Amikor jöttem a stúdió felé, a holland külügyminiszter felhívott a mobilon és nyilvánvalóvá tette, hogy az a mondat, amely egyenlőség jelet tesz, a terroristák gondolkodásmódja és a magyar kormány gondolkodásmódja közé az nem a holland kormány álláspontja, és nem örült neki, hogy ez a mondat szerepelt az interjúban – fogalmazott az ATV Egyenes besz
A holland külügyminiszter arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, a magyar diplomácia vezetőjét, hogy kormánya elhatárolódik a távozó budapesti nagykövet azon állításától, amely egyenlőségjelet tesz a terroristák és a magyar kormány közé - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel pénteken
A feltörekvőpiaci devizák közül a forint nyújtotta tegnap a leggyengébb teljesítményt. Napon belül 3 forintos gyengülést láthattunk az euróval szemben, 301,5-ről egészen 304,5-ig emelkedett az árfolyam, majd enyhén megnyugodva ma reggel minimálisan 304 fölött áll a devizapár jegyzése.
Mint arról beszámoltunk, a brit statisztikai hivatal szerint kilencvenegy ezer magyar dolgozik vagy tanul jelenleg Nagy-Britanniában. Egyes szakértők a számot magasabbra becsülik. Felmérések azonban azt mutatják, hogy a Brexit-szavazás óta kevesebben keresnek munkát a szigetországban, főleg azért, mert a fontsterling jelentős értékvesztése miatt ne
A kereskedés második felére sem változott jelentősen a hangulat a Wall Streeten: a vezető indexek felemás teljesítményt mutatnak, főleg a technológiai papírok rontják el a hangulatot. A Boeing a nehezék a Dow-n 2017.08.25 20:07A Dow-komponenseknél...
A kopt kórus, amely testvérkapcsolatot ápol a budai Szent Angéla Ferences Gimnázium kórusával, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány meghívására érkezik hazánkba.
Négy év után távozik Budapestről és vonul nyugdíjba több évtizednyi szolgálat után Hollandia magyarországi nagykövete, Gajus Scheltema. A férfi számos könyv szerzője, Magyarország és Hollandia között mindig a közeledést pártolta. Távozásával azonban elszabadultak az indulatok, Szijjártó Péter pedig konkrétan bejelentette: megszakítjuk a nagyköveti
A szlovák kormánypártok rendezni tudták a koalíciós válságot, s ezzel kizárták az előrehozott választások lehetőségét - jelentette be pénteken Robert Fico miniszterelnök Pozsonyban, a hárompárti egyeztetéseket követően.
A jövőben kizárólag a mindenkori belügyminiszter engedélyével fektethetne be Magyarországon Európán kívüli állam polgára, vagy ott bejegyzett cég - legalábbis ez a passzus szerepel a nemzetbiztonsági törvény módosítási tervezetében. Az ellenzék szerint a javaslat nem alkalmas a terroristák vagy kémek kiszűrésére, viszont növelheti a korrupciós kock
Németországban egy hónappal a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt tovább csökkent a szociáldemokrata párt (SPD) támogatottsága - mutatták ki pénteken ismertetett felmérések, amelyek szerint az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló, parlamenten kívüli Alternatíva Németországnak (AfD) ismét erősödik és akár a harmadik erőként debütálhat a…
A hétvégén a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan tovább emelkedik, és országszerte eléri a nagyon magas szintet - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet Facebook-oldalán pénteken. Mint írták, a csalánfélék...
Nem gyakori, épp ezért jelentős fordulat, ha egy gyártó belenyúl a jól bevált, régóta alkalmazott elnevezési struktúrájába. A legritkábban a legnagyobb márkák hoznak ilyen döntést, azonban az Audi most vett egy nagy levegőt és új elemként egy plusz számot présel be a modell kódja és a motor hajtóanyagát jelölő betűkombináció közé, a motor lökettérfogata helyett.
