2017. augusztus 15. kedd

aug. 15
16:03
Árbevétel- és profitnövekedésre számítanak a magyar kkv-k (ProfitLine)
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsítenek a következő egy évben, ami 3 százalékpontos ugrás az év eleji várakozásokhoz képest, és egyben az elmúlt tizenegy év legjobb várakozása, a profitvárakozások pedig az év eleji 3,5 százalékról 5,1 százalékra nőttek - derül ki a K&H kkv-bi
aug. 15
16:03
Angol foci: Szégyen, amit Diego Costa művel (Agroinform)
A Chelsea megbüntette, mert nem tért vissza a csapathoz. Igaz, így is csak edzeni tudna, hiszen Conténak nem kell.
aug. 15
16:09
Újabb bukta a szlovák kormányválságban (Infostart)
Ma 19 órakor kellett volna találkozniuk a szlovák kormánypártok vezetőinek, hogy megoldják a koalíciós válságot, amely múlt héten hétfőn robbant ki, miután Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője felmondta a koalíciós szerződést. Az SNS elnöke azonban ma SMS-ben értesítette partnereit, hogy nem vesz részt a Koalíciós Tanács ülésén.
aug. 15
16:12
Pénz és szerencse kell a diákoknak, ha lakni akarnak valahol (HírTV)
Az egyetemistáknál megkezdődött az albérlet- vagy a kollégiumvadászat.
aug. 15
16:12
Fagyasztott hús felolvasztása gyorsan - 4 trükk + 1 videó (Femcafe)
Veled is előfordult már, hogy gyorsan össze akartál ütni egy vacsorát, hús is volt otthon, de azért dobtad az ötletet, mert nem bírtad kivárni, míg kiolvad? Többé nem lesz ilyen problémád!
aug. 15
16:15
Igyekezzen: gyorsan kell bejelenteni a KGFB-kárt (Blikk)
Összetörték az autóm négy hete, s kiderült, hogy a károkozó ezt nem jelezte a biztosítójának. Bejelenthetem én? Nem fizet a biztosító, ha kicsúsztam a határidőből? K. Károly, Mezőkövesd
aug. 15
16:15
Felgyújtotta ismerősét egy mezőcsáti férfi (Alternatív Energia)
Egy övvel ütötte a sértett megégett hátát.
aug. 15
16:15
Ismét megjelent a szúnyogcsípés által terjedő vírus Szerbiában (ATV)
Ismét megjelent a nyugat-nílusi láz Szerbiában, eddig három esetet jegyeztek fel - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.
aug. 15
16:17
Meghalt egy motoros az 57-es úton (Alternatív Energia)
Kisteherautóval ütközött a birjáni elágazónál.
aug. 15
16:18
Az NBI legszegényebb csapatánál is egymillió az átlagfizetés (Menedzsment Fórum)
Lenézték és lesajnálták a Balmazújvárost a máshol kispadozó, de irreális pénzeket kereső játékosok - mondta Tiba István a csakfoci.hu-nak adott interjújában.
aug. 15
16:18
Közösen a vörösök ellen (autopro)
Még mindig elszántan és lelkesen kutatja a XX. századi lengyel–magyar kapcsolatokat Varga Endre László Zalaegerszegen élő nyugdíjas történész, akinek munkásságát nemrég a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, a külföldi polgároknak járó második legnagyobb kitüntetéssel honorálta Andrzej Duda lengyel elnök. Rendszeresen hívják lengyelors
aug. 15
16:19
A pártok kampánytámogatásáról sem lesz népszavazás (Alternatív Energia)
Az alaptörvény kizárja az országos népszavazás lehetőségét a választásokról szóló törvények tartalmáról.
aug. 15
16:27
Álhírekkel heccelik a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (Infostart)
Az elmúlt hetekben a közösségi oldalakon megjelent „hírekre” reagálva, azok valóságtartamát ellenőrizetlenül megjelentető írásokkal szemben nem lehet közönyös a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint ahogy egyetlen feljelentéssel és bejelentéssel szemben sem.
aug. 15
16:27
Dzsudzsák gigászi balosa még mindig az igazi - videó! (Sport365)
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának rúgótechnikája az évek során semmit sem változott. Dzsudzsák Balázs most arab csapata, az al-Vahda edzésén mutatta meg a többieknek, milyen is az a balos.
aug. 15
16:30
Ilyen drágulást még a svédek is rég láttak (Privátbankár)
Júliusban több mint ötéves csúcsra emelkedett a svédországi infláció - derül ki a svéd statisztikai hivatal keddi közléséből.
aug. 15
16:30
Nem csak a pizzához értenek: öt stíluslecke az olasz nőktől (Femcafe)
Talán még a francia divatdiktátorokat is lekörözik.
