Szlovákia továbbra is elutasítja a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, de befogad hatvan migránst különleges olaszországi és görögországi központokból – közölte Robert Fico szlovák kormányfő (képünkön) hétfőn a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.
A szeptemberi iskolakezdésre tekintettel a vasúti és autóbuszos dolgozó és tanuló havibérletek érvényességének kiterjesztéséről döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melynek értelmében azokat már 2017. augusztus 28-án 0:00 órától elfogadják a GYSEV, a MÁV-START és a Volánok járatain.
A legújabb adatok szerint az őslakosok között csökkent, a bevándorlók között nőtt a szegények aránya Németországban. A különbséget a menekültek okozzák, tízből nyolc szíriai például szegénynek számít.
Vizsgálatot indított a Szentendrei Járási Hivatal és Budapest Főváros Kormányhivatala a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában, ahol a napokban három idős ember meghalt és további hét megbetegedett - közölte a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke.
Varga Miklós és Kalapács József főszereplésével láthatja a közönség pénteken az István, a király című rockoperát a Csillebérci Szabadtéri Színházban, ahol a Padlás és a Liliomfi mellett számos felnőtteknek és gyerekeknek szóló darabot tűznek műsorra a hónap folyamán
Már egy hónap sincs hátra. Jelentős nap lesz a magyar férfikosárlabda történetében szeptember 1-je, amikor 14 órakor megkezdődik a horvátok elleni mérkőzés, hiszen 1999 óta először lép majd pályára a válogatott Európa-bajnoki találkozón.
Budakeszi - Kecskecsalád várja gazdáit a pszichiátrián! Bár teljesen szürreálisnak tűnik, ez a valóság. A Budakeszi Vadaspark tette közzé a felhívást, eszerint az állatok már egy hete kóboroltak a környéken és most sikerült befogni őket.
A stílusakrobata publicista-politikus újrafogalmazta a magyar kommentfolyamokból és céges csetszobákból jól ismert „és te amúgy ki a fasz vagy, ha szabad kérdeznem?” kérdést.
Talán nem is akarod elolvasni ezt az egészet. Néha jobb, ha az ember nincs tisztában azzal, amit tesz. Ha mégis továbbhaladsz, készülj fel rá, hogy meg fogsz lepődni a számokon.
Tizenhét német vállalat egy olyan konzorciumot alapított, ami autóipari akkumulátorok gyártásával foglalkozik. A cél az, hogy megtörjék a dél-koreai LG és Samsung uralmát.
Oldalunkon viszonylag ritkán foglalkozunk a motorsportokkal, de a legfontosabb hírekről azért be szoktunk számolni Önöknek. Mostanában rengetegszer jött szóba a Formula E sorozat, amelynek oka, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tisztán elektromos formaautókból álló bajnokság. Erre a nagy népszerűségre és a rengeteg történésre tekintettel úgy gondoltuk, hogy közelebbről is…
Donald Trump szerint a legutóbbi szankciók elfogadásával soha nem látott mélypontra kerültek az amerikai-orosz kapcsolatok, vagy ahogy ő fogalmazott, "veszélyesen mélyre". Donald Trumpot az amerikai törvényhozása felső háza sarokba szorította...
A hajnali budapesti melegrekord után napközben megdőlt az országos melegrekord. Ma augusztus 3-án Békéssámsonon 40,1 fokot mértek, amely 0,1 fokkal meghaladja az eddigi rekordot. Az eddigi rekord 40,0 fok volt, amelyet 1927-ben Jászberényben regisztráltak. Megdőlt a budapesti rekord is, ma Újpesten 38,7 fokot mértek, az eddigi rekord 37,8 fok volt,
A Trónok harca és a Star Wars után újabb szuperprodukciónak ad otthont a horvátországi Dubrovnik, a hírek szerint ugyanis a 25. James Bond-filmet az Adria-parti városban forgatják.
Hatalmas büntetés várhat a német autógyártókra, ha tényleg kartelleztek; Leslie Mandoki koncertjei állami támogatásáról is beszélt; a Balatonon sok vendéglátó mindent megpróbál, hogy munkaerőt találjon. Szemle a hetilapok cikkeiből.
Nemrég röpítették világgá a hírügynökségek, hogy 89 éves korában elhunyt Jeanne Moreau, a francia film nagyasszonya. Az elképesztő, 66 éves pályafutása alatt színésznő 145 filmben és tévés produkcióban szerepelt. Nevét az ötvenes évek végén kapta szárnyra a világhír, sztárstátuszát a francia újhullám idején kapta, és kivételezett helyzetét élete vé
Tíz év után ismét lesz magyar fellépő a Guinness-rekordok könyve által a világ legnagyobb fesztiváljának kikiáltott edinburgh-i Fringe fesztiválon. Az idén 70. születésnapját ünneplő rendezvényre kétmillió látogatót várnak, a több mint 3000 előadás és 300 fellépő közt most ismét helyet kapott egy magyar csapat is. A Recirquel Újcirkusz Társulat aug
Németországban 17 cég részvételével és a kormány támogatásával új konzorcium alakult annak érdekében, hogy hatalmas akkumulátor-gyárat építsenek A durván 1 milliárd eurós beruházással vennék fel a harcot a Teslával és az ázsiai...
Két augusztusi hétvégén is lezárják a Szabadság hidat a járműforgalom elől, úttestét és járdáit csak a gyalogosok használhatják majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Bruttó 2,4 millió forintot kaszál havonta Czeglédy Csaba baloldali politikus a Human Operator (HO) elnökeként, noha a cégvezetőt hárommilliárd forintnyi adócsalással vádolják – legalábbis ez derült ki a szombathelyi képviselő legfrissebb vagyonnyilatkozatából.
Először metszettek ki sikerrel humán embrióból hibás DNS-darabot, amely egy öröklődő, súlyos szívbetegségért felelős - írta a BBC hírportálja a Nature tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmány alapján.
Évről évre csökken az ingyenesen használatba vehető strandok száma a Balaton körül. Az északi partot már szinte teljesen beépítették, vagy épp a nádas akadályozza szabadstrandok kiépítését.
A világhírű kanadai Cirque Éloize legújabb, Saloon című zenés westerncirkuszi produkciója lesz látható pénteken és szombaton a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
A terhesség alatt számos kellemetlen tünet jelentkezhet, melyek közül az egyik leggyakoribb a lábak bedagadása. A vizesedés során a végtagok felpuffadnak, a bőr feszül, és fájdalom is jelentkezhet. Miért alakulhat ki lábdagadás?
Lengyelország vizsgálja annak lehetőségét, hogy a nácik háborús bűnei és az általuk okozott károk miatt további jóvátételt követeljenek Németországtól - jelentette be Arkadiusz Mularczyk, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS)...
A csütörtök hajnali országos rekord után napközben újabb melegrekordok dőltek meg; Békéssámsonban 40,1 Celsius-fokig melegedett a levegő - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.
"Totális kereskedelmi háború" - így jellemezte Medvegyev miniszterelnök a Trump amerikai elnök által szentesített újabb Moszkva-ellenes szankciókat, amelyek az oroszokkal üzletelő európai cégeket is büntetnek. A jogszabályt Trump is bírálta, de azt mondta "a nemzeti egység érdekében" jóváhagyja.