2017. augusztus 19. szombat

aug. 19
13:06
Sebestyén Márta népdalénekes 60 éves (autopro)
Augusztus 19-én hatvanéves Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, aki fellépései során és felvételeivel szinte az egész világgal megismertette a magyar népdalt.
aug. 19
13:09
Pénz áll a házhoz a turizmusban (Adózóna)
A kormány stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése, azaz a külföldi turisták tartózkodási idejének meghosszabbítása és költésük növelése, ennek érdekében egyetért a 2030-ig tartó, 300 milliárd forintos Kisfaludy szállásfejlesztési konstrukcióval – derül ki a kormány Magyar Közlönyben pénteken közzétett határozatából.
aug. 19
13:09
„A legnagyobb baj, hogy elégedetlenek a pedagógusok” (HírTV)
A Nemzeti Pedagógus Kar is elutasítja a tanárok differenciált bérezését.
aug. 19
13:15
Óriási a forgalom: már négy kilométeres a torlódás az M1-es autópályán (Blikk)
A megnövekedett forgalom miatt mintegy négy kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál szombaton kora délután - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI-t.
aug. 19
13:15
Németországi késelés: két fiatalt vettek őrizetbe a hatóságok (Blikk)
Őrizetbe vett a rendőrség egy 14 és egy 16 éves szíriai fiatalt a németországi Wuppertalban péntek délután végrehajtott késelés gyanúja miatt, két másik elkövetőt pedig még keresnek - közölte a helyi rendőrség szóvivője szombaton.
aug. 19
13:18
Lesznek itt változások! Nagy meglepetéseket tartogat a jövő hét időjárása (Blikk)
Készülj fel rá!
aug. 19
13:18
Nadal is megszólalt a barcelonai terrortámadásról (Gondola)
Ahogy korábban megírtuk, a friss világelső két szettben kikapott a cincinnati ezres torna negyeddöntőjében az ausztrál Nick Kyrgios ellen
aug. 19
13:18
Garri Kaszparov időzavarban (Azenpenzem)
A Sinquefield-kupa utolsó etapját szombatra virradóra játszották az egyesült államokbeli Saint Louisban, ám már a finis előtt leszögezhettük, hogy a tizenkét év után ezen a tornán visszatért korábbi orosz világbajnok, Garri Kaszparov nem tudta visszaforgatni az idő kerekét: elmaradt a várakozástól a jócskán ötven százalék alatti eredménnyel.
aug. 19
13:18
Felminősítették Görögországot (vg.hu)
Felminősítette Görögország államadósságának besorolását a Fitch Ratings a piacok pénteki zárása után.
aug. 19
13:20
Esterházy János a haza iránti hűség példaképe (Gondola)
Esterházy János a szülőföld, a magyar kultúra, a keresztény hit melletti kitartás és a hazához való hűség példaképe - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Várhosszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka), ahol köszöntőt mondott a mártír gróf halálának 60
aug. 19
13:22
wuppertali késelés - Két embert őrizetbe vettek (Gondola)
Őrizetbe vett a rendőrség egy 14 és egy 16 éves szíriai fiatalt a németországi Wuppertalban péntek délután végrehajtott késelés gyanúja miatt, két másik elkövetőt pedig még keresnek - közölte a helyi rendőrség szóvivője szombaton
aug. 19
13:24
Kiengedhetik a kórházból Törőcsik Marit (Spa Trend Online)
A színésznő körül teljes a hírzárlat, így a kórház nem erősítette meg az információt.
aug. 19
13:26
Űrállomást avatnak a kétfarkúak Felcsúton (Spa Trend Online)
Kétnapos "ottalvós fesztivált tartanak" Orbán kedvenc falujában.
aug. 19
13:27
Kiderült, mikor érkezik Sándor Pál filmje (ATV)
Vándorszínészek című filmje bár csúszott, de a pénteki Egyenes Beszédben elárulta a dátumot, mikor is kerül a mozikba. Március 8-án, nőnapon – árulta el Sándor Pál, majd hozzátette: annyi film készült, hogy nehéz megtalálni azt, mikor nem süllyed el.
aug. 19
13:28
Tinédzserek késelhettek Németországban (Spa Trend Online)
Két másik elkövetőt még keresnek.
aug. 19
13:30
Czerván György: minél több nemzetközi lovasverseny rendezése a cél (AQUA)
A magyar lovassportok területén a legfőbb célkitűzés, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton, a Pest megyei Tápiószentmártonban.
