33
Már bontják is az óriás ugrótornyot (ATV)
Elkezdődött a Batthyány téren, a főváros I. kerületében felállított óriás ugrótorony elbontása, a villamosok vasárnap reggeltől járnak majd - tájékoztatta a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.
aug. 1
17:33
Így csapolják a legendák a Fradi új sörét - videó (Sport365)
A Ferencváros kedden bejelentette, hogy augusztustól a Heineken gyártja a Fradi sört. Látványos körülmények között nyitották meg az együttműködést.
aug. 1
17:33
Ott marad a Dunában az óriás ugrótorony betonalapzata (444.hu)
A szervezők szerint még jól jöhet hasonló versenyeknél.
aug. 1
17:33
Sokkoló döntés: kitiltotta luxusétterméből a babakocsikat a sztárséf (Pénzcentrum)
Meglepő döntést hozott Jamie Oliver. A Magyarországon is étteremmel rendelkező szakács Fifteen nevű, londoni étterméből tiltotta ki a babakocsikat. Figyelembe véve, hogy Jamienek öt gyereke van, sokkolt minket [a döntés]- mondta...
aug. 1
17:35
Egyre kevesebbet tévéznek a fiatalok (Gondola)
Legalábbis ami a hagyományos, műsorsugárzó televízióadásokat illeti
aug. 1
17:36
Biztos, hogy jól tudja? – így kell szabályosan előzni (Auto Pult)
Vannak olyan manőverek, melyeket nap mint nap végrehajtunk a forgalomban. Ilyen például az előzés, mely az egyik, ha nem a legveszélyesebb folyamat, amit bizony komolyan szabályoz a KRESZ. Érdemesnek találtuk hát feleleveníteni, hogy pontosan milyen előírások is vonatkoznak rá, hiszen igencsak sűrűn találkozhatunk az utakon olyan önjelölt versenyzőkkel, akik nem csak saját maguk, de mások testi…
aug. 1
17:37
Nagy meleg, kutyasors és macskajaj (Gondola)
Akár negyven fok fölé is emelkedhet a héten a hőmérők higanyszála
aug. 1
17:39
Durván elszállt az albérletpiac (Gondola)
Egyáltalán nincs egyszerű helyzetben az, aki most szeretne bérlakásba költözni. A kínálat meglehetősen szűk, miközben az árak rendkívül magasan járnak.
aug. 1
17:45
Szentségtörés lenne? Kiborultak a hívők a kihívó menyasszonyon - börtönbe is kerülhet - fotó (Blikk)
Oroszország - Egy ígéretes fotósorozat miatt kerülhet a rácsok mögé a neves modell.
aug. 1
17:45
Teljes káosz lesz Budán: agyvérzést kap, ha itt beragad a dugóba (Blikk)
Most Buda fog teljesen bedugulni: szerdától szeptember végéig egy sávot lezárnak a Krisztina körúton.
aug. 1
17:48
Mobilinternetes kínálatban a Digitális jólét alapcsomag (Adózóna)
A Telenor vette fel elsőként mobilinternetes kínálatába a Digitális jólét alapcsomagot – jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos, amikor az erről szóló dokumentumot aláírta Alexandra Reichhel, a távközlési társaság vezérigazgatójával.
aug. 1
17:50
Újabb helyen lesznek dugók a fővárosban (Adózóna)
Szerdától várhatóan szeptember végéig lezárják a szélső forgalmi sávot a fővárosi Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, a Vérmező út és a Csaba utca közötti szakaszon, mivel távhővezeték-építés kezdődik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
aug. 1
17:51
Jelentősen nőhet a Kínából érkező áruforgalom (Gondola)
A kormány és a logisztikai szakma összefogásának eredményeként az elmúlt hónapokban 40 vonat és mintegy 1400 konténernyi áru érkezett Kínából Magyarországra, és az előrejelzések alapján ez a forgalom jelentősen nőhet
aug. 1
17:51
Több tízezer öngyilkosság írható a klímaváltozás számlájára (Portfolio)
Az elmúlt három évtizedben több mint 59 ezer indiai földműves öngyilkossága írható a klímaváltozás számlájára egy új amerikai kutatás szerint, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy kormányzati segítség nélkül a felmelegedéssel...
