2017. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
6:11
Óriási szobrot találtak Angkorban (Kripto Akadémia)
A kambodzsai régészek vasárnap fedezték fel az 1,9 méter magas, 58 centiméter széles műkincset.
aug. 3
6:11
A kézilabda még nem került elő (Alternatív Energia)
A szlovéniai Roglában készül az előttünk álló idényre a Telekom Veszprém csapata.
aug. 3
6:12
A munkaidő betartásával hoznák lépéskényszerbe a kormányt (Menedzsment Fórum)
A közszolgák akciója augusztus 21-én startol.
aug. 3
6:12
Szabadulnának a gazdag olajországot nyomorba döntő diktátortól (Privátbankár)
Sok éve szegényedik Venezuela népe, miközben a világ legnagyobb olajkészletén ülnek. Most szavazási trükkökkel, alkotmányozással hosszabbítaná uralmát az eszelős elnök, aki meg tudta valósítani azt a csodát, hogy az olajkincs ellenére az ország éhezik. A nép a hadseregtől várja a csodát, Amerika a szankciókban bízik.
aug. 3
6:13
Menekült gyerekeknek segítenek Clooney-ék (Kripto Akadémia)
A házaspár 3000 szíriai gyereket támogatna Libanonban.
aug. 3
6:13
Újra edzésben a világbajnok kapus (Alternatív Energia)
A sérülésből lábadozó Manuel Neuer fontos mérföldkőhöz érkezett a felépülésben.
aug. 3
6:15
Philippe Jordan kerül a Bécsi Staatsoper élén (Kripto Akadémia)
A 42 éves svájci karmester 2020-tól veszi át a Ring operaházának zeneigazgatói tisztét.
aug. 3
6:15
Válogatott az újoncnál (Alternatív Energia)
A Balmazújváros leigazolta a grúz válogatott védekező középpályását, Irakli Maisuradzét.
aug. 3
6:15
Őrült piramisjáték robbant be Magyarországra - 9000% hozam egy év alatt? (Portfolio)
Nem bírja a szíved, hogy a BitCoin árfolyama simán változhat napi 20-40%-ot, de virtuális pénzt akarsz? Vegyél BitConnectet, amit simán rábízhatsz egy profi kereskedési robotra. Akár évi 9000%-os hozamot is el tud érni rejtélyes kereskedési...
aug. 3
6:15
Várható időjárás - Szerda, 2017.08.02. (Háziállat)
Az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős idő lesz, nyugaton, délnyugaton lehetnek felhősebb tájak, és arrafelé egy-egy zápor, esetleg zivatar is előfordulhat.
aug. 3
6:17
Kis Pompeji a Rhone mentén (Kripto Akadémia)
Római kori térségre bukkantak a régészek a délkelet-franciaországi Vienne városánál.
aug. 3
6:17
Ragaszkodnak az új szerzeményhez (Alternatív Energia)
25 millió euróban állapította meg új klubja Enis Bardhi kivásárlási árát.
aug. 3
6:18
Ki a felelős, ha nem világít az utcai lámpa? (Infostart)
Az önkormányzatok felelőssége a közvilágítás működtetése a településeken – mondta az InfoRádiónak az ELMŰ szóvivője. Boross Norbert hangsúlyozta, ha egy utcában legalább három lámpa nem világít, akkor a hibát még aznap ki kell javítani.
aug. 3
6:19
Világbajnok az előolimpián (Alternatív Energia)
A lipcsei vívó-világbajnokságon aranyérmes kardvívó is részt vesz az Universiádén.
aug. 3
6:21
Usain Bolt utolsó versenye (Alternatív Energia)
A sportoló úgy érzi, készen áll a pénteken kezdődő londoni atlétikai világbajnokságra.
aug. 3
6:23
Halasztás a kánikula miatt (Alternatív Energia)
Az MLSZ szombat este 8-ra módosította a Paks–Haladás mérkőzés időpontját.
aug. 3
6:24
Innen nézve - Kiszolgáltatottak (Kripto Akadémia)
Ezek az „idegenforgalmi szakemberek” pontosan tudják, mire készülnek.
aug. 3
6:25
Nincs válasz (Alternatív Energia)
A Magyar Államkincstár 207 önkormányzatot megbírságolt 120 millió forint összegben, mert késve jelentették lecserélt falubuszaik új rendszámát.
aug. 3
6:26
Selejtre gyúrnak (Kripto Akadémia)
A kormány a gazdaság igényeinek kielégítésére hivatkozik, csakhogy a szakoktatásba nem a legjobb képességű gyerekek jutnak be.
