Kezesi biztosítási termékkel lépett a spanyol piacra a CIG Pannónia vagyonbiztosítója, így a társaság határon átívelő szolgáltatásaival már több országban is jelen van.
Magyarország fontos szövetségese Dánia az Európai Unióban és a NATO-ban, és nincs "igazán vitás ügy" a két állam között - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a dán partnerével folytatott keddi megbeszélés utáni sajtótájékoztatón
Két éve szenvedett motorbalesetet Rékasi Károly, aminek következtében nem tudott dolgozoni, és felélte minden tartalékát. Hosszú idő után először azonban most jó hír érkezett a színészről: visszatér a színpadra és a képernyőre...
Nicole Scherzingert a The Pussycat Dolls lánybanda révén ismerte meg a világ. Az énekesnő most elárulta, komoly küzdelmeket vívott magával akkoriban, amikor sztár lett belőle.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásból az MTI.
Annyira gyors léptékben terjed és fejlődik a digitális technológia, hogy nehéz tartani azzal a tempót. Pedig a korszerű technológia alkalmazása elengedhetetlen, a kisvállalkozások számára is, ha versenyképesek akarnak maradni, vagy új...
Kezesi biztosítási termékkel lépett a spanyol piacra a CIG Pannónia vagyonbiztosítója, így a társaság határon átívelő szolgáltatásaival már több országban is jelen van.
Augusztusban fellángolt a bűnözés a Puskás Ferenc Stadionnál. A rendőrség fokozottan biztosítja a helyszínt. Az elmúlt kilenc napban 81 embert vettek őrizetbe.
Rekordmagas áron, 2,45 millió ausztrál dollárért (495 millió forintért) kelt el egy százévesnél is idősebb rendszámtábla egy ausztráliai aukción - számolt be róla a BBC hírportálja.
Szerda estig a Kárpát-medence időjárására egy anticiklon nyomja rá a bélyegét, meleg és száraz levegő áramlik fölénk - közölte a meteorológiai szolgálat.
A Magyar Helsinki Bizottság is bekerült a Vaclav Havel egykori cseh elnökről elnevezett emberi jogi díj három jelöltje közé - közölte az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) kedden
Húsz évvel ezelőtt, 1997. augusztus 31-én hunyt el a szívek hercegnője, Diana Spencer (†36). A Blikk új sorozatában visszatekintünk eseménydús életére.
Múlt hét közepétől kezdve fokozatosan leállt keddre a gyártás Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor Co négy kínai üzemében alkatrészhiány miatt - közölte a vállalat kedden.
Az immár hagyományossá vált nyári sajtókonferenciáján a német kancellár úgy vélte, fontos és helyes döntés volt 2015-ban a menekültek befogadása, de hangsúlyozta azt is, hogy a migránsproblémát csakis uniós szinten lehet megoldani. Angela Merkel szerint az Európai Unió még távolról sem végezte el a házi feladatát a menekültügyben, és rámutatott arr
Gera Zoltán (38) is ott van a futballválogatottnál Telkiben. A Ferencváros középpályását a Mezőkövesd elleni bajnokin kellett lecserélni még július 30-án, azóta nem lépett pályára sérülése miatt.
Visszavonhatná-e Magyarország a Paks 2 szerződést, melyet Oroszországgal kötött? Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint bizonyos feltételek mentén igen.
Csütörtökön újra pályára áll a válogatott Lettország ellen (M4, 20.45). Ennek kapcsán kérdezzük olvasóinkat, szerintük vajon legyőzi-e a magyar csapat Lettországot?
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) "az intézményt lejárató, hangulatkeltő álhírnek" minősíti és a leghatározottabban visszautasítja azokat a híreszteléseket, amelyek arról szólnak, hogy patkányinvázió van a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján
Az exkluzív luxus és sportautókat gyártó márkák közül már többen is bejelentették, hogy a jövőben fontos szerepet játszik majd az elektromosság a fejlesztéseikben. Legutóbb az Aston Martin vezetője, Andy Palmer árulta el, hogy az angol sportautókat gyártó márka is a villanymotorok felé fordul, és egészen gyorsan lezajlik majd ez a változás.
Dánia fontos szövetségese Magyarországnak az Európai Unióban (EU) és a NATO-ban, és nincs "igazán vitás ügy" a két állam között - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a dán partnerével folytatott keddi budapesti megbeszélés utáni sajtótájékoztatón.
Mit tegyen a sikeres magyar, ha ugyanarra a napra meghívót kap Rogánék fényűző házassági évfordulójára, a miniszterelnök lányának esküvőjére és a fideszes fiatalok legnagyobb fesztiváljára? Őrült hétvégéje volt az elitnek.