Az államalapítás ünnepén országszerte több mint százötven olyan tűzijátékot terveznek, amelynek megtartása engedélyhez kötött - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délután az MTI-vel.
Hat évvel ezelőtt elváltam a férjemtől. Akkoriban úgy éreztem, még annyi minden van előttem, élni akartam, utazni, ismerkedni, és ebben akadályozott ez a házasság.
Hétfőn tartja ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülését az Országgyűlés, amely a kormánypárti nyilatkozatok alapján a fideszes és KDNP-s képviselők távolmaradása miatt várhatóan nem lesz határozatképes
Az Iszlám Állam több 2500 harcosa tartózkodik Rakkában, a dzsihadista szervezet szíriai főhadiszállásának tartott városban - nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján Ryan Dillon amerikai ezredes, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője, utalva arra, hogy ez jóval több, mint korábban feltételezték
Információink szerint a Sopront 2009-ben az Euroliga négyes döntőjébe vezető szakember, Székely Norbert lesz a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. Székely 2007-ben ideiglenesen, majd 2009-től 2011-ig dolgozott ebben a tisztségben.
Az egészséges embernek sok célja van, a betegnek csak egy: egészségesnek lenni – mondják, sokan mégis csak akkor kapnak észbe, ha itt a baj. Szeptember 30-án és október 1-jén első alkalommal rendezik meg a Hungexpón az Egészség-kiállítást, ahol nem csak a magánegészségügy szereplőivel ismerkedhet meg a közönség, hanem izgalmas előadókkal találkozha