A Palesztin Hatóság szabadon engedte a múlt héten letartóztatott öt újságírót, akik közül négyen a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászhoz közeli médiának dolgoztak - jelentette a Háárec című izraeli újság kedden
Tegnap Wolf László, az OTP igazgatóságának tagja lehívta részvényopcióját, majd részvényeket értékesített. Kedvezményes részvényvásárlási program keretében biztosított részvényeket hívott le Wolf László az OTP igazgatóságának...
A vártnál kisebb lett a második negyedévi német GDP-növekedés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott előzetes adatai szerint.
Komoly pénzbüntetésre számíthatnak azok a szerbiai szülők, akik nem engedélyezik, hogy gyermekeik oltást kapjanak, a tavaly életbe lépett törvény értelmében eddig több mint kétszáz eljárást indítottak, és már kiszabták az első büntetéseket is - számolt be róla a szerb sajtó.
Eltérő adószabályok vonatkoznak a hosszú távú és a rövid távú lakáskiadásra - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán. Míg a rövid távon...
Hétvégén volt a szokásos augusztusi meteoreső csúcspontja, amit idén szerencsére zavartalanul lehetett élvezni, a tiszta ég miatt, persze inkább csak a varosokon kívül. Kedden sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. Hogy meddig marad felhőtlen az idő, azt elmondja önöknek Gaál Noémi.
Átmeneti időre szóló vámuniót javasol az Európai Bizottságnak a brit kormány az Egyesült Királyság európai uniós tagságának 2019-ben várható megszűnése utáni időszakra.
Óva intette az Európai Unió kedden Észak-Koreát az újabb provokációktól, amelyek Brüsszel szerint csak tovább fokoznák a feszültséget a térségben és a világban.
Elon Musk, a Tesla vezére nagy játékos, egyetlen mondatával azonnal komoly piacot csinált cége bóvli kötvényeinek és elérte, hogy több elemzőház is megemelje a Tesla-papírok célárát. Musk nagy játékos Elon Musk nagy játékos...
Óriási öngól volt a lengyel kormány számára a három bírósági törvény ebben a formában, mivel a jogszabályok megvétózása megoszthatja a kormányzó koalíciót - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitrovits Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
Diverzánsakciókra készülő ukrán ügynököt fogott el a Krím félszigeten az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte a testület közkapcsolatokért felelős központja kedden Moszkvában
A felső-középkategóriás szedánok minden generációváltásnál egy új szintre emelkednek, amire az immár több változatban is kipróbált 5-ös BMW is kiváló példa (520d, 530d, 530i). A csúcsváltozat azonban még hátra van: az M5-ről még augusztusban lerántják a leplet a bajorok, de előtte azért nem maradhatnak el a jól megszokott ízelítők sem. Az álcázott példányról készült fotók után ezúttal egy videót…
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a helyzet kiélezésében lehet érdekelt az Európai Bizottság a magyar felsőoktatási és a civil törvény módosítása körül zajló vitában
Gyakran a kitúrás okozza a fluktuációt. A gyakori munkahelyváltás indokaként előkerül, hogy „kiutálták őt a beilleszkedése alatt a régiek”. A munkaerő elvándorlását nem lehet megállítani egy stratégia nélküli, gyorsan végrehajtott kiválasztási, beillesztési folyamattal - Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelő szakértő és Tóth Nikolett junior HR tanácsadó leírja az okokat és rámutat, milyen…
A magyaroknak alig több mint harmada vonulna teljesen vissza a nyugdíjkorhatár elérése után, ám a lehetőségek jóval szűkösebbek az elképzelésekhez képest: a megromlott egészségi állapot és a munkanélküliség gyakran meggátolja az időskori aktivitást. Az időben elkezdett takarékoskodás, és a megfelelő stratégia ugyanakkor hozzásegíthet az időskori anyagi biztonság eléréséhez - írja az AEGON…