Megszüntette az eljárást a bíróság az ellen a kanadai zenekar ellen, amelyet tavaly a Balaton Soundon vádoltak meg erőszakkal, mert három eszméletlen lányt találtak az öltözőjükben.
Hadműveletet kezdett szombat hajnalban a libanoni hadsereg a szíriai-libanoni határ északkeleti részét megszálló Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen, és ezzel egy időben a szíriai hadsereg és Hezbollah libanoni síita szervezet is támadást indított a dzsihadisták ellen a határ túloldalán, a nyugat-szíriai Kalamun hegységben – jelentette az al-Majadín libanoni tévécsatorna
Kádár János egy diktatúra első embere volt, 1956 után embereket végeztetett ki. Már életében legendák születtek arról, hogy milyen puritán, egyszerű és hogyan próbál a munkások fejével gondolkozni. De vajon tényleg puritán volt? A Heti napló riportja.
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyek
Összedőlt egy óriássátor péntek éjjel Ausztriában a viharos időjárás miatt, két ember meghalt, legalább 40-en megsérültek, közülük tízen súlyosan – jelentette az osztrák sajtó a helyi katasztrófavédelem tájékoztatására hivatkozva
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyek
Pénteken kihúzták a 33. het Eurojackpot, az európai szuperlottó nyerőszámait. Három magyarnak nagyon jól indult a hétvége. Két magyrnak lett 5+1-es találata, egynek pedig 5+0-ása az Eurojackpot tegnapi (33. heti) sorsolásán. Az...
Nagyon nehéz védekezni a gázolásos merényletek ellen - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A brit piacfelügyeleti szerv (FCA) arra kéri a befektetőket, fenntartásokkal kezeljék azokat az online hirdetett befektetési alapokat, amelyeket a "legjobb vétel"-ként aposztrofálnak a szolgáltatók - írja a Financial Times. Az FCA legfrissebb...
Újabb fontos emberét tette lapátra az amerikai elnök: megvált stratégiai főtanácsadójától, Steve Bannontól. A stratéga elbocsátása az eddigi legmagasabb szintű változtatás a Fehér Házban zajló személycserék sorában. Bannon szerint befellegzett az elnökségnek, közben az Egyesült Államokban azt latolgatják, hogy mi várható menesztése után.
Két - a hatóságok szerint egymással összefüggésben lévő - terrortámadást is elkövettek csütörtökön Spanyolországban. Az akcióknak akár komoly következménye lehet az európai turizmusra is.
Újabb fontos emberét tette lapátra az amerikai elnök: megvált stratégiai főtanácsadójától, Steve Bannontól. A stratéga elbocsátása az eddigi legmagasabb szintű változtatás a Fehér Házban zajló személycserék sorában. Bannon szerint befellegzett az elnökségnek, közben az Egyesült Államokban azt latolgatják, hogy mi várható menesztése után.
Ha nyaralni támad kedve, felpattan motorjára, és fittyet hányva a kilométerekre elindul úti célja felé Könnyű Attila (50), aki Németország és Svájc „meghódítása” után elhatározta: Monacóig meg sem áll 54 éves Simsonjával.
Az amerikai külügyminisztérium elítélte pénteken azt, hogy a Nicolás Maduro venezuelai elnök által nemrégiben létrehozott venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlés törvényalkotói hatáskörökkel ruházta fel önmagát
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Egy dolog gyorsnak lenni a szimulátoron, és egész más a valóságban. Ha viszont elég jó vagy, a Ford jóvoltából kipróbálhatod magad Spában, egy igazi Focus RS-sel.
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyek
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek
Az amerikai külügyminisztérium elítélte pénteken azt, hogy a Nicolás Maduro venezuelai elnök által nemrégiben létrehozott venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlés törvényalkotói hatáskörökkel ruházta fel önmagát.
Eddig csak röhögtek az emberek, hogy a Fidesz majdnem ott tart, ahol Szaniszló Ferenc tartott 2012-ben, de Kövér László legújabb interjúja konkrétan lehetne egy Világ-Panoráma epizód is.
3 európai országban történt terrortámadás az elmúlt 24 órában. A szakértő szerint még korai összehangolt támadássorozatról beszélni és egyazon terrorsejtről eredeztetni az összes történést
Az olasz bajnokságok 1898 óta íródó történetében a megszerezhető elsőségek hatvankilenc százalékát eddig a Juventus (33 bajnoki cím),az AC Milan (18) és az Inter (18) szerezte meg. Az ezredforduló évei óta, amikor 2000-ben a Lazio, 2001-ben az AS Roma varrhatta mezére a bajnoki jelvényt, a scudettót, csak a három nagy valamelyikét koronázták meg. A
Azért kellett leszállnia Szófiában a Budapestről Tel-Avivba tartó járatnak hétfőn, mert néhány utas berúgott és botrányt csinált, a pilóta pedig nem vállalta a felelősséget - tudta meg a Ripost. Az elmúlt öt évben 600 százalékkal nőtt az alkohol miatti incidensek száma a repülőgépeken.
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyek
A honvédtisztek esküjét követően légi és vízi parádé lesz a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán vasárnap délelőtt - mondta Sári Szabolcs alezredes, a MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.