Ma megkezdődik a férfi kosárlabdázók 40. Európa-bajnoksága, amelyet négy ország rendez közösen. A magyar válogatott 18 év után tagja újra a mezőnynek, és holnap lép először pályára. A csoportjában világklasszisokkal is találkozik, de titkon lehet bízni a továbbjutásban.
Folytatódik a nyári időszakban szüneteltetett munka a dél-balatoni vasútvonalakon. Fonyód és Kaposvár között szeptember 1-től, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között pedig szeptember 11-től újra vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.
Románia latolgatja az euró bevezetését, egy lépést a csehek is tettek, ők megfigyelői státuszt szeretnének. A nemzetgazdasági tárca azt közölte lapunkkal, hogy Magyarország nem kér ilyen státuszt.
Létrehozzák az első szakápolási centrumot Kelet-Magyarországon - jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Magyar Időknek adott interjújában.
Egy éve tart a botrány a bajai vízrendszer körül, ugyanis gyakorta még mindig fekete-barna, csomós szmötyi folyik az otthonokban, ha megnyitják a csapot.
Mintegy 270 millió forintos uniós támogatással korszerűsítik a Szeged-Csanádi Egyházmegye négy köznevelési intézményének energetikai rendszerét, két iskolaépületre napelem is kerül - tájékoztatta az egyházmegye vezető pályázati referense az MTI-t.
Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják.
Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják.
Tartja vezető helyét a magyar mutató az Európai Bizottság által rendszeresen készített bizalmi indexben. A várakozások az unió egészére vetítve némileg csökkentek, de stabilak, így a magyar cégek számára kiemelten fontos Németországban sem történt drámai visszaesés.
A béta-blokkoló típusú hatóanyagok szervezetünk belső szabályozására hatva több kóros folyamatot pozitívan befolyásolnak, mint például a magas vérnyomást, a szívritmuszavarokat, a szívelégtelenséget, az anginák egyes típusait, sőt egyes nem szív-érrendszeri betegségeket is.
Folytatódik a nyári időszakban szüneteltetett munka a dél-balatoni vasútvonalakon. Fonyód és Kaposvár között szeptember 1-től, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között pedig szeptember 11-től újra vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Lehet még 30 fok, elugorhatunk a hétvégén akár a strandra is, de egy biztos: holnap becsöngetnek az iskolában, ez pedig végérvényesen azt jelenti, beköszöntött az ősz.
Jó hangulatban fejezték be tegnap a kereskedést az amerikai tőzsdék, ma reggel viszont vegyes a kép az ázsiai piacokon, miután felemás kínai makroadatok érkeztek. Az európai határidős indexek állása alapján mérsékelt pluszokkal indulhat...
Tavaly 333 milliárd euró értékben kötöttek új szerződéseket az európai lízingcégek, a kihelyezett lízingállomány 10,3 százalékkal nőtt 2015-höz képest. A magyar piac is dinamikusan bővül, az első fél évben a finanszírozott összeg 279,4 milliárd forintra rúgott, 19 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer.
Houston - Fel fog robbanni vagy kigyullad a napokban az elárasztott amerikai városhoz közeli Arkena vegyi üzem, mert a Harvey hurrikánnal érkező esőzések és áradások miatt megszűnt bizonyos kémiai anyagok hűtése.
Babos Tímea a második fordulóban búcsúzott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságtól, miután három játszmában kikapott az ötszörös Grand Slam-bajnok Marija Sarapovától.
Válaszút elé kerülnek a hazai szójatermesztők: a gazdáknak a magasabb terméshozam vagy az extra juttatás mellett kell letenniük a voksukat. Jövőre ugyanis már csak akkor vehetik fel az ültetvények után járó zöldítési támogatást, ha vállalják, hogy nem használnak növényvédő szert az adott területen - számolt be a Magyar Idők.
Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára elmondta az új kockázati tőkealapok indítása a magyar gazdaságot, a hazai kis- és középvállalkozások tevékenységét erősíti - írja az MTI.
Ha minden igaz, 5 perc múlva elkezdődik az a sajtótájékoztó, amelyen bemutatják a harmadik és további gyermekeket vállaló családok jelzáloghitelének részleges állami átvállalásának részleteit, amelynek szándékát érintőlegesen...
Egy háromemeletes ház összeomlott az indiai Mumbaiban csütörtökre virradóra. A BBC arról ír, hogy legalább 30 ember szorult a romok alá, őket most próbálják kimenteni. Az AFP-nek a nemzeti katasztrófavédelmi hivatal azt mondta, negyven embert keres a 43 fős mentőcsapat.
Két régiós ország is komolyabban fontolgatja az euró bevezetését. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont azt közölte a Világgazdasággal, hogy Magyarország nem kér megfigyelői státuszt. A lap emlékeztet arra: Magyarország továbbra...
Hornung Ágnes és Novák Katalin államtitkárok mutatják be ma reggel a jelzáloghiteles gyermekvállalók tartozása egy részének állami átvállalásáról szóló kormánydöntést. A sajtótájékoztatóról élőben tudósítunk.A már felvett...
Továbbra is sztrájkhelyzet van a Tesco-nál, miután a szakszervezet és a munkáltató nem jutott megállapodásra a legutóbbi egyeztetésen - tudatta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.