A Škoda már korábban kijelentette, hogy a jövőben fontos szerepet szánnak az elektromos autóknak, amit a Frankfurti Autószalonra egy hajszálnyit frissülő, teljesen elektromos Vision E tanulmánnyal igyekeznek megerősíteni. Mindemellett a cseh-német gyártó felfedte azt is, hogy milyen teljesítményszintekre és hatótávokra számíthatunk majd újdonsült elektromos autóik tekintetében.
A szkopjei bíróság 24 ezer 600 dénárra (120 ezer forint) büntetett egy macedón-török kettős állampolgárságú férfit, mert a közösségi oldalán sértegette Recep Tayyip Erdogan török elnököt - közölte a helyi média pénteken.
A Lamborghininek mostanság nem lehet oka a panaszra, ugyanis jól megy a bolt, köszönhetően a sikeres új modelleknek, mint az Aventador vagy épp a Huracán, mi több, a felfelé ívelő tendencia a következő évre vonatkozóan is körvonalazódik már. Utóbbiban leginkább az olaszok különleges, emelt modelljének, az Urus crossovernek lesz szerepe.
Sokan mind a mai napig szkeptikusak a különböző vezetéstámogató és biztonsági asszisztensekkel kapcsolatban, és rengetegen úgy gondolják, hogy nekik nincs szükségük arra – sőt, kikérik maguknak –, hogy az autó beleszóljon a vezetésbe. Mostanra azonban már vannak tanulmányok, amelyek igazolják, hogy az ilyen rendszerek bizony rengeteg balesetet tudnak elkerülni és megelőzni – legutóbb az amerikai…
A szerkesztőségben szeretjük a kalandokat, és sokszor kerültünk már olyan helyzetbe, amikor nagyon jól jött volna egy kényelmes lakóautó. Lelki szemeink előtt ilyenkor pontosan egy olyan jármű jelent meg, mint a Volkswagen vadonatúj tanulmányautója, a Crafter alapjaira épülő California XXL. A németek egy modern, igazán otthonos és kényelmes lakóautóval készültek kisteherautójuk alapjain, ami…
Alig néhány napja robbant be a köztudatba az Uber futár verziója, mely forradalmasítaná a házhozszállítást, máris lett egy kihívójuk. Egy másik startup, a FleetYou személyében igazi versenytársra akadtak, hiszen a cél ugyanaz: megszerezni a magyar házhozszállítási piacot. Ezen szolgáltatás mögött is fiatal vállalkozók állnak, a két többségi tulajd
Az orosz főügyészség átadta a holland hatóságoknak a kért kiegészítő adatokat a Malaysian Airlines malajziai légitársaság 2014 nyarán Kelet-Ukrajnában lezuhant gépének ügyében folytatott vizsgálathoz - közölte a főügyészség szóvivője, Alekszandr Kurennoj.
Magyar idő szerint péntek délután megkezdődött az év egyik legjobban várt eseménye, azonban Janet Yellen annyiból csalódást okozott, hogy a kamatpolitikát szóba sem hozta. Most Mario Draghi EKB-elnökre várnak a befektetők, de ezek után...
A feltörekvő piaci devizák az első nyertesei annak, hogy a Fed elnöke a várakozásokkal ellentétben nem beszélt a monetáris politikáról pénteki beszédében. A török líra és az orosz rubel is komoly rallyba kapcsolt, de a régióban...
A kereskedés második felére sem változott jelentősen a hangulat a Wall Streeten: a vezető indexek felemás teljesítményt mutatnak, főleg a technológiai papírok rontják el a hangulatot. A Boeing a nehezék a Dow-n 2017.08.25 20:07A Dow-komponenseknél...
A Trump-kormányzat mérlegeli, hogy fegyvereket adjon el Ukrajnának, miután Porosenko ukrán elnök azt állította: 3000 orosz katona tartózkodik az ország területén. A lehetőség az amerikai védelmi miniszter kijevi útján hangzott el.
Fekete zászlókkal lobogózták fel a Római-partot az ingatlanok gazdái, attól tartva, hogy temethetik reményeiket, mégsem a Duna mentén épülhet meg a mobilgát.