aug. 19
13:33
7 zseniális tárolási tipp, hogy több hely legyen a pici hálószobában (Femcafe)
Ezekkel biztos nem fogsz szűkölködni.
aug. 19
13:36
Csak két csepp kell belőle a füledbe és javulhat a hallásod (Blikk)
Érdemes kipróbálni.
aug. 19
13:36
Wuppertali késelés - Két embert őrizetbe vettek (Gondola)
Őrizetbe vett a rendőrség egy 14 és egy 16 éves szíriai fiatalt a németországi Wuppertalban péntek délután végrehajtott késelés gyanúja miatt, két másik elkövetőt pedig még keresnek - közölte a helyi rendőrség szóvivője szombaton
aug. 19
13:36
Szomorú valóság, orvosi váróteremből posztolt a magyar műsorvezető (Ripost)
A közkedvelt tévés megdöbbentő fotót tett közzé a Facebook-oldalán.
aug. 19
13:36
Bűnös viszony, edzője lányával szexelt, nagyot bukott a sztár (Ripost)
Nem bírt magával a spanyol csatár, ráhajtott a főnök lányára. Az ilyen akciók pedig nem szoktak jól végződni.
aug. 19
13:38
50 év után először látja az édesanyát smink nélkül! Nézd meg, hogyan reagál (videó) (Blikk)
Döbbenetes átváltozás!
aug. 19
13:38
Tör előre az erőszakos szélsőbal az USA-ban (Gondola)
Erősödnek a szélsőbaloldali csoportok az Egyesült Államokban - írta pénteki helyzetértékelésében a The Daily Signal.
aug. 19
13:39
Hatalmas a torlódás az M1-esen Hegyeshalomnál (ATV)
A megnövekedett forgalom miatt mintegy négy kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál szombaton kora délután - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI-t.
aug. 19
13:39
Így válaszd ki a tökéletes cipőt a szettedhez nyáron (Player)
Mert bizony van pár kérdés. Mikor kell zokni és mikor nem? Ha kell zokni, akkor bokazokni vagy titokzokni? Vagy magas? Milyen anyagú legyen, hogy ne izzadj bele, milyen színű, hogy stílusos legyen? Cipőknél mire ügyelj anyagban és színben és fazonban? Minek-mihez kell passzolnia? Mikor lehet papucsot venni és mikor tilos? Flipflop vagy szandál? Ha
aug. 19
13:39
Ez a leghatásosabb motiváció a sportoláshoz (Glamour)
Fuss a Saucony lánycsapatával!
aug. 19
13:41
Biztos nem gondolta ez a lány, hogy ekkora sikere lesz, amikor elkezdett kötni (Glamour)
Ez a lány Kendall Jennernek is kötöget
aug. 19
13:45
Elképesztően sok amerikai vérplazma áramlik Kínába (444.hu)
Egyre több a kínai májbeteg, ezért kell nekik a vérplazma.
aug. 19
13:48
Saját dzsihadistáival küzd Marokkó (USAracing)
Marokkóról nem csak a migrá­ciós válság kapcsán hallani, az észak-afrikai királyság a barcelonai terrortámadást követően is a figyelem középpontjába került: mint kiderült, valamennyi feltételezett elkövető onnan származik. Ennek ellenére téves lenne a dzsihadizmus fellegváraként emlegetni az arab világ egyik legnyugatibb államát, hiszen a kétezres
aug. 19
13:51
Ritka pillanat: közös fotón az 59 éves Madonna és hat gyermeke (Blikk)
Madonna egyedülálló családi fotót osztott meg az Instagramon. Két nappal az 59. születésnapja után megosztotta, hogyan ünnepelt a családjával.
aug. 19
13:51
Elképesztő torlódás Hegyeshalomnál (vg.hu)
A forgalom miatt kilométereken át torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelő felé.
aug. 19
13:53
A spanyol kormány nem fokozza a terrorkészültséget (vg.hu)
Nem növelte a spanyol kormány a terrorfenyegetettség szintjét a katalóniai merényletek miatt.
aug. 19
14:00
Késeléses merénylet Finnországban (Privátbankár)
Turku városában egy piactéren késsel kezdett randalírozni egy ember, két embert megölt, nyolcat megsebesített, mire a rendőrök ártalmatlanná tették.
