Idén minden eddiginél korábbra, éppen mára került a túlfogyasztás világnapja Ez dióhéjban annyit jelent, hogy az emberiség természeti erőforrások iránti igénye és károsanyag-kibocsátása idén most lépi át azt a szintet, amit a Föld egy éven belül még újra tud termelni. Innentől kezdve pedig a tartalékainkat éljük fel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot, az Európai Unió viszont bejelentette, hogy kész megtorolni a büntetőintézkedéseket, amennyiben azok az európai gazdasági érdekeknek is ártanak.
Negyedszer is elkészítette a legértékesebb hírességek rangsorát a Forbes magyar kiadása. Az élen ezúttal Sebestyén Balázs végzett, aki maga mögé tudta utasítani a tavalyi győztest, Ördög Nórát. A Forbes augusztusi száma szerdától kapható.
Több mint hétezer csomag, vámmentes boltokból származó cigarettát találtak a román határrendészek egy húszéves, magyar-ukrán kettős állampolgárságú fiatalember autójában a Szatmár megyei Halmiban (Halmeu).