aug. 15
16:33
MNB: júniusban megindultak az uniós átutalások (ProfitLine)
A folyó fizetési mérleg többlete és az Európai Uniótól bezúduló tőketámogatások eredményeként jelentősen javult az ország külső pénzügyi pozíciója júniusban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent havi fizetési mérlegadatokból.
aug. 15
16:42
Meghalt a bajnok kerékpáros (HírTV)
Váratlanul elhunyt az olimpiai és világbajnok ausztrál pályakerékpáros, Stephen Wooldridge.
aug. 15
16:45
Ennyibe kerül a beiskolázás - mutatjuk a családok költését (Infostart)
A Kutatópont 2000 fős, reprezentatív kutatása szerint a családok 5-10 százalékának jelent nagy erőfeszítést, hogy megteremtse a gyermek számára a beiskolázáshoz szükséges feltételeket. Ezek a családok van hogy hitelt vesznek fel, vagy az ételen, rezsi befizetésen igyekeznek spórolni.
aug. 15
16:45
Jelentős profitnövekedésre számítanak a kkv-k (Adózóna)
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsítenek a következő egy évben, ami 3 százalékpontos ugrás az év eleji várakozásokhoz képest, és egyben az elmúlt tizenegy év legjobb eredménye. A profitvárakozások az év eleji 3,5 százalékról 5,1 százalékra nőttek – derül ki a K&H kkv-bizalmi index kedden közzétett legfrissebb adataiból.
aug. 15
16:48
Meghúzta a nadrágszíjat az állami óriás (Privátbankár)
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) 2,2 milliárd forintot takarított meg tavaly és idén hatékonyságnövelő programjának köszönhetően - közölte a társaság.
aug. 15
16:48
Végre! Egy fotón Som-Balogh Edina két gyönyörű gyermeke (Blikk)
A ritka fotók egyike.
aug. 15
16:48
"Marhaság" a Big Ben elhallgattatása (Alternatív Energia)
"Még a bombázás idején is volt harangszó. Kell, hogy legyen megoldás."
aug. 15
16:50
Kegyetlenül őszinte szavak. Doszpot Péter felesége a párcseréről vallott (Blikk)
Eleinte csipkelődésnek indult, de...
aug. 15
16:51
Váratlan fordulat: csődöt jelentett a német légitársaság (Blikk)
Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.
aug. 15
16:51
Világbajnoki bronzéremmel tért vissza az úszásba Szepesi (Blikk)
Visszavonulása óta először állt rajthoz úszóversenyen Szepesi Nikolett (29), aki korábban azzal került rivaldafénybe, hogy nyíltan és kendőzetlenül számolt be szexuális kapcsolatairól, köztük az élsportolókkal folytatott intim együttléteiről. Két botránykönyvet is kiadott, ezekben részletesen írt arról, kivel és hogyan bújt ágyba.
aug. 15
16:53
Nagyszerű híreket kapott a horrorsérülést szenvedő Miklós Edit - fotó (Blikk)
Remek híreket kapott orvosától a januárban brutális térdsérülést szenvedő alpesi síző, Miklós Edit.
aug. 15
16:54
Fagyállós kutyagyilkosság - Több százezer forint a nyomravezetőnek! (Kripto Akadémia)
A nyolcéves mentett kutyát fagyállóban főzött rizzsel és virslivel mérgezték meg Kistarcsán.
aug. 15
16:54
Megfizethető villanyautóként térhet vissza a Felicia (Autónavigátor)
Elég komoly villanyautó-palettát valósítana meg a Skoda. Miniautó, megfizethető kompakt, kupé-SUV és sportkupé. Hát mi lelte a cseheket?
aug. 15
16:57
Az intim szőrtelenítéstől jobb lehet a szex (Infostart)
Rengeteg téves elképzelés él az emberek fejében a szeméremszőrzetről. Sokan tudnak rosszul egészen alapvető dolgokat. A HáziPatika.com összeállítása ezzel a témával foglalkozik.
aug. 15
16:57
Még mindig 30 ezer lemgyel háztartás van áram nélkül (Gondola)
Az összesen hat emberéletet követelő, mintegy háromezer épületet megrongáló, 38 ezer hektár erdőt letaroló hétvégi viharok után kedden még 30 ezer háztartás volt áram nélkül Lengyelországban
aug. 15
16:57
Sportfogadás: 574-es szorzóval kaszáltak közel 1 milliót a Tippmixen (Agroinform)
A fővárosi fogadók hatos kötésével fosztotta ki a bukikat, 1500 forintból nyert hatalmas összeget.