aug. 3
6:27
Verseny és piac (Alternatív Energia)
A kormány által támogatott vállalatoknak nem kell félniük.
aug. 3
6:28
Nem százas (Kripto Akadémia)
Százas szögeket szórtak szét a régészek Szabadbattyán környékén, hogy így nehezítsék a fémkeresős kincsvadászok dolgát.
aug. 3
6:29
Csontháború (Alternatív Energia)
Azt hisszük, hogy az 1990-2000-es évek fordulóján nálunk elemeikben összeállt hideg-polgárháborús műfajoknál nincsenek kegyetlenebbek.
aug. 3
6:30
Közel 1 milliárdot nyertek a vizes vb-n (Menedzsment Fórum)
Több mint 4,4 millió fogadást kötöttek a Szerencsejáték Zrt.-nél a budapesti vizes világbajnokság versenyszámaira, a helyesen tippelők összesen 920 millió forintot nyertek - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
aug. 3
6:30
Trump, a kakukktojás (Kripto Akadémia)
Véletlen rendszerhiba, vagy most már mindig ilyenek lesznek az amerikai elnökök?
aug. 3
6:33
Nyugta és számla vásárokon, fesztiválokon: ezekre figyeljen! (Adózóna)
A nyári időszakban sok kereskedő és vendéglős kitelepül alkalmi rendezvényekre, sőt van, aki kifejezetten csak ilyen keretek között működik, értékesít. A számla- vagy nyugtaadás ilyenkor is kötelező. Az online pénztárgép kötelező használata ezen alkalmi rendezvényeken, vásárokon a tevékenység statisztikai besorolásának függvénye. A NAV néhány fontos szabályra hívja fel a figyelmet.
aug. 3
6:33
Arany középút - SEAT Ibiza teszt (Autónavigátor)
A leglogikusabbnak tűnő felszereltségben és dinamikus turbós benzinessel vallott hazai körülmények között az ötödik generációs SEAT Ibiza.
aug. 3
6:33
A VOSZ-főtitkár nagyon berágott az ellenzékre (HírTV)
Dávid Ferenc szerint az állami vállalati vezetőknek ugyanolyan jóknak kellene lenniük, mint a versenyszférában, ezért szerinte nem a jövedelmi oldalt kellene feszegetni, hanem a teljesítményit. Szerinte a bérplafon olcsó demagógia választási kampányban.
aug. 3
6:39
Az ország felére vörös hőségriasztást adtak ki (HírTV)
Csak az északi és a nyugati határvidéken van esély záporra. Nyolc megyében vörös riasztás van érvényben.
aug. 3
6:42
A fasizmusról, Umberto Eco szellemében (Alternatív Energia)
Herakleitosz szerint kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba, a Biblia szerint viszont nincs új a Nap alatt.
aug. 3
6:44
A kormánygépről jut eszembe (Alternatív Energia)
Már vártam a hírt, mikor jelenti a be a kormány, hogy repülőgépet készülnek venni Orbán Viktornak.
aug. 3
6:45
„Ilyenkor mit tudsz csinálni?” – fakadt ki egy vízimentős a sorozatos tragédiákra (ATV)
Egyre több áldozatot követelt a víz Magyarországon, legutóbb egy 19 éves fiatalember fulladt bele a Balatonba. A szakemberek elkeseredettek, olyannyira, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) egy élettelen testről tett ki ultrahangos képet a Facebookra.
aug. 3
6:45
Hőség: már négy megyére adtak ki harmadfokú figyelmeztetést (Háziállat)
Ez már piros, a legmagasabb. Irgalmatlan meleg lesz. Vagyis van már most is.
aug. 3
6:45
Újabb megyékre adták ki a legsúlyosabb figyelmeztetést (Infostart)
Csütörtökre már nyolc megyére és Budapestre is a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését adta ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.
aug. 3
6:47
Most jön még csak a java - tovább fokozódik a meleg (Háziállat)
Nyolc megyére és Budapestre a legmagasabb figyelmeztetést adta ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.
aug. 3
6:48
A legmagasabb riasztás van érvényben: Budapesten és nyolc megyében hőségriadót rendeltek el ma (Blikk)
Csütörtökre már nyolc megyére és re is a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését adta ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.
aug. 3
6:51
Tikkasztó hőség: Budapesten kiadták a harmadfokú figyelmeztetést (Háziállat)
Csütörtökre már nyolc megyére és Budapestre is a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését adta ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.