aug. 1
17:51
Sportfogadás: Tizenkétszer küldte be őrült szelvényét, 2,5 milliót nyert (Agroinform)
3400 forintot kockáztatott a budaörsi játékos, hihetetlen tippekkel óriásit kaszált.
aug. 1
17:57
Trump maga diktálhatta le fia félrevezető nyilatkozatát az orosz találkozóról (444.hu)
A Washington Post információi szerint Trump jogászai tanácsai ellenére mondta tollba a szöveget.
aug. 1
18:03
Brutális pofátlanság: tilosban parkoló luxusautó miatt nem fértek el a hordággyal a mentők (Blikk)
A rendőrök és a tűzoltók segítségét kellett kérniük a mentőknek, mert egy tilosban parkoló luxusautó miatt nem tudtak eljutni egy eszméletlen beteggel a mentőautóig.
aug. 1
18:03
Kemény szavak: kíméletlenül őszinte véleményt fogalmazott meg a horvátok elleni vb-kudarc után a legendás szakember (Blikk)
Hiába teltek el napok az elveszített világbajnoki döntő óta, a magyar férfi vízilabda-válogatott másodedzője, Gerendás György fájdalma és dühe nem csillapodik.
aug. 1
18:03
Népszerű, de kevesen tudják, mivel jár az élettársi kapcsolat (ProfitLine)
Bár évről évre nő, még mindig elenyésző a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. Míg a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint 2014-ben 761 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2016-ban már közel ezer, ami így is csupán az 1,2 százaléka az összes ilyen párkapcsolatnak.
aug. 1
18:03
Fegyverkeznek a románok (Portfolio)
Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét kedden, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. A nemzetbiztonsági...
aug. 1
18:06
Bontják az ugrótornyot, még ennyit kell várniuk az autósoknak (Infostart)
Elkezdődött a Batthyány téren, a főváros I. kerületében felállított óriás ugrótorony elbontása, a villamosok vasárnap reggeltől járnak majd - tájékoztatta a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
aug. 1
18:06
Csodálatos, hogy kérte meg kedvese kezét Kokó - kép! (Sport365)
Nyolc hónapnyi együttélést követően megkérte szerelme kezét Kovács Kokó István. Az olimpiai bajnok egykori bokszoló megadta a módját: egy nagyatádi ironman-verseny célba érése után kapta meg az igent. Bravó!
aug. 1
18:09
Több tízezer indiai földműves lehetett öngyilkos a klímaváltozás miatt (ATV)
Az elmúlt három évtizedben több mint 59 ezer indiai földműves öngyilkossága írható a klímaváltozás számlájára egy új amerikai kutatás szerint, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy kormányzati segítség nélkül a felmelegedéssel tovább nőhet az életüknek önkezükkel véget vetők száma a dél-ázsiai országban.
aug. 1
18:15
Rasszista bekiabálások, tárgyak dobálása: Ismét megbüntették az Újpestet (ATV)
Egyedül az Újpest FC kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától az élvonal harmadik fordulója után.
aug. 1
18:15
Orosz vadászgépeket fogtak be NATO-gépek Észtország közelében (444.hu)
Spanyol és finn vadászgépek kísérték ki a Mig-31-eseket.
aug. 1
18:15
Tóth Józsefre cserélné Molnárt Botka László (HírTV)
Az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje ennek ellenére eltávolítaná posztjáról párttársát.
aug. 1
18:21
Az 1 lista ára lehet a szocialista polgárháború (444.hu)
Botka László még egyet döfött Molnár Zsoltba, miközben az MSZP elnöke szerint már nincs is ügy. A szegedi polgármester először Gyurcsány Ferencet akarja kiszállásra kényszeríteni, hogy utána mindenki mást maga mellé állítson.
aug. 1
18:24
Mit kell tenni, ha egy kütyü minden mást blokkol? (Infostart)
Sokszor lehet olyan ajtónyitókat vagy távirányítókat vásárolni, amelyek frekvenciáit meg lehet zavarni, így működésképtelenné válnak - nyilatkozta az InfoRádiónak a Nagyfrekvencia Kft. ügyvezetője. Murányi János szerint nehéz megtalálni a jó készülékeket.
aug. 1
18:24
Budapest nem szállt ringbe az új székhelyért (Alternatív Energia)
A Politico meglepetésként értékelte Magyarország távolmaradását.

Keresés