aug. 15
16:57
Ezt a luxusvillát képtelen eladni Friderikusz Sándor + képek (Pénzcentrum)
Friderikusz Sándor jó ideje árulja villáját, de úgy néz ki, képtelen eladni. Erről árulkodik legalábbis, hogy még mindig él a hirdetés, ráadásul stratégiát is váltott. Már nem horribilis árért próbál új gazdát találni pompás...
aug. 15
17:00
Ezrek oltják a több száz tűzfészket (HírTV)
Kilencven helyen lángol a bozót.
aug. 15
17:03
Ennyi bort termel Magyarország (ProfitLine)
egyszer fejtett bor, millió liter
aug. 15
17:03
Vihar: még mindig 30 ezer háztartás van áram nélkül Lengyelországban (ATV)
Az összesen hat emberéletet követelő, mintegy háromezer épületet megrongáló, 38 ezer hektár erdőt letaroló hétvégi viharok után kedden még 30 ezer háztartás volt áram nélkül Lengyelországban.
aug. 15
17:03
Buffon, Messi és Ronaldo maradt versenyben az év játékosa címért (ATV)
Gianluigi Buffon, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz az Év játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), a győztest jövő csütörtökön Monacóban hirdetik ki a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása alkalmával.
aug. 15
17:03
Romániában már készültek a stadionátadóra, de a végén kiderült, hogy nem ér össze a lelátó két oldala (444.hu)
Rejtély, hogy került oda a 30 centis szintkülönbség.
aug. 15
17:06
Ütött a magyar cégek utolsó órája? Nem akármibe fog, aki ma vállalkozni akar (Privátbankár)
Szép dolog belefogni egy vállalkozásba, netán céget alapítani, csakhogy a statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési képességei, az 5 éves kort a cégek 73 százaléka, míg a 10 éves kort már csak 51 százalékuk éli meg. De mégis mi a baj a kisebb cégekkel?
aug. 15
17:09
Két vizes VB árából meg lehetne oldani a magyarországi munkaerőhiányt? (Portfolio)
A vállalatok egy új munkavállalóra átlagosan 2,2 millió forintot igényelnének munkahelyteremtési támogatásként, így ha két vizes VB rendezési árát inkább nekik adná a gazdaságpolitika, akkor a cégek munkaerőhiányát jelentősen...
aug. 15
17:09
Új-Zéland: hatalmas hóvihar temette be a síterepeket (Síelők)
Hatalmas havazás miatt kellett ideiglenesen számos síterepnek bezárnia Új-Zéland déli részén. A Canterbury régióban található síterepeken hétvégén kezdődött meg a havazás és csak tegnap vonultak el az utolsó hófelhők. Azért ott hagytak 80-120 cm friss havat és kiásásra váró sílifteket ...
aug. 15
17:09
A legcsóróbb NBI-es csapatnál is milliós fizetések vannak (444.hu)
Így működik a magyar foci: az újonc Balmazújvárost lényegében az MLSZ tartja el, a hiányzó részbe beszáll az önkormányzat.
aug. 15
17:15
Csődöt jelentett az Air Berlin (Gondola)
Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot
aug. 15
17:17
Véres harc Calais-ban: megbúvó migránst rángattak ki (Gondola)
Nem akart kiszállni egy teherautóra mögött vontatott sportkocsiból egy kabátja alatt bujdosó migráns, ezért a vezető erőszakkal tépte ki a járműből
aug. 15
17:18
Hó a Balatonnál - mit hoz még nekünk ez a nyár? (Infostart)
Különleges jelenséget fotóztak a Balaton fölött. A sivatagi homokra kicsapódó nedvesség hó formájában hullik ki a felhőből. A csapadék a talaj fölött elpárolog, de azért mégis: nyáron "havazás" a Balatonnál...
aug. 15
17:19
A belbiztonságot fenyegeti az NGO-k tevékenysége (Gondola)
A belbiztonságot fenyegeti azon nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenysége, amelyek sokszor az embercsempész hálózatokkal együttműködve segítik a migrációt - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden a közmédiának
aug. 15
17:21
Nem lesz népszavazás a pártok kampánytámogatásáról (Alternatív Energia)
aug. 15
17:21
Nem lesz népszavazás a kampánypénzekről (ATV)
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden a Civil Mozgalom Egyesület népszavazási kezdeményezését, amely megtiltotta volna a pártok állami támogatását a választási kampányban.
aug. 15
17:21
Gyurcsány a nyerő (Gondola)
Már jó előre beárazza egymás felelősségét a várható ellenzéki kudarcért az úgynevezett baloldali térfél két erős szereplője, Botka László és Gyurcsány Ferenc.
aug. 15
17:23
Kigyulladt egy autó az M6-oson (Alternatív Energia)

Keresés