Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében - jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az Egyesült Államok cse
Méltatlanul merült feledésbe Dóczy Berde Amál (1886–1976) festőművész és húga, Berde Mária (1889–1949) író, költő életműve, pedig az 1880-as években született Berde lányok az erdélyi női irodalom és női festészet úttörői, jelentős alakjai voltak.
A Magyar Közlönyben megjelent, hogy a következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére - írja az MTI.
Hetedik alkalommal rendezik meg a World Snow Day-t 2018. január 21-én. A világméretű rendezvényhez előreláthatólag idén is csatlakozik Eplény síterepe.
Három kontinensen foglalkoztatnak klubcsapatok magyar labdarúgókat. Összeállításunkban azokra összpontosítunk, akik szóba kerülhetnek a válogatott keretének kialakításakor.
Labdarúgóért még sosem fizettek annyit, mint Neymarért, aki összességében csaknem 500 millió eurójába kerül a PSG-nek. A klub katari tulajdonosa ugyanakkor nyugodt, szerinte meg fog térülni a befektetés. A brazil támadó már el is kezdte a „pénzcsinálást”: egy nap alatt egymillió eurónyi mezt adtak el a nevével.
Gondolná? Idén már 10. éve tájékoztatjuk olvasóinkat nap mint nap a legfrissebb jogszabályváltozásokról és segítjük cikkeinkkel és kérdés-válasz szolgáltatásunkkal a jogszabályok értelmezésében. Köszönjük a sok elismerő szót, amelyet kapunk a szolgáltatásunk minőségével, megbízhatóságával kapcsolatban. Ünnepi akciónkban a szokottnál is több meglepetés várja olvasóinkat. Ha most rendeli meg…
- Hovatovább senki sincs biztonságban az adathalászoktól, a i Közlekedési Központ (BKK) és a bankok ügyfelei után - ha más módon is - immár a véradók személyes adataihoz is megpróbáltak hozzáférni illetéktelenek - írja a keddi Magyar Idők.
A gyógy- és fűszernövényekhez kapcsolódó ismeretterjesztő és kézműves foglalkozásokkal, kóstolókkal, vásári forgataggal és orgonahangversennyel várják az érdeklődőket a kedden kezdődő Pannonhalmi Gyógynövényhét nevű rendezvényen, amely augusztus 20-ig tart - tájékoztatta a szervező Pannonhalmi Főapátság az MTI-t.
Egy friss Eurostat felmérésből az derült ki, hogy a haza vállalatok mindössze kilenc százaléka használ felhőalapú szolgáltatást - írja a Világgazdaság.
Sztrájkot hirdetett a MÁV-START-nál a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz) elnöke, szerinte ugyanis az Utasellátó központ vezetője csoportos létszámleépítésre készül. A VDSzSz alelnöke az atv.hu-nak elmondta: bíznak a békés megállapodásban, annak hiányában ugyanakkor sztrájkmegbízást bocsátanak ki.
Korántsem csak a családi otthonteremtési kedvezmény milliói használhatók fel lakáscélra, bár kétségkívül ez a támogatás jelenti a legnagyobb összegű állami segítséget. A lehetőségek tárháza ugyanakkor igencsak széles, a vissza nem térítendő támogatások mellett a megtakarításhoz járó állami kiegészítéseket vagy a támogatott kamatú hiteleket is igény
A magyar kormány olyan megállapodásra készül New York állammal, amelyben kifejezetten előzékeny és engedékeny a korábban elüldözni kívánt egyetemmel - tudta meg a hvg.hu. A portál emlékeztet arra, hogy a magyar külügy lemondott arról...
Kishitű magatartás nyolc hónappal a választás előtt az összefogás ügyével foglalkozni – ezt Fekete-Győr András mondta az Egyenes Beszédben. Hozzátette: senkivel sem fognak össze, mindenhol egyéni jelöltet állítanak, és saját miniszterelnök jelöltjük is lesz.
A bértárgyalások folytatására szólítja fel a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Tescót, mert a vállalat eddig még nem reagált a Tescónál működő két szakszervezet, a KASZ és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) követeléseire, amelyeket az érdekképviseletek a július 8-án Budapesten a Fogarasi úti Tesco áruház előtt
Kevesebb mint három hét van a tanévkezdésig, a tankönyvek egy részét már kiszállították az iskolákba, azt ígérik: augusztus végéig minden szükséges kötet megérkezik az intézményekbe. Több változás is lesz: bővül az ingyenes tankönyvre jogosultak köre és szigorúbban ellenőrzik az iskolai büfék szabályozását, a honvédelmi nevelésre vonatkozó elképzel
Donald Trump amerikai elnök jegyzéket írt alá hétfőn a szabadalmi jogot érintő kínai gyakorlat kivizsgálásáról. Peking azonnal reagált: meg fogja védeni az érdekeit. Trump lépett Az elnök által aláírt memorandum célja, hogy...
Kleinheisler László, Korhut Mihály és Szalai Ádám csapata is küzd a héten a labdarúgó Bajnokok Ligájában selejtezőjének utolsó fordulójában a csoportkörbe jutásért.