Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ezért a vasúttársaság nem biztos, hogy el tudja indítani az összes étkező, háló vagy fekvőhelyes kocsit - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt
Női kajak négyesünk szállította a hőn áhított aranyérmet olimpiai versenyszámban, majd ötezer méteren Bodonyi Dóra megszerezte a kapitányi esélylatolgatásban és értékelésben mindig vízválasztónak számító tizedik érmet, ráadásul aranyat; az összességében öt első, három második és két harmadik helyezéssel Magyarországot csak az örök rivális Németors
Sorra válnak meg saját bankjuk részvényeitől a legnagyobb amerikai hitelintézetek vezető munkavállalói – írta a Financial Times a Bloomberg adataira hivatkozva.
Beata Szydlo és Robert Fico megerősítették, hogy a kiküldött munkavállalókról szóló uniós irányelv témájában továbbra is egységes a visegrádi csoport (V4) álláspontja – közölte a lengyel kormányszóvivő, ismertetve a lengyel és a szlovák kormányfő telefonos beszélgetésének tartalmát.
Le fogják szavazni az alternatív javaslatot, amit a Római-parti mobilgáttal kapcsolatban alkottak társaival – mondta Lányi András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Majd hozzátette: a mobilgát építésénél nem az észérvek alapján döntöttek a politikusok.
A Konzum Nyrt. és a vele összehangoltan eljáró, a Konzum csoporthoz tartozó társaságok kötelező nyilvános vételi ajánlatot tettek az Appeninn Nyrt. valamennyi részvényére – közölte a Konzum Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn este.
Oroszországot nagyon aggasztja az észak-koreai helyzet, a fejlemények a konfliktus eszkalálódásának irányába mutatnak - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a keddi észak-koreai rakétaindításra reagálva a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
Rekordszintű bevételt tettek zsebre a brókercégek az első fél évben. A nyereségük is megugrott és a mérlegük is felduzzadt, részben a Citi–Erste-fúzió miatt - írta a Világgazdaság.
Milyen esetekben és hogyan tanácsos az elektronikus üzenetek helyett a hagyományos papír alapú megoldást választani a munkáltató és munkavállaló közti kommunikációban? A Szarvas Júlia Ügyvédi Iroda szakértője ezeket az eseteket veszi számba.
Szabó Pétert, az eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettest nevezte ki elnök-vezérigazgatónak a Magyar Cetelem Bank élére a tulajdonos; az új elnök-vezérigazgató a BNP Paribas Personal Finance párizsi központjába távozó Vincent Ollivier-t váltja - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
Egy doboz cigarettát nem adhatnak el 13 dollárnál - napi árfolyamon 3300 forintnál - kevesebbért a New York-i kereskedők a városvezetés új, a dohányzás visszaszorítását célzó rendelete értelmében.
Szabó Pétert, az eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettest nevezte ki elnök-vezérigazgatónak a Magyar Cetelem Bank tulajdonosa. Az új elnök-vezérigazgató a BNP Paribas Personal Finance párizsi központjába távozó Vincent Ollivier-t váltja - derül ki a cég lapunknak elküldött sajtóközleményéből.
Feljelentették Úri polgármesterét, alpolgármesterét és egy ukrán magánszemélyt, amiért a Kairos nevű pilótajáték szervezésében részt vettek - értesült a Magyar Idők. A Kairos ügyében tavaly óta nyomoz a rendőrség, de gyanúsított...
Már évek óta Borbás Marcsi hazánk egyik legnépszerűbb tévése, ám a magánélete sokáig mégsem volt kiegyensúlyozott. De vajon miért? Talán ugyanaz az ok áll mindkét dolog mögött: közvetlensége és őszintesége.
Rossz a hangulat a tőzsdéken, ma többek között az észak-koreai rakétakilövés miatt aggódnak leginkább a befektetők.Az európai tőzsdéken már múlt héten elkezdődött az esés, a Jackson Hole-i jegybankár-konferencián elhangzott beszédek...
Montenegróban már akár ötven euróért is lehet illegálisan fegyvert vásárolni, de az ár háromezer euróig is terjedhet, s a választékban mintegy tizenötféle eszköz szerepel - jelentette a CdM.me montenegrói hírportál.
Egy doboz cigarettát nem adhatnak el 13 dollárnál - napi árfolyamon 3300 forintnál - kevesebbért a New York-i kereskedők a városvezetés új, a dohányzás visszaszorítását célzó rendelete értelmében.
Töretlen az euró erősödése a dollárhoz és az angol fonthoz képest. Nagyot ugrott az arany, esnek az európai tőzsdék, ezúttal a BUX is. A Mol és a Richter zuhan, az OTP törhetetlen, a kispapíroknál lecsillapodott a láz. Vételi ajánlat érkezett az Appeninnre, ami azonban nem teljesítendő. Nagyot esnek az európai tőzsdék, kritikus szint alatt a DAX.
A holland nagykövet szavaira muszáj volt reagálni Kovács László szerint Hollandia budapesti nagykövetének volt olyan mondata a 168 órának adott interjújában, amelyre nem lehetett nem válaszolni
Évről évre csaknem tucatszor riasztják a mustgáz miatt a tűzoltókat, és bár egyszerű a balesetek megelőzése, szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül - hívta fel a figyelmet katasztrófavédelem
Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ezért a vasúttársaság nem biztos, hogy el tudja indítani az összes étkező, háló vagy fekvőhelyes kocsit - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. sajtóügyeletese kedden reggel az MTI-vel.
Bár a régi időkben a vályog elterjedtsége megkérdőjelezhetetlen volt, mára már sokkal vegyesebb a megítélése, hiszen víztűrő képessége nem a legjobb, az építkezéskor hosszú kiszáradási idővel kell számolni, majd pedig zsugorodási...
Egy londoni rendőrség által végzett titkos vizsgálat kimutatta, hogy egy esetleges terrortámadás során a szélsőségeseknek mindössze öt percre lenne szükségük ahhoz, hogy betörjenek a brit parlamentbe, és ott száznál is több képviselőt mészároljanak le – írta a The Sunday Telegraph című vasárnapi lap.
A mongol kormány stratégiai együttműködésre törekszik az Európai Unióval, amit Magyarország határozottan támogat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel miután megbeszélést folytatott Purevsuren Lundeggel, a mongol elnök külügyi főtanácsadójával.
Munkahelyi agresszió miatt egy ideig pszichológiai kezelés alatt állt az a szomáliai származású férfi, aki pénteken késsel katonákra támadt - közölte a La Libre Belgique című belga napilap.
A HR szakemberek és az emberi erőforrás gazdálkodás kérdése szervezeti mérettől és kultúrától függően eltérő helyet foglal el egy vállalkozás életében. Vannak szervezetek, ahol a cégvezetés oldalbordájaként fontos mellékszereplő, máshol jelentéktelen statiszta. Egy biztos: bármilyen helyen, bármilyen szerepben is legyen jelen a szervezetben az emberi erőforrás gazdálkodás, a fennálló…