2017. augusztus 17. csütörtök

aug. 17
7:27
Kiadták a veszélyjelzést a hőség miatt (Háziállat)
Meglepő módon most nem a keleti megyékben élőket perzseli a kánikula. A Kiderül veszélyjelzéséből megtudtuk: A napi középhőmérséklet csütörtökön elsősorban a Dunántúlon 25 fok körül alakulhat, 8 megyére elsőfokú veszélyjelzést adtak ki a várható hőség miatt. Akár 34 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála. Csütörtök délután néhol (legjobb eséllyel
aug. 17
7:27
Dél-koreai elnök: nem lesz háború a félszigeten (ATV)
Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön elutasította a háború lehetőségét a Koreai-félszigeten, mondván, az Egyesült Államok beleegyezett, hogy Szöul hozzájárulása nélkül nem indít katonai akciót Észak-Korea ellen.
aug. 17
7:30
30 ezer forintot spórolnak a fiatalok az ingyenes nyelvvizsgával (HR Portál)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint az első nyelvvizsga megszerzésének állami támogatása jövőre átlagosan 34 500 forintos megtakarítást jelent a fiataloknak és családjuknak - írja az MTI.
aug. 17
7:30
A csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
A Videoton az EL-ben, a Ferencváros az NB I-ben bizonyíthat.
aug. 17
7:33
Készítsünk pikáns sárgarépa-krémlevest (Blikk)
Finom és különleges krémlevest készíthetünk, ha gyömbérrel fűszerezzük az ételt.
aug. 17
7:33
Baleset az autópályán: leállósávon halad a forgalom Budapest felé (Blikk)
Lajosmizse - Csak a leállósávon halad a forgalom Lajosmizse térségében - hívja fel az autósok figyelmét a rendőrség.
aug. 17
7:33
Állatokat loptak egy venezuelai állatkertből, hogy megegyék őket (Blikk)
A venezuelai hatóságok nyomozást indítottak, miután tolvajok állatokat loptak a nyugati fekvésű Zulia állam állatkertjéből, hogy megegyék őket - közölte szerdán a dél-amerikai állam rendőrségének egyik tisztségviselője.
aug. 17
7:35
Összefogtak: tovább küzdenek a diósjenőiek Oszter Sándor tava ellen (Blikk)
Diósjenő lakói petíciót indítottak Oszter Sándor épülő tavai ellen, amelyeket a villája szomszédságába ásat.
aug. 17
7:36
Rengeteg embert tesznek lapátra az FHB-nál (Privátbankár)
Bejelentették a csoportos létszámleépítést.
aug. 17
7:36
Hőségriadó: Budapestre és több megyére ismét figyelmeztetést adtak ki (Blikk)
A tartós hőség veszélye miatt a fővárosra és nyolc megyére ismét figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre.
aug. 17
7:36
Augusztus 20. után is tart a szezon a Balatonnál (AQUA)
Az éttermek és a strandbüfék egy része ugyan már nem nyit ki a jövő hét elején, ugyanakkor nem lesz olyan üdülőhely a Balatonnál, ahol augusztus végén és a kora őszi hónapokban ne találnának vendéglátást az érkezők – ígérik a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének balatoni vezetői.
aug. 17
7:36
Elképesztő a háziorvos hiány (HírTV)
Az „1001 orvos hálapénz nélkül” csoport egyik tagja megmutatta azokat a magyar településeket, ahol tartósan betöltetlenháziorvosi praxisok vannak.
aug. 17
7:42
Trump nem bírta a támadásokat – inkább egy meghökkentőt lépett (Privátbankár)
Az amerikai elnök feloszlatta az őt kritizálókból álló testületeket.
aug. 17
7:45
Mennyi kávét igyunk egy nap? (WebBeteg)
Kutatások bizonyítják, hogy a koffein csökkenti a depressziót és a béldaganatok kialakulásának kockázatát, növeli a sportteljesítményt, ugyanakkor igaz az is, hogy felelőtlenül fogyasztva növeli a stresszt, a csontritkulás és a szívproblémák esélyét, olyannyira, hogy még hirtelen szívmegálláshoz is vezethet. De akkor mennyi is az annyi, mennyit igy
aug. 17
7:45
Súlyos élelmiszerhiány tombol az összeomlás szélén álló országban, egy állatkertbe is betörtek (Portfolio)
A venezuelai hatóságok nyomozást indítottak, miután tolvajok állatokat loptak a nyugati fekvésű Zulia állam állatkertjéből, hogy megegyék őket - közölte szerdán a dél-amerikai állam rendőrségének egyik tisztségviselője. A Reuters...
