Már a szünetben nyolc góllal vezetett a Millennium a Hajós uszodában, a végére még nagyobb lett a különbség. Kemény Dénes sem úszta meg szárazon a döntőt.
A Demokratikus Koalíció szerint továbbra is az MSZP térfelén pattog a labda, vagyis a szocialistákon múlik, hogy összefog-e a két baloldali párt, vagy sem – ezt mondta Gyurcsány Ferenc pártjának szóvivője
Drámai a helyzet gyógyszerfüggőség terén, csak az Egyesült Államokban évente 26 ezren halnak be a nem rendeltetésszerűen szedett gyógyhatású készítmények által kiváltott szövődményekbe
Fél éve még olyan távolinak tűnt, hogy kimondja: anya. Fél éve még olyan hihetetlen volt, hogy egyszer kézen fogva megyünk a játszótérre. Fél éve még el sem tudtuk képzelni, milyen lesz ő teljes fogsorral. Lölő már másfél éves.
Iskolák jelentkezését várja a Dirty Slippers zenekar Suliturné elnevezésű, koncerttel egybekötött alkohol, drog- és méhnyakrák elleni prevenciós programjára.
Esélyt sem adott ellenfelének a Kemény Dénes által irányított, olimpiai bajnokokat felsorakoztató Millennium, amely látványos és gólerős vízilabdát bemutatva 16–3-ra legyőzte az orosz Szentpétervárt a margitszigeti masters vízilabda-világbajnokság döntőjében.
Lassan benövi a növényzet a dunaújvárosi Kiserdőben a vasmű gépszörnyeit, szomorkás mesebeli tájjá alakítva az egykori gyártörténeti gyűjteményt. Nyílfogazású fogaskerék és hasonló vasmonstrumok a lombok között.
Nem lehet kifogás, hogy nincs időd elmenni edzeni. Ez a gyakorlat naponta csak 5 percet vesz igénybe, és így is feszesebb lesz a combod és még a narancsbőr is csökken!
III. Ignác József antióchiai szír katolikus pátriárka adott interjút a Vatikáni Rádiónak annak kapcsán, hogy részt vett a Keleti Katolikus Pátriárkák Tanácsa tagjaként a szervezet ülésén a libanoni Dimanéban.
2017 júniusában 4 százalékkal, az év első hat hónapjában 5,6 százalékkal bővült az ipar teljesítménye Magyarországon az előző évhez képest – írja közleményében az NGM a kormany.hu-n.
Mivel nincsenek olyan tünetek, amelyek kizárólag erre a betegségre lennének jellemzőek, fontos, hogy kizárjunk más, hasonló emésztőrendszeri betegségeket.
Három forgatókönyvet szoktak emlegetni a Koreai-félsziget jövőjével és az észak-koreai probléma megoldásával kapcsolatban - mondták szakértők az M1 aktuális csatornán vasárnap. Csoma Mózes egyetemi docens, ELTE Koreai Tanszék vezetője...
Kisebb sokkot kapott a Woodhall Spa-i önkéntes tűzoltóság, mikor főnökük a Whatsappon csoportos üzenetben küldött nekik egy képet. Azóta már azt is tudják, hogy főnökük pénisze mekkora.