2017. augusztus 11. péntek

aug. 11
22:39
Továbbra is a DK és az MSZP vitájától hangos a baloldal (Gondola)
Teljesen kizárt egy olyan együttműködés, amelyben Gyurcsány Ferenc nem szerepel – jelentette ki a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádióban
aug. 11
22:41
Fokozódott a veszélyhelyzet az észak-koreai konfliktusban (Gondola)
A veszélyhelyzet fokozódott az Egyesült Államok és Észak-Korea konfliktusában a két ország vezetőinek kijelentései nyomán - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában
aug. 11
22:43
Trump veje tárgyal az izraeli–palesztin békéről (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök rövidesen a Közel-Keletre küldi a vejét, Jared Kushnert, hogy érdemi tárgyalásokat folytasson a térségbeli vezetőkkel az izraeli–palesztin békéről – jelentette be pénteken egy fehér házi illetékes
aug. 11
22:45
LMP: Átverték a devizahiteleseket (HírTV)
A párt újra bevezetné a kilakoltatási moratóriumot.
aug. 11
22:51
Szenzációs mérkőzéssel rajtolt a Premier League - videó! (Sport365)
Zseniális találkozóval indult el az angol bajnokság 2017-18-as idénye. Az Arsenal fordulatos meccsen 4-3-ra verte a Leicester City együttesét - előbb a hazaiak, aztán a vendégek vezettek - mégsem örülhettek.
aug. 11
22:51
Lecsap a vihar – 10 fokot is zuhanhat a hőmérséklet (Háziállat)
Jönnek a zivatarok, és felhőszakadás, jégeső, viharossá fokozódó szél is várható
aug. 11
22:57
Már megvan Botka utódja? (Gondola)
Egyes sajtóhírek szerint a négy évvel ezelőttihez hasonló miniszterelnök-jelölti casting indulhat a szocialistáknál
aug. 11
22:59
A Botka-kormány tagjai (Gondola)
aug. 11
23:03
Stagnált az infláció Spanyolországban (ProfitLine)
Spanyolországban stagnált a fogyasztói árak emelkedésének üteme júniusban a spanyol statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.
aug. 11
23:03
Nikolics ideiglenesen otthagyta a válogatottat (HírTV)
A gólerős támadó a következő két vb-selejtezőt hagyja ki, hogy klubcsapatára koncentráljon.
aug. 11
23:15
Szombatra virradóra már a Dunától keletre is eshet (Háziállat)
Vége a kánikulának, szombaton az ország nagy részén 24-29 fok között várható a napközbeni hőmérséklet.
aug. 11
23:21
Finn kapitány a jégkorongozóknál (HírTV)
Jarmo Tolvanen az U20-as válogatottat is irányítja a felnőttek mellett.
aug. 11
23:39
Elődöntős a Millennium (HírTV)
Az olimpiai bajnokokból álló magyar együttes 16-1-re verte a negyeddöntőben az amerikai Darkside csapatát.
aug. 11
23:42
Titkolják, hogy mennyiért lőtt Fehér Farkas (Alternatív Energia)
A Magyar Íjász Szövetség elhatárolódott a szerinte szakmaiatlan és veszélyes mutatványtól.
aug. 11
23:51
Etikai vizsgálat indul Ungár Péter ellen (Gondola)
A Momentum azt állítja, hogy Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja nemcsak részegen randalírozott fesztiváljukon, hanem szexuálisan is közeledett a fesztivál több résztvevőjéhez
aug. 11
23:53
Guam szigetén már támadásra készítik fel a lakosokat (Gondola)
Guam szigetének igazgatása komolyan veszi Kim Dzsongun fenyegetését, és tájékoztatta lakosait arról, hogyan készüljenek fel egy esetleges támadásra, és mit kell tenni, ha a katasztrófa valóban be is következik

Keresés