aug. 19
14:00
Így ünnepelt Sarita, a Nyíregyházi Állatpark orángutánja (Ripost)
Nem csak őt köszöntötték fel születésnapján, ma van ugyanis az orángutánok világnapja.
aug. 19
14:03
A mezőgazdaság a kazah-magyar gazdasági együttműködés motorja lehet (ProfitLine)
A mezőgazdaság a kazah-magyar gazdasági együttműködés motorja lehet - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Asztanában, miután egyeztetést folytatott Kairat Aituganov első mezőgazdasági miniszterhelyettessel. Erről a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája tájékoztatta szombaton az MTI-t.
aug. 19
14:03
Szörnyű ez a ruha! Hogy tud ilyet felvenni Katie Holmes? (Glamour)
Rettenetesen öregíti.
aug. 19
14:09
Híd alatt épített stúdiót magának egy zseniális dizájner (Player)
Na EZ tényleg zseni.
aug. 19
14:12
Tökös lecsó majorannával (Mindmegette)
aug. 19
14:12
Az Iszlám Állam magára vállalta a késelést (HírTV)
Nyolc járókelőt késelt meg egy férfi az oroszországi Szurgut városában.
aug. 19
14:15
Tiltólista: alaposan gondold át, ha ezeken a helyeken kapnál munkát (Pénzcentrum)
Az Economist Intelligence Unit készített egy listát, mely 140 nagyvárosban vizsgálta az életet egységes szempontrendszer alapján. Mutatjuk, hogy melyik városok szerepeltek a lehető legrosszabbul az összehasonlításban. Kétszer is gondold...
aug. 19
14:18
Mégsem lőtték le a barcelonai merénylőt (Privátbankár)
Úgy tűnik, mégsem volt a második merényletet elkövető öt lelőtt terrorista között a barcelonai tömeggyilkos, ezért tovább keresik.
aug. 19
14:18
Cserben hagyják az egyszülős családokat (Alternatív Energia)
aug. 19
14:18
Vérlázító indok: Ezért hagyták a forró autóban gyerekeiket a szülők (Ripost)
Két síró gyerekre figyelt fel egy turista egy felforrósodott autóban a parkolóban. Miután a szülőket nem találták, értesítették a rendőrséget.
aug. 19
14:20
Tizenéves terroristák gyilkoltak Európa-szerte (Alternatív Energia)
A barcelonai és a cambrilsi gázolás óta Finnországban, Németországban és Oroszországban is késelés történt.
aug. 19
14:21
Álomszép nőiesség, ragyogó csábítás - ezt adja neked az ősz hajszíne! (Ripost)
Mesésen fog állni neked is a mogyoróbarna szín! Megmutatjuk, milyen szuper divat vár ránk.
aug. 19
14:24
51 évesen lett egyetemista Somló Tamás (Blikk)
Egy éve nincs köztünk a honi könnyűzene legendás alakja, Somló Tamás (†68), róla szól a Vasárnapi Blikk sorozata.
aug. 19
14:24
Tragédia történt egy ausztriai sátoros ünnepen (vg.hu)
Összedőlt egy óriássátor péntek éjjel Ausztriában a viharos időjárás miatt, két ember meghalt, legalább 40-en megsérültek, közülük tízen súlyosan – jelentette az osztrák sajtó a helyi katasztrófavédelem tájékoztatására hivatkozva.
aug. 19
14:27
Emlékművet avattak Esterházy János emlékére (Infostart)
Esterházy János a szülőföld, a magyar kultúra, a keresztény hit melletti kitartás és a hazához való hűség példaképe - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Várhosszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka), ahol köszöntőt mondott a mártír gróf halálának 60. évfordulója alkalmából szerve
aug. 19
14:27
A prehipertónia is elzárhatja az artériákat (WebBeteg)
Egy kutatás szerint már a normálisnál kicsit magasabb vérnyomás is ártalmas lehet, ugyanis a fiatal felnőtteknél jelentkező ún. prehipertónia összefügg az artériákban kimutatható kalciumlerakódással.
aug. 19
14:30
Minden szava igaz: Ezt érzik az egyes csillagjegyek, amikor összetörték a szívüket (Blikk)
Mindenki másként éli meg a szakítást, a csalódást. Fájdalmas, de a fájdalmát is másként mutatja ki, vagy éppenséggel magába zárja. Hogyan viselkednek, hogyan érzik magukat a különböző csillagjegyek, amikor összetörték a szívüket?

Keresés