aug. 3
6:51
Washington nem akar rendszerváltást (USAracing)
Észak-Korea nem ellensége az Egyesült Államoknak: Washington nem akar hatalomváltást Phenjanban, mindössze tárgyalásokat sürget az ottani nukleáris fegyverkezés leállításáról – adta értésre az amerikai külügyminiszter egy nappal azután, hogy Donald Trump elnök ennél jóval keményebben fogalmazott.
aug. 3
6:51
A hibás számlákat is behajtja a kukaholding (HírTV)
Követelései beszedésére pályázaton keres végrehajtó céget. Közben az állam is milliárdokkal tartozik a kukásoknak.
aug. 3
6:57
Külön portál szemlézi az orosz propagandahíreket (Infostart)
Az Egyesült Államokban portál indult szerdán az orosz, vagy orosz támogatást élvező propaganda és Twitteres dezinformáció figyelésére.
aug. 3
6:57
Figyelmeztetés: Minél előbb el kell hagyniuk az amerikaiaknak Észak-Koreát (ATV)
Az amerikai külügyminisztérium szerda este kiadott közleményében sürgette az amerikai állampolgárokat, hogy minél előbb hagyják el Észak-Koreát.
aug. 3
6:57
Az ígéret című film egy vázlatos történelemlecke (autopro)
Csütörtökön startol az Első Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztivál. Ezen a napon, a fesztiválindító rendezvényen, premier előtt mutatják be Az ígéret című filmet a Puskin moziban. Az amerikai filmdráma alkotóinak hitvallása szerint az utókor erkölcsi kötelessége megemlékezni az örmény genocídiumról.
aug. 3
7:03
Utólag is ellenőriz és büntethet a GVH (HR Portál)
Visszavonhatja a megadott fúziós engedélyt és az éves árbevétel egy százalékának megfelelő bírságot is kiszabhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amennyiben az érintett felek megtévesztő vagy hiányos dokumentációt nyújtanak be a hivatal részére a fúziós bejelentésnél. Az EY jogi csapata arra hívja fel a vállalatok figyelmét, hogy a közelmúltban kiszabott bírságok azt mutatják, hogy mind…
aug. 3
7:03
65 százalékkal nőtt a Lufthansa eredménye (ProfitLine)
A Lufthansa második negyedéves egy részvényre jutó profitja 1,58 euró lett a várt 1,09 euróval szemben, s ezzel 65 százalékot ugrott az egy évvel ezelőtti értékhez képest.
aug. 3
7:06
Havonta tízmilliárdot költünk vényköteles gyógyszerekre (Menedzsment Fórum)
Tavaly 140-150 millió receptet váltottak ki a betegek a patikákban, és havonta tízmilliárd forintot költöttek vényköteles gyógyszerekre - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.
aug. 3
7:08
A vártnál is rosszabb a profitabilitás a Magyar Telekomnál (Menedzsment Fórum)
A Magyar Telekom Zrt. növelte bevételét 2017 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben eredménye is némileg javult a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett jelentés szerint.
aug. 3
7:09
Duterte: Észak-Koreát meg kell állítani (HírTV)
A Fülöp-szigeteki elnök szerint Kim Dzsongun bolond, aki veszélyes játékokkal szórakozik.
aug. 3
7:09
Megmentették a vádeljárástól a korrupciós ügyekbe keveredett brazil elnököt (Portfolio)
Az ellenzéknek nem sikerült megnyernie a szerdai szavazáson a brazil kongresszus alsóházi képviselőinek kétharmadát, hogy korrupciós vádak miatt indítsanak alkotmányos vádeljárást Michel Temer államfő ellen, és függesszék fel hivatalából...
aug. 3
7:09
Megszólalt az ATV-ben az összevert idős asszony lánya (ATV)
Édesanyám nem emlékszik arra, hogy pontosan mi történt, csak a fájdalomra – mondta Rátkai Gizella az Egyenes Beszédben Kárász Róbert kérdésére válaszolva.
aug. 3
7:09
Juncker szankciókkal fenyegette meg az USA-t az Oroszország elleni szankciók miatt (444.hu)
Az Északi Áramlat 2-t építő európai cégek védelmében kereskedelmi háborúra is készen áll Brüsszel Washingtonnal szemben.
aug. 3
7:09
Véget ért a szappanopera (Azenpenzem)
Amióta a szórakoztatóipar meghatározó része lett a labdarúgás, a szereplői gondoskodnak a folyamatos, erőteljes bulvárelemeket sem nélkülöző médiajelenlétről. Idén két történet, emberi sors kívánkozott a címlapokra: Cristiano Ronaldóé és Neymaré.

Keresés