aug. 17
7:51
Mi lesz ebből? Tüntetésre készül az ellenzék augusztus 20-án (Blikk)
- Tüntetésre készül az ellenzék: a civilek függetlenségéért és a sajtó szabadságáért szervez tüntetést augusztus 20-ra az Együtt.
aug. 17
7:51
Már megint! - Figyelmeztetés a "tartós hőség" miatt (Alternatív Energia)
A fővárosra és nyolc megyére érvényes a riasztás.
aug. 17
7:53
Vonatkésésések a reggeli csúcsban az elővárosi vonalakon (Alternatív Energia)
Akár egy órás idegtépő várakozásra is készülni kell.
aug. 17
7:54
Itt tartják a magyarok a pénzüket – és azt is tudni, mennyit (Privátbankár)
Egyre népszerűbb a tartós befektetési száma.
aug. 17
7:54
Vegyes mozgás a forint piacán (Kripto Akadémia)
A svájci frankkal szemben gyengült a magar fizetőeszköz.
aug. 17
7:57
Változások lesznek a mentőknél (Infostart)
Jövőre az előirányzott ágazati béremelésen felül 10 százalékos plusz béremelést kapnak az Országos Mentőszolgálat munkatársai – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet főigazgatója, Csató Gábor.
aug. 17
8:03
50 éves mélyponton a fiatal amerikaiak munkanélküliségi rátája (HR Portál)
Az Egyesült Államokban a 16-24 év közötti korosztály munkanélküliségi rátája 9,6 százalékra csökkent júliusban az egy évvel korábbi 11,5 százalékról, ez a legkedvezőbb adat 1969 nyara óta - írja az MTI.
aug. 17
8:03
Spanyol Szuperkupa: lazán múlta felül a Barcát a Real (Sport365)
Fölöttébb magabiztosan hódították el a trófeát a fővárosiak.
aug. 17
8:03
Nem kell adóznia Schmidt Mária cégének (444.hu)
Csak a nyereséget kell hazavinnie. Felkészül: Mészáros Lőrinc.
aug. 17
8:05
Önvezető autót fejlesztenének legszívesebben mérnökeink (HR Portál)
Rendkívül ambíciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol tudják számára a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat ajánlani. Ami a munkaerőpiacot illeti, a szakmában tapasztalható innovációs folyamatoknak köszönhetően egyre erősebb pozícióban vannak a villamos- és IT-mérnökök, akikért a legjobb cégek…
aug. 17
8:05
Így verte meg a Real a Barcát a Szuperkupa visszavágóján – videó (Sport365)
Hatalmas bombagólt is láthatott a publikum, a két meccsen ötöt rámoltak be a madridiak.
aug. 17
8:06
Hiába győzte le a gyilkos kórt, újabb egészségügyi problémáktól retteg Bangó Margit (Blikk)
Hiába győzte le Bangó Margit a gyilkos kórt, még mindig tart attól, hogy újból rákos lehet.
aug. 17
8:07
BL: Kleinheislerék reménytelenek, Korhuték reménykedők (Sport365)
Felemásra sikeredett a tegnap a magyaroknak a Bajnokok Ligájában.
aug. 17
8:08
Magángéppel vitte nyaralni milliárdos szerelme Sarka Katát (Blikk)
Elképesztő luxusnyaraláson vett részt Sarka Kata és családja. A milliárdos szerelme vitte őket a tengerentúlra egy magángéppel.
aug. 17
8:09
Gőzerővel készülnek a döntős lányok a Miss Balaton fináléra (Blikk)
Még néhány nap és kiderül, kinek a fejére kerül idén a Miss Balaton korona. A szombat esti finálét megelőzően a 12 gyönyörű döntős lány jelenleg is a balatonfüredi táborban készül a megmérettetésre, hogy augusztus 19-én a legjobb formájukat mutathassák a zsűri előtt. A koreográfiák begyakorlása és az edzések mellett, a tanácsadók és trénerek is igy
aug. 17
8:12
DK: Milliárdok kerülnek a háttérben Orbánék kasszájába (HírTV)
A párt alelnöke szerint a miniszterelnök családjának cégei csak alvállalkozóként jelennek meg bizonyos közbeszerzéseknél.
aug. 17
8:18
Visszatér Budapestre egy legendás cég (Infostart)
Jövő májustól ismét lesz közvetlen járat a ferihegyi repülőtérről az Egyesült Államok keleti partjára. Az American Airlines indít napi járatot Budapest és Philadelphia között.
