Ahhoz, hogy eldönthessük: karbantartás, beruházás vagy felújítás történt-e az adott épületen, gépen vagy járművön, meg kell vizsgálni az elvégzett munka célját, rendeltetését. Példákkal illusztráljuk a különböző eseteket, például a bérelt ingatlanon végzett beruházás, felújítás elszámolását.
Tizennégy év után lezárul a brókerbotrányként elhíresült büntetőügy, miután ma szabadul a tököli börtönből az ügy főszereplője, Kulcsár Attila – értesült a Magyar Idők.
Az egész tavalyi évhez képest idén nyolcvan százalékkal emelkedett a törvénytelen módon Romániába érkezett migránsok száma, az év végéig ez az arány akár duplájára is nőhet. Júliusig közel két és fél ezer illegális bevándorlót fogtak el.
Növekvő taglétszám, szép befektetési teljesítmény és javuló működési eredmény jellemezte az önkéntes nyugdíjpénztárak első fél évét. A magánkasszák megmaradt tagsága is elégedett lehet a hozamokkal.
Ma hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, eldől, hogy ki került be az általa megjelölt képzésre. A pótfelvételi során azok adhattak be kérelmet, akiket a rendes eljárásban nem vettek fel sehová, vagy akik korábban nem jelentkeztek egyetemre, főiskolára. Jelentkezni az e-felvételi rendszerében lehetett, egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére. A…
Két ezüsttel és egy bronzzal folytatták szereplésüket úszóink az indianapolisi junior világbajnokságon: Németh Nándor 200 gyorson, Késely Ajna 800 gyorson lett második, míg Barta Márton 200 vegyesen végzett harmadikként.
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője úgy véli, megajándékozták a lehetőségekkel a Partizan Belgrádot az Európa-liga playoffkörének visszavágóján, pedig nem voltak olyan helyzetben, hogy ezt megtehették volna. Az ellenfél persze ezeket könyörtelen kihasználta, így 4– 0-ra nyert. A fehérváriak sorsát Juhász Roland kiállítása végleg megpecsételte, onnantól már csak a meccs végét várták. A szerb…
A fel nem vett nyeremények összege évről évre milliárdos tétel a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint: tavaly 1,16 milliárd, tavalyelőtt 1,9, 2014-ben pedig 1,47 milliárd forint volt ez a summa - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
Két VII. kerületi tűzfalfestéssel indult el a 4. Színes Város Budapest Fesztivál: ezúttal berlini művészek a bor és a gasztronómia témáját gondolták tovább. A fesztivál programjába bekapcsolódott alkotók a Kertész utca 27. üres falaira álmodott képek után egy hónapon keresztül újabb fővárosi falakat tesznek különlegessé murális művészetükkel.
A Telenor augusztus 31-ig, a Vodafone és a Magyar Telekom pedig szeptember 30-ig biztosít lehetőséget arra, hogy a június 30-i határidőre nem azonosított mobiltelefonos feltöltőkártyák előfizetői utólagos azonosítással, új szerződéssel a telefonszámaikat és az azokhoz tartozó egyenleget visszakapják.
Frissült a széria tavaly megjelent része, és a fejlesztők nem csak egy-két hibát foltoztak be, hanem néhány újdonsággal is bővítették a futurisztikus lövöldét.
Két legenda, a világbajnok, a római klubikon, a nyáron visszavonult Francesco Totti és az ukrán labdarúgás legfontosabb alakja, a Milannal mindent megnyert Andrij Sevcsenko segédkezett Monacóban a Bajnokok Ligája-csoportok sorsolásánál.
Afrikai migránsok egy csoportja kövekkel és üvegekkel támadt a velük szemben intézkedő római rendőrökre az olasz fővárosban. A hatóságoknak abból lett elegük, hogy az illegális bevándorlók életvitelszerűen éltek a turisták által is közkedvelt parkban.
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője úgy véli, megajándékozták a lehetőségekkel a Partizant az Európa-liga playoffkörének visszavágóján, pedig nem voltak olyan helyzetben, hogy ezt megtehették volna. Az ellenfél persze ezeket könyörtelenül kihasználta, így 4–0-ra nyert. A fehérváriak sorsát Juhász Roland kiállítása végleg megpecsételte, onnantól már csak a meccs végét várták. A szerb tréner…
A fel nem vett nyeremények összege évről évre milliárdos tétel a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint: tavaly 1,16 milliárd, tavalyelőtt 1,9, 2014-ben pedig 1,47 milliárd forint volt ez a summa - ismerteti a pénteki Világgazdaság....
Pusztító erejű hurrikán fenyegeti Texas államot: szelének sebessége meghaladhatja az óránkénti 200 kilométert is - jósolta csütörtökön az Egyesült Államok Országos Hurrikánközpontja.
Nem sikerült a Videotonnak bejutnia a Európa-liga csoportkörébe, miután a Partizan Belgrád 4–0-ra legyőzte a playoffkör visszavágóján. A mérkőzés után a fehérváriak kapusa, Kovácsik Ádám arról beszélt, hogy a jó kezdés ellenére a saját hibáikkal hozták magukat nehéz helyzetbe. Úgy véli, a meccs kimenetele nem azon múlt, hogy a játékvezető nem állította ki Osztovicsot, illetve maguk mögött kell…
Hogyan neveld az idei Kakas évében született csemetédet? Mik a most még rejtőzködő jó tulajdonságai, és mik a r…., na, olyan nincs. Az idén, illetve a 2005-ben született gyerkőcökre vonatkoznak szakértőnk, Padma jó tanácsai.
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
A napokban nyílik meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) New York-i kapcsolattartó irodája, miután megkapta az utolsó adminisztratív jóváhagyást az amerikai külügyminisztériumtól. Az irodanyitás apropóján beszélgettünk az MNB nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójával, Horváth Marcell-lel.
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
Az Everton a hazai kétgólos siker után idegenben 1–1-es döntetlent ért el a Hajduk Split ellen, így az angol együttes bejutott az Európa-liga csoportkörébe. A liverpooliak gólját a visszavágón a rekordösszegért szerződtetett Gylfi Sigurdsson szerezte, aki egészen elképesztő módon emelt a hazaiak kapujába.