aug. 17
8:18
Nagy dobásra készül az Apple – eddig ilyet még nem csináltak (Privátbankár)
Vetélytársat kaphat a Netflix, az Amazon és az HBO műsorgyártásban.
aug. 17
8:24
Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyaralásáról (Privátbankár)
Fiával és lányával ment vacsorázni a miniszterelnök.
aug. 17
8:27
Tüntetés lesz augusztus 20-án (Infostart)
Tüntetésre készül az ellenzék: a civilek függetlenségéért és a sajtó szabadságáért szervez tüntetést augusztus 20-ra az Együtt.
aug. 17
8:27
Merre tovább, OTP? (Portfolio)
Tegnap újabb Trump-botrány volt Amerikában, ami negatív hatással volt az amerikai részvényindexek értékére, azonban még így is közel 0,2 százalékot emelkedtek. Ma hajnalban Ázsiában vegyesen alakult a főbb részvényindexek értéke...
aug. 17
8:30
Azért lophattak állatokat az állatkertből, hogy megegyék őket (USAracing)
A venezuelai hatóságok nyomozást indítottak, miután tolvajok állatokat loptak a nyugati fekvésű Zulia állam állatkertjéből, hogy megegyék őket – közölte szerdán a dél-amerikai állam rendőrségének egyik tisztségviselője.
aug. 17
8:30
Orbán gyülekezete a legfontosabb (HírTV)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás lett Orbán Viktor svábhegyi gyülekezetének építkezése.
aug. 17
8:33
Bannon szerint a rasszista tüntetők vesztes bohócok (444.hu)
Az elnöki főtanácsadó váratlan interjút adott egy liberális lapnak, amiben elmondta, hogy semmi nem fontosabb a Kína elleni kereskedelmi háborúnál.
aug. 17
8:36
Szucsánszki Zita nagyon fontos bejelentést tett (Sport365)
A Ferencváros július végén jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szintén válogatott Szöllősi-Zácsik Szandrával, aki Budaörsre szerződött.
aug. 17
8:39
Ismét megszólalt! A világtól visszavonulva harcol súlyos betegségével Benkő László (Blikk)
Néha még saját fia sem éri el.
aug. 17
8:39
Csoportos létszámcsökkentés lesz az FHB-nál (Adózóna)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél és a vele szoros kapcsolatban álló FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél csoportos létszámcsökkentés végrehajtását tervezik, erről augusztus 15-én döntöttek a hitelintézetek igazgatóságai – tette közzé a jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
aug. 17
8:42
Adómentességet kap Schmidt Mária cége (Menedzsment Fórum)
Cserébe csak mindig ki kell majd vennie belőle a nyereség nagy részét.
aug. 17
8:42
Segítene a devizahiteleseken a Jobbik (HírTV)
A felvételkori árfolyamon forintosítaná a devizahiteleket, a különbözetet pedig visszautalná az érintetteknek a Jobbik – mondta Z. Kárpát Dániel a Reggeli járat című műsorunkban.
aug. 17
8:42
Sétálj velünk egyet, Philadelphia utcáin (Femcafe)
Tegnap adtunk hírt arról, hogy hétfőtől már foglalhatsz jegyet a Budapest-Philadelphia járatokra, úgyhogy íme egy kis kedvcsináló, miért is repülj oda.
aug. 17
8:44
Stílusnosztalgia: ilyen volt Palvin Barbi modellkarrierje kezdetén (Femcafe)
Akkor és most fotók a gyönyörű magyar modellről.
aug. 17
8:45
Megszólaltak a termelők: megdöbbentő, milyen kenyerekkel etetnek minket (Infostart)
Gabonater­mesz­tő gazdák a meghatározó ga­bonakereskedő cégeket okolják azért, hogy az étkezési minőségű és a takarmánybúza felvásárlási árában mázsánként csupán 200 forint a különbség, ezért mind több gazda dönt úgy, hogy nem kínlódik az étkezésivel. Egyikük még tovább ment, kijelentetve: abszurdum, hogy takarmánybúzából és adalék­anyagokból sütne
aug. 17
8:45
Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) nyitáskor iránykeresésre, az OTP felminősítésének hatására a banki papír felül teljesítésére lehet számítani csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
aug. 17
8:45
Photoshoppolt horogkereszttel mutatta be a Jobbik múltját a szocialista képviselő (444.hu)
"Most töltöttem a netről," mondta Korózs Lajos, aztán felmutatott egy tumblr-posztot.
aug. 17
8:48
Puffadsz? Igyál még több vizet! Őrület, de működik (Blikk)
Így segít a víz lelapítani a hasat.

Keresés